2010. augusztus 21., szombat

Háromgabonás kenyér (vegán)

A háromgabonás süteménypor után a kenyérliszt kipróbálása is sorra került. Elsőként egy nagyon egyszerű összetételű kenyeret készítettem ennek felhasználásával, szinte csak a kötelező elemeket mellétéve.

Az alábbiak kerültek a kenyérsütő gép üstjébe, hogy tésztát gyúrassak belőle:
  • 2,5 dl víz (kb. - mindent összedolgozva egy puha, de nem ragacsos tésztagombócot kell kapni)
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál barnacukor
  • 50 dkg háromgabonás kenyérliszt
  • 2-3 evőkanál magkeverék (elhagyható, de igazán feldobja, ha mégis belekerül)
  • 2 dkg friss élesztő (vagy lehet helyette 1 csomag - 7 gramm - szárított)
A megkelt tésztát végül nem a gépben sütöttem meg, hanem püspökkenyérformába emeltem, ott is kelni hagytam még, majd villanysütőben sütöttem készre (előmelegítés nélkül 200 fokra kapcsolva 30 perc, majd 180 fokra visszavéve 15 perc, plusz még a forró sütőben állt 15 percet).

Tapasztalataim:
Igazán jó állagú tészta lett belőle, amivel könnyű dolgozni. Szépen megkelt, és a kenyér is egyenletesen laza belszerkezetű lett, bár természetesen sokkal tömörebb, mint a fehérlisztes fajták, és barna lisztből is sütöttem már ettől lazábbat, puhábbat (igaz, nem ilyen minimál receptből). Ízre viszont finom, és meglehetősen laktató is, úgyhogy további kísérletezésre érdemes. Kipróbálok majd más kenyérreceptet is ezzel a lisztkeverékkel, valamint különféle péksüteményekbe is el bírom képzelni.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails