2009. március 1., vasárnap

Lenmag-szezámmag krém

Egyszerű, ízletes csemege, ráadásul hőkezelés nélkül kerülnek bele az összetevők, így az értékes tápanyagtartalmuk sem megy veszendőbe a készítés során. Kenyérre, süteményekbe kenhető, de "csak úgy" elkanalazni sem rossz; illetve beépíthető más ételekbe.

4-4 kanál pirítatlan, natúr lenmagot és szezámmagot ledaráltam, majd hozzákevertem 2 kanálnyi hidegen sajtolt lenmagolajat és 2 kanálnyi mézet, hogy krémes állagú legyen.
A darálás a kézi mákdarálóval volt a legsikeresebb, és nekem akkor ízlett legjobban, mikor csak a felét daráltam finomra, a másik felét meg darabosabbra. Elektromos kávédarálóval is működött, de ott nehezebb volt eltalálnom a szükséges időt (amúgy nem darálja egységesre, de ehhez épp jó is így). Érdemes kísérletezni a szemcsemérettel, ettől függően a hozzáadott méz meg olaj mennyisége, és persze a kész krém íze is más egy picit.

Az ötletadó recept ez volt, de az őrölt lenmag + őrölt szezámmag keverék jótékony hatásairól már korábban is olvastam, például Lugosi Dóránál.

* * *

A felhasználásnál továbbra is szem előtt tartottam, hogy ne melegítsem. Így is rengeteg használható ötletem támadt, amikből néhányat meg is valósítottam:

Ez egy nagyon jól formázható massza, így adta magát az ötlet, hogy golyókat készítsek belőle. Elég tömény, úgyhogy nem érdemes túl nagyra csinálni őket. Így már vendégek elé is bátran tenném.

Ebben a tésztasalátában szintén ez a krém szerepel, szószként is (némi vízzel hígítva), meg díszítésként is. 12 dkg fusilli tésztát al dente állagúra főztem, leszűrtem, majd megvártam, míg langyosra hűl. 1 púpozott evőkanál krémet kikevertem 2 evőkanálnyi hideg vízzel, majd ezt összeforgattam a tésztával. Díszítésnek kis golyócskákat raktam rá a hígítatlan krémből.

* * *

Ez a bejegyzés egyben VKF! pályamű is, hiszen a Grenadine által aktuálisan meghirdetett téma az olajos magvak. Legtöbbször ugyan diót és mogyorót használok, hiszen ez áll bőségesen rendelkezésre saját termésként (szüleimnél). További kedvencem a témában a mák (ezt meg a piacon veszem a néniktől). Nyáron az elfogyasztott sárgabarackok magját is feltöröm, és ha nem keserű, akkor a barackbefőttekbe teszek belőle, a többit meg elcsemegézem. (De gyerekkoromban egy évben annyira sok volt, hogy dió helyett használtuk mindenbe.) Télen a madarakkal osztozom a sütőtökök kiszedett magján és a napraforgón, meg ők a dióhéjból is imádják "kiporszívózni" a bennragadt apró darabkákat. Ritkábban és sokkal kisebb mennyiségben kerülnek elő a bolti magok (földimogyoró, kesudió, mandula, stb.), ráadásul néha nem egyszerű dolog a pörköletlen, sózatlan, tényleg natúr változatot beszerezni. Újabb keletű "mániám", hogy lehetőleg nyersen, hőkezelés nélkül (igen, a pirítás is felejtő) fogyasszam őket.

2 megjegyzés:

Bridge írta...

Micsoda ötleteid vannak! :)
A mézes szezámkrémet már hallottam, pl. csonterősítőnek, de így sokkal érdekesebb.

Névtelen írta...

Még sohasem próbáltam, de megjött a kedvem! Köszönet!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails