2007. december 21., péntek

Zabpelyhes keksz - a harmadik

Mivel kísérletet sem tettem az eddig elkészített karácsonyi kekszek eldugására, nem lepett meg nagyon, hogy némely fajtából bizony már csak pár darab árválkodik a doboz alján. Tehát ízlik, - állapítottam meg - ami tulajdonképpen jó!

Ezen felbuzdulva még lelkesebben vetettem bele magam egy újabb kinézett recept kipróbálásába. A Mézes-almás-zabpelyhes keksz és a Zabpelyhes-csokis keksz után így sorra került a Sütőtökös keksz is.

Meg nem mellékesen jólesett már egy kis sült tök. Nosza, megsütöttem egy nagyobbacska példányt, csak úgy, magában. Lett is belőle finom vacsora, még azon melegében. A maradékból meg ez a keksz.


Lisztnek teljes kiőrlésűt használtam, de ez a készárun meg se látszik. A barnacukor helyett meg egy evőkanál folyékony édesítőt tettem bele - a mennyiségmeghatározás persze kóstolgatás eredménye. Ehhez az ízletes, édes tökhöz, meg az én ízlésemhez ennyi elég volt.
Az elején még kicsit aggódtam, hogy mindebből vad narancssárga kekszek fognak kisülni, de szerencsére inkább kellemes barnás árnyalatúak lettek. Állagukban nagyon hasonlítanak a zabpelyhes-csokisra, de az ízük egészen más. Megnyugtatok mindenkit, nem átütő tök-ízük van :-)

---------------

Utólagos kiegészítés:

Mivel a bejegyzésben szereplő hivatkozás az eredeti receptre már nem működik, a jegyzetfüzetemből beírtam azt, ennek a "gyűjtő" bejegyzésnek a végére.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails