Szőlődzsem birsalmával

Múlt hétvégén még sikerült vennem egy kis Othello szőlőt a piacon. Mivel ez egyik nagy kedvencem, egyszerűen nem hagyhattam ott. Igazán finom volt, természetesen jó érett, s szintem már kezdtek „aszúsodni” a szemek. A néni szerint idén amúgy is igen ízletes volt a szőlőtermés, hála a nyári nagy szárazságnak.

Mindet azért nem faltam fel, hanem egy kilónyiból dzsem lett. Először szőlőzselét akartam, de nem lett annyi lé, hogy a dzsem kocsonyásítóhoz jó legyen a mennyiség. S mivel volt még itt pár szép sárga, érett, illatos birsalma, a kettő együtt meg nem rossz kombináció, ezért adta magát, hogy összehozzam őket. A múltkor egy lekvár kapcsán már csináltam ilyet, s az nem lett rossz! Csak ott a birsalma többség miatt ízesíteni kellett, meg a lekvár az ugye a gyümölcstől sűrű, nem a zselésítő anyagtól. Itt viszont annyira érett, intenzív ízű volt mindkét gyümölcs (a birsalma sem volt csak egy picit fanyar nyersen), hogy vétek lett volna bármit is tenni hozzá.

Ha úgy tetszik, akkor ez is variáció ugyanarra a témára. Az üvegbe töltés után maradt pár kanálnyi a lábas alján, azt elnyalogatva pedig beugrott, hogy ez bizony rántott camembert mellé lenne az igazi. (Lesz is, csak még egyelőre a száraz dunsztban van :-)

Recept: Szőlődzsem birsalmával

Hozzávalók: bő 1 kg sötét szemű szőlő (pl. Othello), 2 db nagy, érett birsalma, 1 csomag dzsem kocsonyásító (1 kg gyümölcshöz való).

Elkészítés:

1. A szőlőt leszemezem, megmosom, majd egy fazékban addig főzöm, míg a szemek szétmennek és kiengedik a levüket. (Krumplinyomóval be lehet segíteni.)
   
2. Szűrőn átpasszírozom a megfőtt gyümölcsöt. Ennek igen hatékony módja, ha egy megfelelően mély tál fölé teszem a legnagyobb szűrőt, majd merőkanál aljával körkörös mozdulatokkal kavargatom benne a masszát. (A kanál lehetőleg olyan legyen, amit nem fogunk sajnálni, ha a szőlőmagok összekarcolják kissé, illetve műanyag kanál esetén érdemes vigyázni, ne legyen töréskár :-)
3. A birsalmát alaposan megmosom, nyolcfelé vágva kiemelem a magházát, majd a cikkeket keresztben vékony (kb. 1 mm-es) szeletekre vágom, és a szőlőlébe rakom.
4. Az előírás szerint összefőzöm a dzsem kocsonyásítóval, de nem cukrozom meg. Ha felfőtt és kezd puhulni a birsalma, megkóstolom, és csak ekkor döntöm el, hogy kell-e bele egy kis édesítő. Mivel ez most kellemesen savanykás lett, meghagytam a maga természetességében. Csak addig főzöm, amíg megpuhul a birsalma, de nem fő szét (pár perc, hisz vékonyra szeleteltem, az állagról meg majd a kocsonyásító gondoskodik).
5. A tűzről levéve kiforrázott üvegekbe kanalazom, ügyelve rá, hogy nagyjából egyenletesen osszam el a lét meg a birsalmaszeleteket.
6. A fedők belsejét rácsavarás előtt kibélelem celofánnal (így nem fogja be a szőlőlé), majd a lezárt dzsemeket 5 percre fejreállítom, utána pedig száraz dunsztban hagyom kihűlni.

Alj nélküli túrós

Számomra a „meglátni és megszeretni” tipikus esete ez a sütemény. Illetve ha a süteménynek kötelező tartozéka a tészta, akkor nem is sütemény. Itt aztán sikerült úgy eltolni a tészta-töltelék arányt utóbbi javára, hogy ennél jobban már nem is lehetne :-)

Lekvároskukta blogján olvastam a receptet, s egyből mentem is a konyhába elkészíteni. A minap ugyan annyira jól sikerült a tejfölfogyasztás a rakott krumpli apropóján, hogy már csak natúr joghurt maradt, de jó lett az is a tetejére. A kísérleti adaghoz a túrós massza nálam fél adag lett, a tetejére a máz meg egész – tekintve, hogy a tojás megfelezése és a maradék fél tojás célszerű felhasználása című problémakör megoldásába nem kívántam belemenni. Így egy kis tepsivel lett a finomság. Remekül működik Graham liszttel meg folyékony édesítővel, és a saját felelősségemre beleszórt fél maréknyi mazsola sem rontotta el (a porcukrozást meg természetesen lehagytam). Legközelebb valamilyen aszalt gyümölccsel feldobva próbálom ki, és persze egész adaggal :-)

Müzliszelet házilag

Nem igazán kedvelem a csokoládét – legalábbis a csokinak nevezett, de egyébként csupa cukor, s kakaót alig látott édességeket nem. A jó minőségű étcsoki persze más :-) Így aztán mikor mások csokit eszegetnek – csemegének, tízórainak, desszertnek –, akkor én inkább müzliszeletet rágcsálok. Ezentúl ráadásul saját készítésűt.

Nincs vele sok munka, nem is drágák a hozzávalók, és a tetejébe még finom is. Érdekel, hogy hogyan készül? Akkor katt ide.

Ezt az alapreceptet elolvasva pedig menthetetlenül beindult a fantáziám. Ha a boltiból van sokféle, miért ne lenne a háziból is? A barnacukor-vaj-zabpehely egyveleget megtartva alapnak, lehetne mondjuk alma-dió-fahéj. Csoki-kókusz (jó étcsokival!). Szilva-mogyoró-fahéj. Birsalmasajt-pirított dió. Változatosan, mint a Tündércsemege... Zabpehely helyett pedig lehetne akár más pehely is vagy müzlialap. Barnacukor helyett esetleg méz vagy gyümölcscukor. A lényeg csak az, hogy a felolvasztott cukor-vaj keverék szépen bevonja ezeket a szilárd hozzávalókat, meg a tepsibe terítve jól össze legyen nyomva az egész, hogy a kész szeletek ne hulljanak szét. Tepsibe ragadás ellen pedig fóliát rakok alá, s hogy egyenletes legyen a vastagság, a tetejére is jön egy réteg fólia, majd a tepsi párja, s egy jó erős nyomkodás. A hűtőbe rakva pedig a felső tepsibe nehezéknek belepakolok pár üveg körtelét :-) A kész szeleteket itthoni fogyasztásra besorakoztatom egy fedeles fémdobozba, ha meg útra akarom magammal vinni, legfeljebb majd becsomagolok párat. Amúgy kár lenne a papírért is, meg a fáradtságért is :-) Csomagolgatás helyett inkább kipróbálok egy újabb változatot...

Utólagos kiegészítés: Nagy szemű zabpehelyből szépen összeáll, apróbb szeműből kicsit kevesebb kell bele. A birsalmasajtos úgy jó, ha egy marék extra birsalmasajtot rakok még bele, és persze emiatt egy maréknyival kevesebb zabpelyhet.

További utólagos kiegészítés: Ez tényleg olyan jellegű, mint a bolti müzliszeletek. Azóta egy kicsit más változatot is felfedeztem a műfajban - erről meg itt írtam.

Héjában sült krumpli

Mivel ez a héja nem a madár, ezért vegetáriánusoknak is kitűnő :-) Igen, arról az egyszerű kajáról van szó, amit valamikor alighanem az apró krumplik felhasználására találtak ki – hiszen megsütve könnyen le lehet húzni a héját annak is, amiből nyersen hámozva nem sok minden maradt volna. Ráadásul az apróbb darabok hamarabb megsülnek, úgyhogy ez pont így jó.

Vega megközelítésben a „piros zsír” (kolbászzsír) a rázós az ügyben, amibe ugye jó mártogatni. S valami mártogató kell, ez nem vitás. De azért talán nem kéne átmenni salátaöntetbe.... Meg valami meleg lenne célszerű... Vaj, vagy ilyesmi... Fűszervaj... S akkor hirtelen beugrott a varázsszó: ghí! Hát persze! Sokkal karakteresebb ízű, mint a sima olvasztott vaj, és kis mennyiségben nem is nehezíti el a krumplit. Ami meg a fűszerezést illeti: sózni kell, ez nem vitás; és a petrezselymes burgonyából kiindulva a rámorzsolt szárított petrezselyemzöld sem fogja elrontani.

Mit mondjak? Piros zsírral se ízlett soha jobban...

Recept: Héjában sült krumpli

Hozzávalók: apró krumpli, ghí, só, petrezselyemzöld.

Elkészítés:

1. A krumplit jól megmossuk, megszárítjuk, majd egy rétegben elrendezzük egy nagy tepsin.
2. Forró sütőben kb. 30-40 percig sütjük (a sütési idő a krumplik méretétől függ – célszerű közel azonos méretűekből csinálni, hogy egyszerre legyen kész). Közben időnként a tepsi rázogatásával megforgatjuk. Akkor van kész, ha már járja a villa.
3. A megsült krumplit egy fazékba öntjük, és lefedve állni hagyjuk.
4. Ha hűlt egy kicsit, lehúzzuk a héját.
5. A ghít megolvasztjuk, belerakjuk a fűszereket, és ebbe mártogatva fogyasztjuk a krumplit.

Paradicsomos fűszeres rizs (vegán)

A vegetáriánus szakácskönyvet lapozgatva fantasztikus látni, hogy a nálunk leginkább rizsköretként ismert rizsből mennyi mindent lehet csinálni – s messze nem csak köreteket. Igaz, az idei paradicsomszezonnak már vége, de annyira megtetszett ez a recept, hogy muszáj volt kipróbálnom – konzerv hámozott paradicsomból. Ritkán használok konzervet, ezt is csak azért vettem meg, mert a paradicsomon kívül semmi más nincs benne, tehát majdnem olyan, mint a natúrbefőtt. A levét belemértem a rizsfőzéshez szükséges folyadékba, a paradicsomokat meg felkockázva hozzákevertem a végén. A rizs nálam barna rizs – tekintve, hogy fehéret nem is tartok itthon, ezt is barnából csináltam. Ezt ugyan valamivel tovább kell főzni, mint a fehéret, de sokkal egészségesebb, és saját szubjektív véleményem, hogy finomabb is. Főleg, ha nem a legunalmasabb „sós vízben főtt rizs vegetával megszórva” című köret formájában kerül az asztalra :-)

Recept: Paradicsomos fűszeres rizs

Hozzávalók: 1 bögre (2,5 dl) barna rizs, 2 evőkanál olívaolaj, 1 doboz konzerv hámozott paradicsom, 1 teáskanál só, 1 teáskanál pirospaprika, 1 teáskanál szárított bazsalikom, víz, 1 teáskanál szárított petrezselyemzöld.

Elkészítés:

1. A rizst megmosom, lecsepegtetem.
2. A konzerv leöntött levét vízzel kiegészítem 2 bögrényire (0,5 literre).
3. A folyadékot egy kis lábasban lassan felforralom a sóval, paprikával és bazsalikommal.
4. Közben egy másik edényben felforrósítom az olívaolajat, majd kevergetve pár percig pirítom benne a rizst (a szakirodalom szerint így nem ragad össze – van benne valami).
5. Felöntöm a folyadékkal, nagy lángon felforralom, majd szorosan lefedem, és nagyon kis lángon főzöm 30-35 percig.
6. Elzárom a lángot, de a lefedett rizst még hagyom tovább párolódni 10-15 percig.
7. Leveszem a fedőt, hozzákeverem a felkockázott paradicsomot, és petrezselyemzölddel megszórva melegen tálalom.

Fontos: A rizst párolás közben sem kevergetni, sem nézegetni nem szabad. Először nem hittem, hogy igaz, aztán egyszer egy hosszúra nyúlt telefonbeszélgetés után ránézve a rizsre megállapítottam, hogy rég sikerült olyan jóra :-)

Forrás: Kurma dásza: Ínycsiklandó vegetáriánus receptek, 33. oldal

Utólagos kiegészítés: Nemcsak önálló ételként, hanem töltelékként is felhasználható. Én például paprikát töltöttem meg vele.

Pasta sült paprikával

A paprikalekvár előkészítése közben kiderült, hogy a paprikasütés tényleg nem egy olyan ördöngős dolog, mint amennyire előzetesen tartottam tőle. Hétvégén sikerült is még olyan paprikát vennem, és természetesen sült paprikaként végezte. Sok elfogyott belőle „csak úgy”, egy kis sajttal, aztán másnap összedobtam ezt a tésztás ebédet a maradékból. Meglepően ízletes lett!

Recept: Pasta sült paprikával

Hozzávalók (1 adaghoz): 12 dkg durumbúzás száraztészta meg víz, só és olívaolaj a kifőzéséhez; kb. 30 dkg vastag húsú paprika, 2-3 evőkanál paprikalekvár (vagy valamilyen paprikakrém), bazsalikom, füstölt sajt a tetejére.

Elkészítés:

1. A paprikákat egy sütőlemezre sorakoztatva forró sütőben addig sütöm, amíg ráncosak és barnák lesznek. A megsült paprikákat kb. 10 percre szorosan lefedem, majd felvágom őket, kiveszem a csutkájukat, lehúzom a héjukat, és csíkokra vágom a húsukat.
2. Felteszem a tészta főzővizét. Ha felforrt, hozzáadok egy kis sót és olívaolajat, így nem fog majd összeragadni a tészta. Belerakom a tésztát is, és ha újra forr, jól záró fedővel lefedem és elzárom alatta a lángot. A tészta a csomagolásán olvasható idő elteltével finom „al dente” állagú lesz, ekkor majd leszűröm. A durumbúzás tésztát nem kell hideg vízzel leöblíteni, így a felmelegítés fáradalmát is megspórolom :-)
3. A paprikadarabokat kis lábasban összemelegítem a paprikalekvárral.
4. A kifőtt tésztára ráöntöm a paprikás szószt, megszórom bazsalikommal és sajtot reszelek rá.

A paprikasütés egyszerűbb módja, ha vastag aljú, felforrósított serpenyőben kevés olívaolajra dobom a kicsutkázott és felcsíkozott paprikát, majd gyakran megkeverve pár perc alatt megpirítom. Én úgy szeretem, ha picit roppanós marad, de már nem nyers. Ezt köretként szoktam csinálni, de erre a tésztára is el bírom képzelni. Ez akár vékony húsú, vagy már kissé összefonnyadt paprikából is remekül működik, csak arra kell ügyelni, hogy a paprika ne legyen túl vastagon a serpenyőben, mert akkor inkább puhára párolódik, mint sül.

Nagyon mákos kocka

Az általam megmagyarázhatalan okból mellőzött összetevők sorában igen előkelő helyet foglalt el a mák. Egészen mostanáig. S ha már lúd, legyen kövér: mint a sütemény neve is mutatja, nem épp kispályás a mák adagolását illetően. Öröm látni, hogy nem csak én lelkesedem a tészta-töltelék arány ilyetén eltolásáért utóbbi javára :-) Kaldeneker receptjeiben pedig eddig még nem csalódtam, így nagy nekikészülés után kipróbáltam ezt is.

Az első kellemetlen nehézség rögtön a mák ledarálása volt. Dédnagymamám mákdarálója megbosszulta, hogy húsz év nyugalom után munkára lett fogva :-) No, de ilyen apróság csak nem szegi kedvem! Főleg, hogy a darált mák jó illatú. Nem kizárt, hogy akkor finom is...

Darált mandula híján diót gyúrtam a tésztába, meg persze Graham lisztet. A receptben szereplő cukormennyiséget meg átszámoltam folyékony édesítőre. Ha a keksznyomós tésztákba jó, akkor ebbe is. Tényleg jó lett. Annak meg külön örültem, hogy a tetejét nem nyújtani kellett, s bele lehetett reszelni az aljának a szélén leesett darabkákat is.

Míg a tészta pihent, összeütöttem a tölteléket is. Jó állagú, könnyen kenhető massza lett, a tejbegríz teljesen beleveszett a mák feketeségébe. Szerintem nem csak ilyen sütibe, hanem bejglibe is alkalmazom majd, bár abba vagy apróbb mazsola kell, vagy össze kell egy kicsit vágni.

Az egész végül kicsit hamarabb megsült, mint a receptben szerepelt, de ez nyilván erősen sütőfüggő. Alig bírtam kivárni, hogy hűljön egy kicsit, és megkóstolhassam. Langyosan persze még nem lehetett szépen kiemelni a tepsiből, így kiskanállal kóstoltam meg az egyik sarkát. Aztán szépen el is fogyott egy sornyi a széléből. Ennyit arról, hogy nem szeretem a mákot :-)

Másnap meg már szépen lehetett szeletelni is.

Harmadnapra meg már nem maradt.

Rakott burgonya Góranga módra

Első vegetáriánus szakácskönyvem első kipróbált receptje. Most álltam fel az asztaltól, és úgy érzem, még a hatása alatt kell írnom az élményről, amit ez az egyszerű étel nyújt.

Pár napja már foglalkoztatott a gondolat, hogy jó lenne valamiféle rakott krumplit enni. Akár „hagyományosat” is, diszkréten kihagyva a kolbászt belőle, és inkább több tojással, meg esetleg sajttal feldobva. Na de ugye elég macerás külön megfőzögetni a hozzávalókat, langyosra hűteni, megtisztítani, majd összerakva – a jó ég tudja, miért oly sokáig – még sütni is. Szóval győzött a lustaság.

Aztán tegnap este a könyvet lapozgatva megakadt a szemem ezen a recepten. Úgyis van itthon elég sok lejáratközeli tejföl, s a többi hozzávaló sem olyan extra, hogy ne legyen fellelhető a fűszerpolcon – tehát semmi sem akadályozhat meg benne, hogy ez legyen az ebéd. S lett.

Recept: Rakott burgonya Góranga módra

Hozzávalók (3-4 adaghoz főételnek): 8-10 szem közepes krumpli, víz, só; 1 evőkanál olívaolaj, fél teáskanál szárított rozmaring, fél teáskanál kurkuma, negyed teáskanál (lehetőleg frissen) őrölt bors, 1 deka vaj, másfél deci víz, 4 kis vagy 2 nagy pohár tejföl (összesen kb. 750 ml), 2 teáskanál só; kb. 2 deka vaj a tepsi kikenéséhez, 1 teáskanál őrölt paprika a tetejére, petrezselyemzöld a díszítéshez.

Elkészítés:

1. A krumplit meghámozom, fél centi vastagságú szeletekre vágom, és enyhén sós vízben félig megfőzöm (ellenőrzése: a villa kis ellenállást tanúsít, de belemegy).
2. Közben egy másik edényben felforrósítom az olívaolajat, hozzáadom a rozmaringot, kurkumát és borsot, aztán néhány keverés után a többi hozzávalót is, és simára keverve felforralom.
3. A krumpli levét leöntöm, majd a krumpliszeleteket összekeverem a tejfölös mártással.
4. Az egészet kivajazott tepsibe öntöm, elegyengetem, majd rászórom a pirospaprikát.
5. Előmelegített, forró sütőben bő fél óráig sütöm lefedés nélkül. Ezalatt besűrűsödik a tejfölös mártás, finoman megpuhul a krumpli és kicsit megpirul a teteje.
6. Tányérokra lapátolva, petrezselyemzölddel megszórva azon forrón tálalom.

A könyvben szereplő mérték szerint úgy két adagnyit sikerült azonnal eltüntetni. Az eléggé híg tejfölös mártás láttán kicsit elbizonytalanodtam, hogy jó lesz-e, de megsülve telitalálat! Úgyhogy tökéletesítés helyett inkább azon agyalok majd, hogy mi legyen a következő recept, amit kipróbálok a könyvből... S ha közben lesz pár szabad percem, annak is utánanézek, hogy ki volt az a Góranga, aki a nevét adta ehhez a finomsághoz :-)

Forrás: Kurma dásza: Ínycsiklandó vegetáriánus receptek, 68. oldal

Meglepetés, ami nem csoki – harmadik, befejező rész

Most, hogy az általam adott ajándékról már mindent leírtam, nem marad más hátra, mint szót ejteni arról is, amit kaptam. Merthogy ez is megér pár bejegyzést! Hiszen egy kifejezetten izgalmas, fölöttébb hasznos, nem kevésbé szép, igazán praktikus, nagy-nagy megszállottságról tanúskodó, csodálatos darabról van szó – amiről lépten-nyomon megemlegetem majd az ajándékozót. Ráadásul e blog tárgykörébe is illik :-) Íme:

Szóval ha kifogyok Kaldeneker Gyuri remek receptjeiből, akkor a kísérletezéshez itt az utánpótlás. Egyelőre még csak barátkozok a könyvvel – esténként, a felfűtött cserépkályhának háttal nekidőlve, egy finom tea mellett ráérősen lapozgatom, s kombinálok. Kell majd beszereznem pár hozzávalót, ami vissza-visszatér a receptekben. S hétvégente irány a piac, hadd legyen friss zöldség-gyümölcs, ameddig csak kapható. S akkor kipróbálom ezt is, azt is. Hiszen olyan világos, érthető, követhető minden ebben a könyvben, szemet gyönyörködtető képekkel feldobva – ennél már csak az lesz a nagyszerűbb, ha a tányéromban gőzölög a sok finomság… Hamarosan!

Fűszeres céklalekvár

A sült cékla óta igazán nagyrabecsülöm ezt a ronda, piszkos izét – már persze mosás és tisztítás után. Mert ugye nem csak a menzáról jól ismert céklasalátából áll a világ :-) (Érdemes elolvasni a tárgykörben az alábbi írásokat: Mostohazöldségünk a cékla (Kaldeneker; ebben a cikkben van ez a recept is), Sült cékla kétszer, Mázas sült cékla joghurtos mártogatóval (Chili & Vanilia)).

Ez már tényleg csak a ráadás volt a Kaldeneker-féle receptek sorában, amiket az utóbbi napokban kipróbáltam. Vörösborecetet ugyan nem sikerült vennem, de almaecet volt itthon – mivel kellett alma is a lekvárba, úgy döntöttem, hogy az almaecet is jó lesz. A szín úgyis meglesz a céklától :-)

A fűszerezést és minden egyéb utasítást pontosan betartva készítettem el az árut. Na jó, cukor helyett édesítővel, de ez a csere számomra már természetes. Semmihez sem fogható, fantasztikus illatok terjengtek a konyhában a főzés közben. Öröm volt kavargatni! Hát még a végén, az üvegek megtöltése után lenyalni a kanalat!

Sok finomsággal töltöttem eddig is a kamrát az idén, de azt hiszem, ez mindent túlszárnyal! Jövő héten csinálok is még egy adagot :-)))

Töklekvár

Az utolsó, darab üveg kóstolgatása alapján megállapítottam, hogy a cukkinilekvár finom. Csak hát nem valami szemrevaló szegényke.

A szakács oldalán volt egy olyan kép, amelyiken színes töklekvár volt, méghozzá élénk narancssárga az üvegek alján, és zöldes felül. Csak épp konkrét recept nem volt mellékelve.

Viszont a cukkinilekvárnak volt olyan változata is, ami ugyanaz volt, csak tökből. Tökből. Na de milyen tökből is? Főzőtökből? Sütőtökből?

Heuréka! Főzőtökből és sütőtökből külön-külön, aztán az üvegbe rétegezve!

Mivel ezt a nagy felfedezést késő este sikerült megtennem, másnap délelőttig várnom kellett a kivitelezéssel. Kellett hozzá némi tervezés, hogy a végén egyszerre legyen kész a kétféle lekvár, hogy gyorsan bekanalazzam az addigra előkészített üvegekbe, de megoldottam. Itt persze a megtöltött üvegeket 5 percre fejreállítjuk című akció érthető okokból kimaradt, de így is ráhúzódott a fedő mindegyikre, úgyhogy remélem, nem lesz bajuk. A főzőtök teljesen úgy viselkedett, mint a cukkini, a sütőtök viszont sokkal szárazabb volt, úgyhogy a megfelelő állag érdekében kellett egy kis vizet öntenem hozzá. Szerintem ízre is karakteresebb lett, szóval minden bizonnyal nem csak szép, hanem finom is a csíkos végeredmény :-)

Paprikalekvár

Most, a fagyok beköszöntével rengeteg paprika volt a piacon – mindenki leszedte, ami még volt. Persze ezek már zömmel amolyan „hajrá Fradi, mindent bele” típusú ömlesztett áruk voltak; fajtára, színre, méretre nézve is vegyesek. Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy az év utolsó, hamisítatlan, illatos szabadföldi paprikáiból ne vegyek még, például azért, hogy lekvár legyen belőle. Ha úgy jobban tetszik, akkor szósz. Paprikakrém. Az ilyen műfajú bolti dolgok nálam úgyis felejtősek. Na de a házi elkövetés, a saját ízlésem szerint, valódi paprikából, mű-adalékok nélkül, az ugye egész más kategória.

Ki is néztem a Kaldeneker-féle pirospaprika-lekvárt, és paprikasütés ide vagy oda, feltett szándékom volt kipróbálni. Amiről ilyen szuperlatívuszokban írnak több helyen is, az már rossz nem lehet! Aztán a körülmények úgy hozták, hogy tennem kellett bele még egy csavart: nevezetesen már nem sikerült igazi, szép piros paradicsompaprikát venni, csak zöldet – de azt aztán első osztályút! Így lett zöld a lekvár – de azért így sem rossz! A paprikasütéstől ugyan kissé idegenkedtem, de a finom csemege reményében ugye mindent. És ha a mesterszakács úgy írja, akkor biztos úgy jó. Eddigi kipróbált receptjei fényében hiszek neki. A paprika végül három tepsivel lett, és jó sokáig kellett sütni, de ilyen hűvös időben már amúgy sem árt egy kis extra fűtés a konyhában :-) A tisztítás egyszerűbb volt, mint gondoltam, a főzés meg már gyerekjáték! Aztán jövőre hátha összejön piros paprikából is...

Cukkinilekvár

Ez aztán a furcsaság! Na de ha nem próbálom ki egy kísérleti mennyiséggel, akkor sosem tudom meg, hogy milyen. Sikerült még venni zsenge cukkinit a piacon meg szép citromot a közértben, így minden adott volt, hogy Kaldeneker Gyuriban bízva kipróbáljam. A zakuszka után könnyed ujjgyakorlat volt elkészíteni. S ha nem ízlik, legfeljebb polcdísz lesz belőle :-)

Zakuszka

Ezt a vegetáriánus ínyencséget már jóval azelőttről ismerem, hogy magam is vegetáriánus lettem. Történt ugyanis, hogy kollégista koromban volt egy szobatársam, aki vega volt, és a „hazai” kategóriában igen sokszor ilyet hozott. Amiből persze közös nagy lakomákat csaptunk, ha épp kevés és/vagy nem ízlésünknek megfelelő volt a vacsora – s mi tagadás, ez elég gyakran előfordult. Így kötöttem örök barátságot ezzel a finom csemegével.

S ha már annyira ízlett, s mivel a fent említett eseményeknek már jó tíz éve, adta magát a dolog, hogy készítek olyat! Az elhatározást pedig tett követte. Felkutattam pár receptet az Interneten, s bizony a hosszadalmas elkészítési mód alaposan elgondolkodtatott, hogy tényleg biztosan akarom-e én ezt. Fél napot a tűzhely mellett álldogálni, és szorgalmasan kavargatni egy nagy fazék bőszen rotyogó szószt – nem túl kecsegtető kilátás. A padlizsán beszerzéséről nem is beszélve...

Hogy mégis rászántam magam az akcióra, az a már sokat emlegetett Kaldeneker Gyuri érdeme. Nála találtam egy olyan receptet, ami az elkészítéssel és a hozzávalókkal kapcsolatos problémára is megoldást kínált. A legnagyobb fazekam mérete által szabott korlát miatt egy fél adagot főztem, de azt aztán igen lelkesen! Közben nagyon ígéretes illatok terjengtek a levegőben, és az üvegek megtöltése utáni fazékkinyalás is reményekre ad okot... Aztán – mint az ilyen eltett dolgoknál lenni szokott – majd az első üveg felbontása után kiderül :-)

---------

Utólagos kiegészítés: Nem csak kenyérrel enni volt kiváló, hanem rakott krumplit is készítettem belőle.

Meglepetés, ami nem csoki – folyt.

Szóval az alapötletet az alábbi cikk adta:

http://www.kaldeneker.hu/?katid=32&id=91&lang=hu

Innen pedig megállíthatatlanul beindult a fantáziám. Kaldenekernél maradva, összegyűjtögettem, miket ajánl, és ki is nyomtattam a pontos instrukciókat. Lett három oldal.

Aztán hétvégén megvolt a piaci beszerzőkörút. Ennek eredménye némileg szűkítette a kört, de azért maradt jó ötlet bőven. (A többit meg majd máskor próbálom ki.)

Közben rájöttem, hogy régebbi kreációimból is kerülhet a csomagba (mondjuk birsalmasajt és körtedzsem), és eldöntöttem, hogy négy-öt féle valamivel már elégedett lennék. S ha ebben a körben nem az édesek vannak többségben, az külön jó.

Az elkészítés közben az is eszembe jutott, hogy az odáig rendben van, hogy különlegességek kerülnek az üvegbe, s majd kis címkére ráírom a nevét mindegyikre, de még így is elég zsákbamacska jellege lesz a dolognak. Így született meg az ötlet, hogy kellene valami ismertető is mellé.

Aztán az a nap is eljött, hogy elkezdtem összerakni a csomagot. Persze véletlenül sem találtam mindegyik fajtából olyan üveggel, hogy egyformák legyenek. Akkor pedig legyen ahány, annyi féle, elvégre a változatosság gyönyörködtet. Csak a csúnya, konzervgyári, feliratos fedők nem… Mígnem rájöttem, hogy ha kerek papírra írom az ismertetőt, amit rágumizok az üveg tetejére, akkor ez a két légy és az egy csapás esete lesz :-)

Már megvolt a csomag, ötféle dologgal, de még mindig nem hagyta nyugodni a fantáziámat két recept. Mivel a hozzávalók is adottak voltak, nosza, kipróbáltam őket. S mivel a lábast csak pocséklás lenne lekvárosan elmosogatni, de az üvegek már épp tele voltak, muszáj volt nyalakodnom. S annyira megízlett az egyik lekvár, hogy úgy éreztem, azt még ráadásnak be kell rakni. Persze csak a másikkal együtt, ami meg furfangosan szép lett :-)))

Így lett végül hétféle finomság, mint a mesében. Íme:

Az összecsomagolás után pedig az jutott eszembe, hogy ez vagy nagyon bejön annak, aki majd kapja, vagy nagyon nem – középút nincs.

S hogy mi lett a történet vége? Ha holnaptól kezdve egyesével felrakosgatom a csomag tartalmával kapcsolatos írásokat, akkor happy end :-)

Sült cékla

Korábbi piacolás eredményeképp került hozzám pár kiló zsenge cékla. Egyet azon frissiben nyersen elrágcsáltam, és annyira ízletes volt, hogy úgy éreztem, ezt vétek lenne a legfantáziátlanabb módon, savanyúságnak felhasználni. Ki is néztem párat a veg.hu receptjei közül, de aztán rábukkantam Chili és Vanília írásaira, és egyből tudtam, hogy nekem a legpuritánabb változat kell. Így lett natúr sült cékla.

Recept: Sült cékla

Hozzávalók: kis, zsenge céklák.

Elkészítés:

1. A céklákat körömkefével megsikálom, majd egy mély tepsibe sorakoztatom őket.
2. Alufóliával lefedve kb. 1 órát sütöm őket a gázsütő nagy lángján. Akkor van kész, ha még nem lágy, de már járja a villa.

Nos, ilyen egyszerű. Tervben volt még fűszerezés is, de erről a kóstolás után letettem, annyira kellemes, átütő íze volt így minden nélkül. És még a héja is könnyedén lejött :-)

Ma reggel pedig kísérleti rösti volt, ezúttal reszelt sült céklával és őrölt köménymaggal feldobva. A cékla színe miatt nehezebb megállapítani, mikor van kész, de amúgy megéri ezt a kis kellemetlenséget.

Meglepetés, ami nem csoki

Szeretem az ötletes, személyre szóló ajándékokat – adni is, kapni is. Van abban valami kedves törődés, amikor hosszasan elgondolkodom, hogy mi is lenne az, aminek a megajándékozott igazán örülne. Valami, ami illik hozzá, ami tényleg róla, tényleg neki szól. Az sem baj, ha mindezt saját kezűleg kell elkészíteni... Hosszasan filózok, aztán egyszer csak beugrik: Igen! Ez az!

Ilyen ajándék lesz az is, amit pár nap múlva e blog ihletője kap majd. Nem csoki, mert nem édesszájú, no meg elég fantáziátlan dolog is lenne. Hanem mivel a konyhamániám kapcsán szeretett volna megismerni, ezért logikusan adódott, hogy ezzel kapcsolatos valami. Kaldeneker Gyuri cikkei között olvasgatva pedig a végpercen egy-kettőre körvonalazódott előttem az is, hogy mi. Természetesen házilag elkészítve, jóféle alapanyagokból, melyeket a hétvégi piacolás során szereztem. Ezek elkészítésével foglalatoskodtam a hétvégén, most pedig még nem írhatom meg, mert akkor oda a meglepetés!

Utólagos kiegészítés: A folytatás elolvasható itt és itt.

Sült alma tepsiben

A dolog úgy kezdődött, hogy savanykás alma helyett édeset sikerült venni a piacon. Nincs is azzal semmi baj, csak számomra ez nyersen elfogyasztani nem az igazi. Sütve persze más a helyzet! De mi lenne, ha kivételesen sütőben történne mindez? Szegfűszegekkel kiverve, ahogyan Frank Júlia gyerekszakácskönyvében volt? (Ha a könyv célközönsége meg tudja csinálni, akkor én is :-) Ja, hogy nincs itthon annyi egész szegfűszeg? Akkor jó lesz őrölt is! S hogy a régi baracklekvár már igencsak összeszáradt, mondhatni vágható állagú? Nem lehet akadály! Igaz, hogy a darált diót nem lehet belekeverni ebbe a betonba, de ki mondta, hogy így muszáj? Jó lesz az durvára törve is. És nem csak összetörve, hanem megpirítva is, mert úgy finomabb. Alulra, így remélhetőleg a lekvár kifolyását is meg lehet vele akadályozni. A következő bökkenő, hogy nincs almakiszúró az eszköztárban. Tehát vágni kell. Akkor viszont valaminek össze is kell majd tartania az almákat. Hopp! Olvastam valahol olyat, hogy felszeletelt és összerakott alma megtöltve, alufóliába csomagolva. Bár, fólia nélkül jobb lenne… Mondjuk egy kis rásült mézzel a tetején… Muffintepsi! Ez az! Muffintepsi! Hát, így született ez a recept…

Recept: Sült alma

Hozzávalók: 12 db alma (akkorák, hogy kényelmesen beleférjenek a muffintepsi mélyedéseibe), 1 marék dióbél, 12 evőkanál baracklekvár, 12 evőkanál méz, őrölt szegfűszeg.

Elkészítés:

1. A dióból félreteszek a díszítéshez, a többit pedig egy száraz serpenyőben rázogatva pár perc alatt megpirítom.
2. A muffintepsi mélyedéseit kibélelem alufóliával (a letekert fóliát hosszában félbe vágom, utána pedig négyzetekre).
3. Az almákat megmosom, szárazra törlöm, majd negyedbe vágva kiszedem a magházukat. A negyedek sorrendjét megtartom, hogy még kettévágva őket a 8 darabból össze tudjam rakni az egész almát, és beállítani a muffintepsibe.
4. Az almák közepébe rakok a pirított dióból, majd a lekvárból. Megszórom őket őrölt szegfűszeggel (legközelebb fahéjjal is kipróbálom), rárakom a tetejükre a díszítésre szánt diót, végül rájuk csurgatom a mézet.
5. Forró sütőben megsütöm (15-20 perc). Akkor jó, ha az almák héja ráncosodik, és a tetejükön is megpirult a dió.
6. A tálaláshoz a tepsiből az alufóliával együtt tányérokra emelem a finomságot (a fóliában némi lé van alattuk). Langyosan és kihűlve egyaránt fogyasztható.

Vegamix házilag

Az aszalt gyümölcs sikerén felbuzdulva az jutott eszembe a minap, hogy ugyanezt meg lehetne csinálni zöldségekből is. Mondjuk az itt fonnyadó répából és gyökérből. Nosza, meg is volt a „próbaüzem” a múlt héten. A gyökérnek mindössze egy, a répának két napra volt szüksége a száradáshoz, még ebben a gyenge őszi napsütésben is. A répakockák nagyon összementek, így nem túl látványosak, de hamisítatlan, koncentrált répaízük van. S ha még más zöldségből, mondjuk zellerből, karalábéból vagy paprikából is sikerülne, tényleg lehetne keveréket csinálni… (A póréhagymát én személy szerint kihagyom, mert nem szeretem, de el bírom képzelni, hogy azzal is működik.)

 

Az aszalás ugyanúgy megy, mint a gyümölcsöknél, csak itt kis kockákra vágom fel a zöldségeket (mondjuk akkorákra, mint amiket ételbe is raknék), és óvatos rázogatással terítem szét őket a fémtepsikben (fontos, hogy csak egy rétegben legyenek). Nem kell meglepődni, ezek még jobban összemennek, mint a gyümölcsök: 1 kg zöldségből csak 10 dekányi aszalvány lesz.

Természetesen a petrezselyemzöld sem a komposztban végezte, hanem a verandán az asztalon, hogy pár nap múlva, mikor már „csörgősre” száradt, kézzel óvatosan lehúzzam a száráról, és hozzárakjam a fűszertartóban azokhoz, amiket a nyár folyamán ugyanígy szárítottam meg. Ugyanezt csináltam a fel nem használt zellerzölddel is. A száraz leveleket nagy darabokban szoktam elrakni, és alkalomadtán a készülő ételbe morzsolni, így jól kijön az aromájuk. Azt olvastam nemrég, hogy a szárított leveleket nem érdemes egy évnél hosszabb ideig tárolni, mert szénaízűek lesznek – na, ilyen veszély nálam nem áll fenn :-)

Utólagos kiegészítés: Az aszalásra alkalmas napsütés elmúltával a felfűtött cserépkályha tetején folytattam tovább a kísérleteket (szerintem radiátoron is működik). A zöldségeknél különösen fontos, hogy pár nap alatt kiszáradjanak, különben barnás színük lesz. Ez ugyan az ízüket nem befolyásolja, csak nem túl szép. Sárgarépa és petrezselemgyökér mellett működik zellerrel, karalábéval, paradicsompaprikával is. Kockázás helyett karikázva is szépek, és bizonyos ételekbe inkább ilyet tennék. Akár fonnyadásnak indult maradékokat is lehet ilyen módon hasznosítani.

Utólagos kiegészítés 2: Akár így, "vegamixként", akár házi ételízesítő alapanyagaként felhasználható. Én így készítem az adalékmentes, csupa-zöldség "vegetát", és egyéb ízesítőket: Színes-illatos-ízes fűszersók házilag

Almás kenyér

Már itt is az újabb Kaldeneker-féle recept :-) Csak én ezúttal kényelmes voltam, és a hozzávalók kimérése után a kenyérsütőgépre bíztam a dolog többi részét. Szerencsére azért az evést nem a környékbeli kutyáknak kell majd elvégezniük :-)

Nálam a 2 dl almalé egy nagy alma volt apróra reszelve, meg a kétféle liszt teljes kiőrlésű (fehér liszt nincs is itthon, és nem is hiányzik). Így több vizet felvett, mire összeállt a tészta, meg tettem még bele egy evőkanál búzasikért, hogy a sok rozsliszt ellenére is rendesen megkeljen. Kellett egy kis lelkierő, hogy az almásba ne szórjak egy kis őrölt fahéjat vagy szegfűszeget, de végülis ez nem az az édesség műfaj, úgyhogy pont így lett jó.

Legközelebb kipróbálom majd kézzel gyúrva és zsemleként, ahogyan az eredeti receptben van, de így kenyérként is alighanem visszatérő étek lesz nálam. Ameddig tart a házi aszalt alma, addig mindenképp :-)

Sült alma serpenyőben

Őszi-téli időszakban nagy kedvencem vacsorára az alábbi könnyű egytálétel. Ez is Norbinak A karcsúság receptjei című könyvéből való, igaz, ott számomra rejtélyes módon a Párolt alma nevet viseli. Nos, nálam a párolás nem ezt jelenti... Mindegy, maga az étel igen ízletes így is, hát még ha feldobom egy kis extrával!

Recept: Sült alma

Hozzávalók: 3 zöldalma, 1-2 evőkanál vaj, 1 dl fehérbor (vagy almalé), 1 evőkanál zabkorpa, őrölt fahéj; esetleg még darált vagy pirított dió, mazsola. (Ez az 1 személyes adag. Nem érdemes sokat csinálni egyszerre, mert ha vastagon van az edényben az alma, akkor nem sül olyan szépen. Mivel gyorsan elkészül, nagyobb mennyiséget inkább több menetben szoktam sütni.)

Elkészítés:

1. Az almákat felvágom, magházukat kivágom, esetleg megtisztítom, és mérettől függően 8 vagy 12 cikkre vágom őket.
2. Serpenyőben megolvasztom a vajat, majd rádobom az almacikkeket, és nagy lángon, inkább rázogatva, mint keverve addig sütöm, amíg kezdenek puhulni.
3. Ráöntöm a bort (vagy almalét), rászórom a többi hozzávalót, összekeverem, és addig sütöm tovább, amíg besűrűsödik a leve. Közben elpárolog a bor alkoholtartalma, a zabkorpa pedig szépen besűríti az egészet.
4. Tányérra öntve melegen tálalom. Ha nem érzem elég édesnek, akkor pár szem mazsolát dobok még rá.

Utólagos kiegészítés: Érdemes kipróbálni így is!

Zöldségpaprikás kapros túrógombóccal

Megint vettem fél kiló túrót, és megint nem töltött patiszon lett belőle :-) Hiába, ha meglátom valamiben a kaprot, az – mint a mellékelt ábra mutatja – eléggé be tudja indítani a fantáziámat. Ez a recept Kaldeneker György gyűjteményéből való, és tőlem kissé szokatlan módon meglehetősen pontosan követtem is. A kecsketúrót persze lecseréltem tehéntúróra, a paprikásnál meg kihagytam a hagymát és a liszttel sűrítést, plusz a leveskocka helyett kevésbé „műanyag” ételízesítőt tettem bele.

Először a gombóc hozzávalóit raktam össze, hogy amíg a többivel foglalatoskodom, az állhasson a hűtőben. A mennyiségeken eltűnődve úgy döntöttem, hogy ennyi gombóchoz kétszer annyi paprikás is elmegy, mint a receptben szerepel – pár szem gombóc helyett így is jutott rá bőségesen. Gombóc? Első olvasatra is úgy tűnt, hogy ez sokkal lágyabb krém lesz, mint amit én eddig túrógombóc-alapanyagnak ismertem. De a mesterszakácsba vetett bizalmam miatt kipróbáltam így, lesz, ami lesz. Nos, lett egy folyós massza, amit végül kézi formázás helyett kanállal raktam be a forró vízbe, mint ahogy a madártejbe szokás a hablabdákat. Szóval talán nem nevezném őket gombócnak, de tény, hogy finomak. Jól illenek a paprikáshoz is, úgyhogy kiváló ebédem volt!

Kaldenekerre pedig azt hiszem, többször is fogok még hivatkozni a közeljövőben, mert néhány más receptjének a kipróbálását is tervezem. Pár éve a csatnikészítés kapcsán olvastam róla először, de szerencsére nem csak csatni műfajban alkot.

Szamósza

Ez az az étel, ami nálam 10 perces vacsora műfajban verhetetlen. No, persze csak akkor van készen ilyen hamar, ha korábban olyan előrelátó voltam, hogy raktam pár darabot a fagyasztóba :-) De frissen sem ördöngősség elkészíteni.

Az eredeti receptet még Govinda blogjában olvastam, és egyből úgy éreztem, hogy ezt nekem ki kell próbálnom. S persze egyből elkezdtem átalakítani is :-) Természetesen a tésztába Graham lisztet rakok, a zöldségek terén pedig ez számomra amolyan „hajrá Fradi, mindent bele” jelleget ölt, ahogy szépen beleaprítok minden fellelhető maradékot. A formázáshoz kell egy kis kézügyesség, de sokkal egyszerűbb, mint ahogy leírás alapján tűnt. Nekem 25 deka liszthez kell 1 kis doboz joghurt a tésztába, meg fél kiló felaprított zöldség a töltelékbe, amiből 13 db szamósza lesz. Frissen sütve sokkal jobb, mint hidegen vagy újramelegítve, így mindig csak annyit sütök ki, amennyi frissen el is fogy. S a bolti félkész fagyasztott árukat felidézve adta magát a gondolat, hogy a nyersen lefagyasztott batyukat is ugyanúgy ki lehet sütni később, természetesen felengedés nélkül. Így aztán ha ráérek, mindig többszörös adagot csinálok, és feltöltöm a „raktárat”.

Receptek keksznyomóhoz – 2. rész: Sósak

Természetesen ez a nagyszerű szerkezet nem csak édességek készítésére való – csak arra érdemes ügyelni, hogy ha egyszerre készítünk édeset és sósat is, akkor közben ne legyen alkalmuk keveredni, mert annak nem lesz túl jó vége.

Sós keksz (jól variálható alap)

• 12 dkg vaj
• 1 tojás
• 75 ml víz (vagy több, ha az állag úgy kívánja)
• 25 dkg Graham liszt
• 1 tk. sütőpor
• 1 tk. só
• ízlés szerint: őrölt köménymag, bors, paprika, mustárpor, mák közül valamelyik

Sajtos szezámos keksz (eredetileg tallér :-)

• 10 dkg vaj
• 10 dkg reszelt sajt
• 25 dkg Graham liszt
• 5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
• 1 tk. sütőpor
• 2 ek. pirított szezámmag
• 150 g tejföl (vagy több, ha az állag úgy kívánja)
• 1 tk. só
• ízlés szerint őrölt köménymag és bors

(A kifejlesztés kalandos története itt olvasható.)

tk. = teáskanál, ek. = evőkanál

(A sós keksz eredetije a Nők Lapja Café, a Sajtos szezámos keksz eredetije pedig Govinda receptjei közül való. Kicseréltem bennük a cukrot és a lisztet a reformtörekvéseim miatt, valamint helyenként igazítottam a folyadékmennyiségen a megfelelő állag miatt.)

1. rész: Édesek

További édes kekszek

Receptek keksznyomóhoz – 1. rész: Édesek

Gyerekkorom egyik nagy kedvence volt a „puskatészta”. Erre a névre a készítéséhez használt eszköz kinézete miatt szolgált rá: egy henger, aminek az alján van egy cserélhető fémlap, különféle alakú lyukakkal, a tetején pedig egy prés, apró fogakkal és egy karral. A hengerbe kell rakni a tésztát, aztán az egészet ráállítani a tepsire, és a kar lenyomásával már jönnek is a szép kis kekszek.

Ennek a szerkentyűnek a mai reinkarnációjára sikerült szert tennem még tavaly karácsony előtt, és azóta számos receptet kipróbálni/kikísérletezni hozzá. Nem nehéz ráérezni a használatára, utána pedig szinte lehetetlen leszokni róla (én szóltam! :-) Én három-négy féle kekszet szoktam csinálni, mikor rászánok egy délutánt az ügyre. A kihűlt kekszek fémdobozban elállnak – hogy meddig, az egyedül a család torkosságától függ :-)

No, akkor lássuk a medvét!

Mindegyik receptnél előbb megolvasztom a vajat, hozzákeverem a folyékony összetevőket, végül a sütőporral elkevert lisztet. A tészta akkor jó, ha összeáll, de elég puha (éppen nem ragad); ezt szükség esetén további liszt, illetve tejszín hozzáadásával érem el (a kemény tésztát nehéz kinyomni, és akár tönkre is teheti a gépet, a közepesen kemény kinyomható ugyan, de nem olyan szépek a sütik, mintha jó lágy tésztából dolgoznánk). A kész tésztát letakarva szobahőmérsékleten pihentetem a formázásig. A tésztát kivajazott sütőlemezre nyomom, majd forró sütőben megsütöm. Nálam gázsütőben előmelegítés nélkül 15 perc, utána meleg sütőben 5-10 perc a sütési idő; akkor van kész, ha az alja és a széle barnul.

Fűszeres keksz (karácsonyi hangulatban)

Felfőzni:

• 1,5 dl barnacukor
• 12,5 dkg vaj
• 1 kk. őrölt fahéj
• 1 kk. gyömbérpor
• 1 kk. őrölt szegfűszeg
• 1 kk. reszelt narancshéj

Hozzáadni még:

• 1 tojás
• ½ kk. só
• 1 kk. szódabikarbóna
• 18 dkg Graham liszt

Sárga linzer (ami nem sárga, de attól még finom)

• 14 dkg vaj
• 1 tk. folyékony édesítő
• 1 citrom reszelt héja
• 2 tojás sárgája
• 1 ek. vanília kivonat
• 1 dl tejszín
• 25 dkg Graham liszt (fehérliszttel persze nincs a címben említett probléma :-)
• 1 tk. sütőpor

Zöld teás keksz (avagy: de mi legyen a tojásfehérjékkel?)

• 6 dkg vaj
• 1 tk. folyékony édesítő
• 2 tojás fehérje
• 12 dkg Graham liszt
• 1 tk. sütőpor
• csipet só
• 1 filter zöld tea por

Kávés keksz (nem csak koffeinfüggőknek) (kép itt)

• 15 dkg vaj
• 1 ek. folyékony édesítő
• 6 dkg keményítő
• 1 dl tejszín
• 2 ek. azonnal oldódó kávé vagy koffeinmentes gabonakávé
• 25 dkg Graham liszt
• 1 tk. sütőpor

Vajas-kakaós keksz (a "pókok") (kép itt)

• 14 dkg vaj
• 1 ek. folyékony édesítő
• 1 tojás
• 1 tk. vanília kivonat
• 1 ek. kakaópor
• 3 dkg darált mogyoró
• 1 dl tejszín
• 25 dkg Graham liszt
• 1 tk. sütőpor

Rumos-diós keksz (ez az illat!)

• 10 dkg vaj
• 1 tk. folyékony édesítő
• 1 ek. rum
• 1 tojás
• 1 tk. őrölt fahéj
• 0,5 dl tejszín
• 5 dkg darált dió
• 20 dkg Graham liszt
• 1 tk. sütőpor

Vaníliás keksz (egyszerű, de nagyszerű)

• 10 dkg vaj
• 1 ek. folyékony édesítő
• 1 ek. vanília kivonat
• 1 tojás
• 1 citrom reszelt héja
• 0,5 dl tejszín
• 25 dkg Graham liszt
• 1 tk. sütőpor

kk. = kávéskanál, tk. = teáskanál, ek. = evőkanál

(A Fűszeres keksz eredetije a Mindmegette, a Zöld teás keksz Chocolate & Zucchini, a többié pedig a Nők Lapja Café weblapjáról való. Kicseréltem bennük a cukrot és a lisztet a reformtörekvéseim miatt, valamint helyenként igazítottam a folyadékmennyiségen a megfelelő állag miatt.)

További édes kekszek

2. rész: Sósak

Natúrbefőtt

A hétvégi piacolás eredményeképp egy kiló szép, nagy, kerek szemű szilva is került hozzám. S mivel nem csak szép, hanem finom is volt, rögtön kombinálni kezdtem… Rumosszilva lett belőle, de nem ám akárhogy!

Még a nyáron olvastam a receptet, és egyből megmozgatta a fantáziámat: olyan befőtt, hogy csak a gyümölcs van benne, és más semmi. Se víz, se cukor, se tartósító, semmi. 100% gyümölcs (na jó, meg egy kis levegő :-) Csak be kell rakni az előkészített gyümölcsöt az üvegbe, rácsavarni a fedőt, aztán ezeket be a kuktába, vizet önteni rájuk, rázárni a kuktát, alágyújtani, és fütyüléstől számítva még 15-20 percig főzni takarékon. A gyümölcs úgy az üveg kétharmadáig összeesik, levet enged, és szépen elvan. Ilyen egyszerű. Nyilván olyan gyümölcsből érdemes csinálni, ami úgy a maga valójában finom. Mondjuk amit frissen is szívesen megennék.

Nyáron őszibarackból csináltam, most meg ebből a szilvából. Most a szilvára tettem egy-egy kanál rumot, de mást semmit. Télen pedig majd kiderül, hogy tényleg annyira finom-e az ilyen befőtt, mint a friss gyümölcsök.

------------

Utólagos kiegészítés két befőzési szezonnal később:

Az így eltett befőtt fantasztikusan átható illatú és ízű, igazi "nyár a télben". Így aztán mostanra már szinte teljesen kiszorította nálam a hagyományos, lével készített, kompót-szerű befőtteket. Ennek ugyan kevesebb a leve (csak amit a gyümölcs enged), az viszont igen koncentrált. Édesíteni egyáltalán nem szoktam - azt elintézi a finom gyümölcs -, néha viszont opcionálisan kerülhetnek bele egyéb ízesítők (rum, fahéj, stb.).

Képek és ötletek - ezeket mind ilyen módszerrel tettem el, bár helyenként trükközni kellett egy kicsit:

• Cseresznyebefőtt
• Őszibarackbefőtt
• Rumos meggy (szilvával is működik, vagy alkoholkerülőknek natúr is, természetesen)
• Szőlőbefőtt (és szőlő+körte vegyes)
• Vegyes befőttek őszi gyümölcsökből
• Bodzabefőtt
• Hámozottparadicsom-befőtt
• Natúr gombabefőtt
• Tök télire
• Natúr paprikakrém

Körtedzsem szőlővel

A tegnapi birsalmalekvár-főzés közben kitaláltam, hogy fehér szőlőből és körtéből is lehetne művelni valami hasonlót. Jó, nem volt akkora ötlet, hiszen boltban is kapható ilyen formáció, igaz, nem olcsón. S ha sikerülne valami hasonlót elkövetni a piaci gyümölcsökből, az azért nem lenne rossz…

Recept: Körtedzsem szőlővel

Hozzávalók: 1,5 kg fehér szőlő, 1 kg édes körte (én nagyon finom, ízletes kormoskörtéből csináltam – így egyáltalán nem kellett édesíteni a dzsemet!), kis darab egész fahéj, 1 tasak dzsem kocsonyásító (2 kg gyümölcshöz való), 2 dl víz.

Elkészítés:

1. A szőlőt leszemezem, megmosom, majd időnként megkeverve puhára főzöm.
2. A megfőtt szőlőt szitán áttöröm, majd a héjat és magot hagyom még csöpögni.
3. A megmosott körtéket felvágom, megtisztítom. A negyedeket még hosszában megfelezem, majd így keresztben vékony szeleteket vágok, egyenesen a szőlőlébe (külön savanyítani nem kell, így sem fog megbarnulni benne a körte). Aprólékos munka, de a kész dzsembe kellenek az apró körtedarabok.
4. Felrakom főni, és csak addig hagyom ott, míg a körtedarabok megpuhulnak, de még nem mennek szét – ez forrástól kb. 1 perc. A főzés idejére belerakom a fahéjdarabot is.
5. Amíg fő, feloldom a dzsem kocsonyásítót a vízben, majd a tűzről levett gyümölcsökre szűröm (így biztos nem lesz csomós), és összekeverem. (Mert most épp olyan volt itthon, amit nem szabad főzni, csak utólag kell hozzákeverni - a főzőst persze az elején hozzátettem volna.)
6. Kiforrázott üvegekbe kanalazom, melyeket azonnal lezárok, és száraz dunsztban hagyok kihűlni. Mire kihűl, szépen meg is köt.
7. A kész dzsemeket felcímkézem, és már mehetnek is a polcra.

Nem lett olyan áttetsző, mint a bolti társa, és mintha kicsit több egészben maradt körtekocka lenne benne. A fazék alját kinyalogatva úgy érzem, nem is annyira édes – viszont átütő, intenzív gyümölcsös íze van. Szóval szerintem nem lesz rossz…

Birsalmalekvár szőlővel

Egyik este olyan szélvihar volt, hogy majdnem az összes birsalmám lehullott a fáról. Legalább megoldódott a magasan nőtt példányok leszüretelésének problémája :-) Az meg, hogy csinálni kell belőle valamit, nekem nem probléma! Nemrégiben olvastam olyanról, hogy szőlőlekvár birsalmával. Csakhogy ehhez sok szőlő és viszonylag kevés birsalma kell, nálam meg pont fordítva álltak rendelkezésre eme gyümölcsök. Aztán olvastam olyanról is, hogy mustban eltett birsalma. Persze nálam a must előállításának vannak bizonyos technikai akadályai. Hohó! De abban azért lehet valami, hogy a szőlő meg a birsalma együtt!

Recept: Birsalmalekvár szőlővel

Hozzávalók: 1,5 kg sötét szemű szőlő (nálam most Othello, a kedvencem ebben a műfajban), 1 kg előkészített birsalma, ízlés szerint gyümölcscukor, kevés nátrium-benzoát (ebből bő 1 liter lekvár lett).

Elkészítés:

1. A szőlőt megmosom, leszemezem, és időnként megkeverve puhára főzöm.
2. Ha hűlt egy kicsit, akkor szitán áttöröm, és felfogom a levét abba a fazékba, amiben majd a lekvárt főzöm. (A zömmel magot és héjat tartalmazó masszából még álltában is csöpög ki valamennyi lé.)
3. Felvágom a megmosott birsalmákat, kivágom a magházukat (meghámozni nem szükséges), majd vékony szeletekre vágom őket, és rakom egyenesen a szőlőlébe.
4. Felrakom főni. Eleinte lehet lefedve, mint a kompótot (közben elő lehet készíteni az üvegeket). Akkor kell elkezdeni kavargatni, amikor a birsalmák főnek szét, és sűrűsödik. Ha nagyon fanyar, akkor kevés gyümölcscukorral ízesítem. A legvégén hozzákeverem a nátrium-benzoátot.
5. Az előkészített üvegekbe kanalazom, figyelve arra, hogy ne maradjon levegős. Az üvegeket lezárom, és száraz dunsztban hagyom kihűlni (vagyis egy félreeső helyen bebugyolálom őket egy példbe, hogy szép lassan hűljenek ki).
6. A kész lekvárokat felcímkézem, és elhelyezem a kamrában. Biztos jó lesz önmagában is, de el bírom képzelni valami süteménybe vagy mártásba is. De ezt még ráérek kitalálni…

Mi tagadás, ilyen arányokkal elég sűrű lett – legközelebb kicsit kevesebb birsalmával csinálnám. Lehet, hogy az az ízének is jót tenne.

Sütőtöklé

A piacon beszereztem az első sütőtököt a szezonban. Nem volt túl nagy, de szép, élénk színe ellenállhatatlanná tette számomra, így muszáj volt helyet szorítanom neki a hátizsákomban. Természetesen meg akartam sütni, csak úgy póriasan, de aztán Gránátalma blogján olvastam egy ígéretesnek tűnő ivóléreceptet. Így lett tök sülve is, főve is.

Az eredeti recepttől mindössze a fűszerezésben tértem el egy kicsit, mert magától olyan „semmi különös” íze volt. Nosza, ment még bele egy kis édesítő, meg egy kis citromlé. Így viszont tényleg kiváló. A körtelénél korábban már leírt módon néhány üveggel elraktam szűkösebb időkre, a többi pedig már el is fogyott. De nem baj, a tökszezon még tart :-) Legközelebb úgy fogom kipróbálni, hogy a tököt nem megfőzöm az almával, hanem sült tököt turmixolok össze az almakompóttal.

Rösti-változatok

Nemrégiben egy baráti beszélgetésben felmerült, hogy milyen jó is a svájciaknak, mert vasárnaponként röstit reggeliznek. S hogy az milyen finom! Persze nekem sem kellett több, hogy elhatározzam: ezt bizony ki kell próbálnom. Az elhatározást rövidesen tett követte, vagyis receptkeresés, válogatás, kipróbálás.

Némi kutatómunka után rájöttem, hogy röstiből bizony ahány ház, annyi szokás. Csak krumpliból vagy más zöldséggel vegyesen, előzetesen megfőzve a krumplit vagy nyersen, egy oldalát sütve vagy mindkettőt, lefedve vagy anélkül, az elején még kavargatva vagy sem, liszttel, sóval, borssal, zöldfűszerekkel-e – megoszlottak a vélemények. Vegetáriánusként csak egyben voltam biztos: nem fogok szalonnát tenni alá :-)

Természetesen így elsőre a legegyszerűbb változatok mellett döntöttem – megkóstolni jó, aztán ha az evésileg is bejön, akkor majd lehet kreatívan variálni. A lényeg ugye, hogy ez egy serpenyőben sütött zöldséglepény, kívül pirulva, belül meg puhára párolódva. S ha már vasárnapi reggelire való, mindezt nem lehet olyan nagyon sok munka és idő elkészíteni…

A sütéshez egy ócska palacsintasütőt találtam nyerőnek – palacsintát már úgyse nagyon sütök benne, mert enyhénszólva hullámos az alja. Viszont még megvan rajta a tapadásmentes bevonat, és nem túl mély, tehát könnyebben megvalósítható vele a megfordítás című művelet (persze nem feldobva, mint a palacsintát, hanem tányérra csúsztatva-borítva).

Eddig két változat került terítékre:

Recept: Rösti – 1. változat (Valahol el kell kezdeni)

1. 3-4 szem krumplit héjában megfőzök, de éppen csak puhára (villa beleszúrásával ellenőrzöm), és hagyom kihűlni. Ezt a lépést célszerű előző este végrehajtani.
2. Meghámozom és a reszelő nagy lyukán lereszelem a kihűlt főtt krumplit, és sóval ízesítem.
3. Palacsintasütőben kevés ghít (vagy olajat) melegítek, majd belerakom a reszelt krumplit, és fakanállal lepénnyé egyengetem.
4. Addig sütöm, míg megpirul az alja. Mehet nagy lángon, hiszen a krumplit már egyszer megfőztem, tehát nem fog recsegni. Ezután tányérra csúsztatom, visszaborítom a serpenyőbe, és pirosra sütöm a másik oldalát is. (A serpenyőben kicsit elcsúsztatva alá lehet kukucskálni, és megnézni, milyen az alja.)
5. Tányérra csúsztatva melegen tálalom. Ha viszont sajtot szeretnék olvasztani a tetejére, akkor érdemes inkább kiborítani a tányérra, hogy a forró oldala kerüljön felülre.

Finom, kiadós vasárnapi reggeli lett belőle. No de mi van akkor, ha előző este megfeledkezem az előkészületről? Meg aztán annyi jó reszelhető zöldség van még a krumplin kívül…

Recept: Rösti – 2. változat (Nyers krumpliból, répával)

Ennek az alapjához meghámozott nyers krumplit és répát reszeltem le, kb. egyforma mennyiségben. Mivel elég nedvesnek találtam a reszeléket, kihagytam a liszt és víz hozzáadását. Csak megsóztam egy kicsit, és a jól bevált módon megsütöttem – kis lángon, lángelosztóval, hogy a nyers zöldségeknek legyen ideje megpuhulni, mire megpirul a külseje.

Ez is egy finom, kiadós reggeliként végezte. Szóval tudnak valamit ezek a svájciak :-)

A nagyszerű íz mellett határozott előnynek látom, hogy egyszerű alapanyagokból nem túl munkás elkészíteni, sütés közben lehet mást tenni-venni a konyhában (én például elpakolom az előző este elmosogatott és azóta megszáradt edényeket, megfőzöm a teát a reggelihez, stb.), és még a serpenyőt is elég csak kitörölni utána :-)

Amit variálni fogok rajta, ha kísérletező kedvemben leszek: a krumpli mellé valamilyen más zöldség (mondjuk zeller vagy karalábé), kicsit merészebb fűszerezés (a són kívül bors, paprika, illetve valamilyen zöldfűszer), sajt helyett/mellett paprika, paradicsom hozzá, és esetleg tükörtojás mellé is el bírom képzelni…

Utólagos kiegészítés: Kipróbáltam úgy is, hogy a krumpli egy része helyett zellert, karalábét, céklát vagy sütőtököt reszeltem bele (egyszerre persze csak egy félét). Aki úgy általában szereti ezeket, az ebben az ételben is szeretni fogja. Úgy tapasztaltam, hogy a krumplinak legfeljebb a felét érdemes ilyen módon helyettesíteni. A tetejére pedig sajthiányos időkben tejfölt, illetve natúr joghurtot tettem - finom így is, csak azonnal hozzá kell fogni az evéshez, mert eléggé lehűti.

Székelykáposzta

Hat évnyi kollégista lét után sokáig a gondolatától is rosszul voltam, hogy főtt savanyúkáposztát egyek. Amikor a levegőbe szagolva már ebédnél lehetett tudni, hogy vacsorára az a nem túl bizalomgerjesztő izé lesz (az étlap szerint székelykáposzta). Egy barátom azonban a minap olyan lelkesedéssel mesélte nekem az itt következő receptet, hogy úgy éreztem: lesz, ami lesz, ezt ki akarom próbálni! A sufniban még úgyis ott volt érintetlenül a Rigor receptje alapján készített házi savanyúkáposzta, ami azért nem nagyon tetszett nyersen, mert egy kicsit sikerült jobban megborsozni a kelleténél (kísérleti receptnél előfordul).

Recept: Székelykáposzta (vegetáriánus változat)

Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 25 dkg árpagyöngy (gersli, hántolt árpa), víz, 1 evőkanál ghí vagy olaj, 2 babérlevél, só, pirospaprika.

Elkészítés:

1. Ha szükséges, akkor a savanyúkáposztát vízzel átmosom.
2. A fazék aljára teszem a ghít, majd felváltva rárétegezem a káposztát és az árpagyöngyöt, amíg mindkettő el nem fogy. Az aljára és a tetejére káposzta kerüljön. Közészórom a fűszereket is.
3. Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje az egészet.
4. Lefedve puhára főzöm (kb. 1 óra). Kavargatni nem kell, csak szükség esetén a levét pótolni (az árpagyöngy elég sok vizet felszív).
5. Tányérokra szedve tejföllel meglocsolom, úgy tálalom. Jó étvágyat!

Egyszerű, finom, kiadós – csak névrokona a menzai borzalomnak. Nálam ezentúl az állandó repertoár része lesz. (Lehet ám, hogy nem pontosan követtem az eredeti útmutatást, mert nem írtam fel azonnal a receptet, emlékezetből meg erre tellett. De nagy-nagy köszönet érte!)

Almás-mangós csemege

Angol nyelvterületen ez az a bizonyos crumble. Nem bonyolultabb összedobni, mint egy muffint, természetesen ezt is lehet variálni, de ha tutira akarok menni, akkor az alábbi receptet húzom elő a kalapból. Ha sikerül hozzájutni egy-két szép, nem túl éretlen mangóhoz, akkor pedig egyszerűen kihagyhatatlan számomra!

Recept: Almás-mangós csemege

Hozzávalók: az alaphoz: 4 alma, 2 mangó (illetve ízlés szerinti arányban és mennyiségben, de ne legyen nagyon vastagon a tepsiben, mert akkor nem jól sül meg); a morzsához: 4 dkg vaj, 4 dkg édesítőpor, 4 dkg zabpehely, 4 dkg darált dió, csipet só; vaj a tepsi kikenéséhez.

Elkészítés:

1. Kimérem és kézzel összemorzsolom a morzsa hozzávalóit. A kész keverék állaga vizes homokra emlékeztet. Felhasználásig hűtőbe teszem. (Akár előre is meg lehet csinálni, mert a hűtőben eláll.)
2. Kivajazok egy megfelelő méretű tepsit (mondjuk a három darabos készletből a középsőt).
3. Előmelegítem a sütőt.
4. Meghámozom és a tepsibe kockázom a gyümölcsöket.
5. Rámorzsolom az 1. lépésben készített keveréket.
6. Forró sütőben megsütöm (kb. 20 perc). Akkor van kész, ha a gyümölcsök megpuhultak, a morzsa pedig megpirult a tetején.
7. Tányérokra lapátolva melegen tálalom.

(Az eredetit Chocolate & Zucchini blogján olvastam.)