2008. szeptember 19., péntek

Sült csicsóka

Jó, tudom, körülbelül olyasmi nagyságrendű dolog, mint a sült krumpli. De valahol el kell kezdeni :)

Ez volt az első étel, amit csicsókából készítettem, még tavaly, mikor egyszer elhoztam az utolsó kilónyit a nénitől a piacról. Nem tudtam én még akkor, hogy mi fán terem (habár azt tudtam, hogy nem is fán terem :), de úgy gondoltam, egy százast megér, aztán majd kitalálok belőle valamit.

Kicsit utánajárva pedig egyből világos lett számomra, hogy nagy fantázia van ezekben a gumókban. De elsőre ugye csak valami egyszerű étel legyen, amiben fő összetevő, hogy rá lehessen érezni az ízére. A bő zsiradékban sütés már akkor sem ment nálam, így inkább pirított lett, mint sült, de finom! Idén pedig immár saját termésből volt az ismétlés:

Kevés olívaolajat forrósítottam egy serpenyőben, majd rádobtam a megmosott, lecsepegtetett és feldarabolt csicsókát (mivel elég szabálytalan alakúak, a karcsúakból hasábok, a ducibbakból meg karikák lettek; az viszont fontos, hogy a vastagság nagyjából egyforma legyen, hogy egyszerre legyen kész). A hámozást kihagytam, mert lusta is vagyok, pocsékolni se szeretek, meg különben is úgy voltam vele, hogy az a vékony héj nem fogja elrontani (elvégre az újkrumplit se szoktuk meghámozni). Időnként átkeverve addig sütögettem, míg megfelelő lett az állaga. Mivel ez a krumplival ellentétben nem rossz akkor sem, ha nem egészen puha, természetesen nem vittem túlzásba. Sóval ízesítettem. Tavaly zöldfűszeres mártogatót készítettem hozzá: tejfölbe kevertem valami szárított zöldfűszert, ezzel tálaltam. Most kihagytam a tejfölt, és immár friss zöldfűszerrel bolondítottam meg: a sütés legvégén apró zsályaleveleket dobtam bele (de legközelebb lehet, hogy mást választok, aktuális kedvem szerint, hisz van miből :), összekevertem, és így szedtem tányérra.

Egytálételként fogyasztottam, de persze köret is lehet. Könnyebb fogás, mint az ugyanilyen módon elkészített krumpli. Meg nekem úgy tűnt, hogy ez jobban összeesett a sütés során. Ja, és csak elkészítésében hasonlít a krumplihoz, állagra és ízre egészen más.

2 megjegyzés:

Dewi írta...

Oh my goodness,
I do love gardening as well, but never really try to plant Jerusalem Artichokes. I didn't know that they can grow that tall.
Chhers,
Elra

Dulmina írta...

Well, if you decide to plant some, be aware that they are real "Rambo plants": you just won't be able to get rid of them because they survive everything :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails