Én képtelen vagyok előbb menüt tervezni, azután vásárolni. Nem, nem, és nem megy. Én előbb bevásárolok a piacon, aztán jöhet a többi. Illetve már közben is, hiszen rendszerint többször is körbemegyek, és közben kombinálok, hogy mit hol, miből mennyit, s melyikből mi lesz majd. Tudom, hogy mennyi zöldség-gyümölcs kell kettőnknek egy hétre, ami jóízűen el is fogy; ha az megvan, nagy baj már nem lehet. Aztán hazaúton folytatódik a tervezgetés tovább, immár a ténylegesen megvett dolgokból. Nekem a "mit főzzek?" örök dilemmára mindig egy-egy felhasználandó alapanyag a kiindulópont, s nem egy konkrét étel, amit majd szeretnék látni a tányéron. Így aztán mindig azt veszek meg a piacon, ami tetszik, ami "megszólít", s nem azt, amit előzetesen elterveztem. Persze, időnként felmerülnek "jó lenne ez meg az" típusú kívánalmak, de ez sose kőbe vésett elhatározás, csak amolyan iránytű. Így az se baj, ha épp egyáltalán nincs, nem megyek el máshol is megnézni, meg az se ráz meg, ha van ugyan, de minőségben és/vagy árban nem tartom megfelelőnek. Hiszen sokszor akad helyette olyan, amire otthon még csak nem is gondoltam, de van, tetszik, szívesen enném, nem is egy ökör ára - hát persze, hogy hazahozom. Isti szerencsére elfogadja ezt a fajta hozzáállást, hiszen a lényeg teljesül: ízletes, vegetáriánus ételek, nap mint nap. Változatosan, egészségesen, nem is sok kosztpénzből. Kell ennél több?
Tegnap a szokásos hétvégi piacoláskor a következők kerültek a hátizsákomba és a két bevásárlótáskába, amiket aztán a bicikli kormányára akasztva hoztam haza. Kezdtem a tejes bácsinál: 4 liter házi tej (680 Ft), 1 házisajt (füstölt, borsos) (740 Ft). Majd következtek a kedvenc nénik és bácsik: 3 csomó répa (150 Ft), 2 csomó petrezselyem (hatalmas zölddel együtt) (100 Ft), 4 paprika (40 Ft); 1 kg eper (300 Ft); 2 kg újkrumpli apraja (200 Ft); 4 nagy sörretek (320 Ft); 2 hatalmas karalábé (200 Ft); 1 csomó zöldhagyma (80 Ft). S mivel még maradt pénzem, és már fogytán itthon a méz, a mézes bácsi felé is vettem egy kanyart, mielőtt hazajöttem. A szerzemény: 1 kg akácméz (1300 Ft). Ebből a méz nem egy heti adag, a többi viszont úgy jó, ha jövő hét péntekkel bezárólag elfogy, mert - ha nincs semmi rendkívüli - szombaton jön az utánpótlás.
A tej Istinek lételeme, de ha már van itthon, én is fogyasztom időnként (kakaó formájában); no meg a kedvenc kenyerünk is sokkal jobb állagú, ha tejjel készítem a tésztáját, nem vízzel. A sajt leginkább úgy a maga valójában, kenyérhez fogy, bár időnként csapok el belőle süteménybe vagy valamilyen egyéb ételbe. Eper évek óta nem volt ilyen sok és ilyen olcsó; az 5-600 Forintos cseresznye nem rúgott labdába mellette. Hazaérve rögtön meg is ettem kb. felét csak úgy, natúr, egy könnyű reggelinek. (Isti meg mind megette a tegnapi péksütemény maradékát, miután kissé értetlenül vette tudomásul, hogy nekem az eper volt a reggeli és nem kérek már mást.) A sörretek újdonság volt, kíváncsian kóstoltam meg tízóraira. Ízlik, és íze alapján rémlik, hogy ettem én már ilyet valamikor, csak nem tudtam, hogy az sörretek. A zöldségek egy részéből egy leves lett tegnap az ebéd, mert a Főkóstoló ezt kért (csak műfajt mondott, azon belül szabad kezet kaptam - ezt szeretem, éljen a kreativitás!). A retek, a paprika és a hagyma a reggelire és esetleg vacsorára fogyasztott pékárukhoz lesz a nyers zöldség, és reményeim szerint ki is tart péntekig (vagy ha nem, akkor pótlásként ritkítjuk a kertben a salátát). A sajt kétszeri kenyérhezvaló (egyszer biztos eszünk belőle így, a maradék pedig végezheti valami ételbe beépítve is), aztán lehet egyszer-kétszer vajas kenyér, kétszer-háromszor valami házi szendvicskrém, meg egyszer-kétszer nem sima kenyér, hanem valami töltött péksütemény, ami önmagában jó. Pékáru helyett lehet pár másmilyen reggeli is, mondjuk gyümölcs, müzli vagy nem túl édes sütemény. Ebédre mennek a zöldség alapú egytálételek vagy tartalmas levesek a fentiekből (a krumpli önmagában is elég laktató, a többi valamilyen gabona és/vagy hüvelyes társaságában). Vacsorára szintén lehet időnként ez a műfaj, időnként meg kenyér/péksütemény. Naponta sütök fél kiló lisztből valamit; most az elkövetkező napokban tejeset, aztán úgy szerdától tejmenteset. Ha idő előtt elfogy a zöldség, akkor pénteken már szárazáru meg befőtt az alapanyag. Tízórai meg uzsonna csak akkor van, ha valaki éhes, és önkiszolgáló "szabad rablás": mazsola, aszalt gyümölcs, dió, alma, keksz, kis üveg befőtt, fél adag maradék ez-az, ami akad (valami biztosan). Inni tea, víz, limonádé, ami jólesik (a meleg idő beköszöntével a víz veszi át a főszerepet - egyszerűen nincs jobb szomjoltó és folyadékpótló).
A konkretizálásra menet közben kerül sor, valahogy így, figyelembe véve, hogy az adott alapanyag adott példánya mire alkalmas (méret, minőség): Mit szeretünk belőle? Kedvenc? Kívánság? Régóta motoszkáló ötlet? Ha van, és más is adott hozzá, akkor teljesül! Ha nincs, akkor szétnézek a saját portámon (blogomban), meg a könyvjelzőim között (tetsző receptek linkjei elmentve, amelyekben legalább alapötletként láttam fantáziát), meg talán belelapozok egy-két kedvenc szakácskönyvembe. Ha ez sem nyert, akkor Gugli barátomat kérdezem még meg. S ha még mindig nincs meg az igazi, akkor saját kútfő. Az olvasottak persze nem múlnak el nyomtalanul, egy-egy ötlet visszaköszön, de négy-öt különböző helyről való is egy ételben. A legjobb mondjuk az, mikor elkezdek főzni, és nem tudom előre, hogy mi lesz belőle, mert közben találom ki, hogy hogyan tovább, szerintem mi menne az eddigiekhez. Elismerem, nem kockázatmentes megközelítés, de a tapasztalat elég jó beválási arányt mutat: az esetek túlnyomó részében mindkettőnknek ízlik a végeredmény (lásd a mellékelt blogot és benne a mintegy ezer receptet). Az önálló elcseszés pedig ritkább, mint a máshol olvasott recept alapján elcseszés, úgyhogy nincs mit szégyenkeznem. (Mondjuk ha már közben látom, hogy nem okés, akkor átveszem az irányítást és igyekszem javítani, hogy mégiscsak ehető legyen a végén, ne bukjam teljesen a hozzávalókat, és lehetőleg ne is maradjunk éhen. Utána pedig jól megjelölöm magamnak a bűnös receptet, nehogy a felsülést elfeledve később megint kipróbáljam, mert olyan jónak tűnik.)
Fárasztó? Igen, néha az. Úgy, hogy muszáj reggel-délben-este az asztalra tenni valamit, akkor is, ha nincs kedvem kitalálni, hogy mi legyen az, vagy megcsinálni, miután legalább a kiindulópontról sikerült dönteni. Szerencsére ha végképp nem megy, Isti kisegít egy-egy ebéd vagy vacsora erejéig - a bevált receptjeit bármikor kiválóan elkészíti.
Érdemes? Igen! Határozottan igen! Így a saját ízlésünkhöz, igényeinkhez igazított finomságokat fogyasztunk nap mint nap, változatosan, vegásan, egészségesen. Kiélhetem a kreativitásomat, és a Főkóstolótól bezsebelt dicséret után megnövekedett önbizalommal nyithatom meg a Blogger Irányítópultot, és ott az "Új bejegyzés" hivatkozást. Hátha nem csak nekem hasznos, hogy itt összegyűjtöm a receptjeimet és megörökítem konyhai kísérletezéseimet. Ha nem is megy mindig hiánytalanul, igenis igyekszem leírni a hétköznapi dolgokat is, hiszen hétköznap is enni kell, meg akkor is, ha kevés az idő vagy nincs túl sok kedv a főzéshez. A nagy sikert aratott és ismétlésgyanús dolgokat meg persze hogy büszkén teszem fel, hadd lássa mindenki - no meg hadd legyen olyan helyen, ahonnan bárhol, bármikor könnyen visszakereshetem. A legjobbnak ítélt receptek egy részét pedig beküldöm a
Kifőztük magazinba, meg időnként olyan receptpályázatokra, amik valamiért megmozgatták a fantáziámat.
Amikor nem itthon, a saját birodalmamban alkotok, akkor is hasonló a felállás. Csak ott messze nincs ekkora készlet a szárazárukból, hiszen fennáll a veszély, hogy két látogatásunk között tönkreteszik a molyok vagy az egerek. Tehát van két-háromféle szárazáru alapnak (száraztészta, rizs, zabpehely), liszt a kenyérsütéshez, befőttek az örökölt spájzban, naponta "megfejjük a vastehenet" (házitej-automata), meg most már kapjuk a Tanyáról, ami épp van. Ennyi elég is, hogy ne maradjunk éhen. Adottak az alapanyagok, műfaj szintjén megállapodunk, hogy mi legyen (valami tészta, valami leves, valami, amihez megy a retek, stb.; vagy épp ne főzz, eszünk kenyeret és kész), aztán saját fejem után összerakok valamit, lehetőleg gyorsan (de legalábbis kevés munkával). Itt gyakrabban van bevált recept ismétlése van annak valamilyen picit módosított változata, és a kísérletezést inkább a kényszer szüli (kevesebb féle alapanyag, fűszer, korlátozottabb és rosszabb eszközök, edények állnak rendelkezésre, a végén nem akarunk romlandó maradékot se otthagyni, se magunkkal cipelni).
Huh, csinálni egyszerűbb ám, mint leírni! :) Most pedig lépek tejberizst főzni reggelire. (Amiből gyümölcsös tejbezabi lett útközben - de erről majd később.)
