Azt hiszem, ez volt a legnagyobb feladvány a hétre: a rozs most épp teljes kiőrlésű liszt formájában lelhető csak fel itthon, viszont kenyeret nem akartam sütni belőle. Szerencsére némi kutatómunkával rozsliszt felhasználásával készíthető
sütemény,
egytálétel,
leves, sőt még
ital receptje is került. S mivel nem szerda este kezdtem gondolkodni az ügyön, a szükséges kovásznak is volt ideje megerjedni. (Jó, tudom, ennyi erőből elmehettem volna beszerzőkörútra is, de ha már lett kedvemre való rozslisztes recept, akkor miért ne azt próbáljam ki? :)
Zsófi receptjéből kiindulva az alábbi levest hoztam össze:
Egy tálban összekevertem 15 dkg teljes kiőrlésű rozslisztet 2,5 dl vízzel, majd beledobtam a múltkori kovászos kenyér megszárított végét. Letakartam egy konyharuhával, és leparkoltam a hűtő tetejére. Naponta megkevertem.
4 nap elteltével pedig elkészítettem vele a zsurek tartalmas, de vega változatát. Meghámoztam és felkockáztam 2 répát, 2 petrezselyemgyökeret és 2 krumplit, majd kevés olajon pár percig pirítottam őket, fakanállal kevergetve, hogy ne ragadjanak le. Utána felöntöttem 8 dl vízzel. Fűszereztem: 1 babérlevél, pár tekerésnyi bors, fél teáskanál só, 1 evőkanál pirospaprika, 6 szem szegfűbors és 1 evőkanál majoránna került bele. Miután felfőtt, kicsire vettem a lángot, és lefedve a zöldségek megpuhulásáig főztem (kb. 15 perc). Közben egy kis lábasban megfőztem 3 tojást is. A levesbe kevertem 1 kis pohár kefírt meg a kovászt (a kenyérvéget kivettem belőle), összefőztem, majd a főtt tojással tálaltam.
Aki szereti a savanykás leveseket (mondjuk az ilyet), meg a kovászos kenyereket (főleg a rozsost), annak ez is ízleni fog! Nem kóstoltam az eredetit, így nincs összehasonlítási alapom az autentikus változattal, mindenesetre finom ebédem volt :)
Utólagos kiegészítés: Másnapra "simult" az íze; és nekem így volt az igazi!
További rozsos receptjeim – természetesen folyamatosan bővítem a kört.
Holnap zabos nap - nem túl nehéz feladvány, hiszen többféle formában is fellelhető itthon, és változatos formában rendszeresen fogyasztom. Holnapra azért egy "kísérleti receptet" tervezek :)
2 megjegyzés:
A legjobbkor jött nekem ez a recept! Most kaptam (kértem) a lengyel kapcsolatomtól zakwast, de én is hús nélkül készíteném a levest.
Jó étvágyat hozzá, ha elkészíted! Remélem, ízleni fog :)
Megjegyzés küldése