2010. december 31., péntek

Sajtos-paprikás pogácsa (lakto-vega)

Jellemzően elutazás előtt szoktam készíteni ezt a sós rágcsát, melynek két fontos haszna is van: (1) így elfogynak a hűtőből a romlandó tejtermékek, (2) van egy kis útravaló elemózsia. Emiatt lefényképeznem ugyan még sose sikerült, a recept viszont annyira bevált, hogy itt a helye. Máskor készítve vendégvárónak, bulikajának is tökéletes.


Sajtos-paprikás pogácsa
(lakto-vegetáriánus recept)


Hozzávalók:
  • 35 dkg lisztkeverék, például nálam nagyon bevált a Graham liszt és zabpehelyliszt kb. felesben, vagy kész keverékekből a mexikói kenyérpor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 kis pohár (175 g) natúr joghurt
  • 3 teáskanál sós paprikakrém
  • 20 dekányi sajt (vagy amennyi épp van)
  • 5 dekányi puha vaj vagy kb. 0,5 dl olaj
  • kb. 1 joghurtos pohár víz (lehet, hogy csak szűken mérve kell!)
Elkészítése:
  1. A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd hozzáadjuk a joghurtot, a paprikakrémet, a lereszelt sajtot, a zsiradékot és a vizet, és puha, de nem ragadós tésztává dolgozzuk össze. Nem kell megijedni, ha eleinte lágynak tűnik, pár perc elteltével érezhetően szilárdul, ahogy a lisztek felveszik a nedvességet.
  2. Enyhén lisztezett felületen 2-3 cm vastagságúra nyújtjuk, éles késsel bevagdossuk a tetejét, majd kis pogácsákat szaggatunk belőle. A leeső részeket újragyúrjuk, és ugyanígy megformázzuk.
  3. A pogácsákat szilikon sütőlappal bélelt (vagy ennek hiányában egyszerűen kikent) tepsire sorakoztatjuk. (Nekem 4 cm átmérőjű szaggatóm van, így kb. 70 darab pogácsám szokott lenni, ami 2 nagy tepsin fér el.)
  4. 180 fokon kb. 30 percig sütjük; akkor van kész, amikor láthatóan pirul a teteje is.
  5. A tepsiről leszedve kicsit hűlni hagyjuk, és máris fogyasztható. Utazáshoz viszont csak kihűlve csomagoljuk be, hogy ne gőzölődjön össze.

Idő: kb. 45-50 perc elteltével lehet enni az első menetet, összesen kb. másfél óra mindenestül, ebből fél óra munka
Pénz: kb. 800 Forint
Hazai alapanyagokból.

Téli csemege (vegán)

Tegnapi utóvacsorám, ötletszerűen összepakolva, a "mit ennék most szívesen?" kérdés jegyében:
egy marék házi savanyúkáposzta, rá egy kis hidegen sajtolt napraforgóolaj, meg egy kis jóféle, házi őrölt pirospaprika. Ennyi, már lehet is rágcsálni.
 

2010. december 9., csütörtök

Tündérkarácsony játék

Az utóbbi időben látszólag csend volt a házam táján, pedig a szokásosnál is többet sürögtem-forogtam a tündérkonyhámban. (Már amikor nem a nyakamba szakadt ügyes-bajos dolgok intézésén fáradoztam, illetve nemes egyszerűséggel dolgoztam.) Kicsit korán kezdődött nálam a fahéjas-mézeskalácsos karácsonyi hangulat, de csak azért, hogy a tényleges ünnepi készülődés idején már kapható legyen Tündérkarácsony című e-receptgyűjteményem. Az e-könyv ötven kipróbált és bevált, vegán vagy lakto-vegetáriánus receptet tartalmaz, természetes, finomítatlan alapanyagokból; fényképpel, részletes leírással, tippekkel. Ráadásként pedig elindult Advent Dulminával című zárt blogom is, ahol további ünnepváró receptek mellett a könyv megírásának kulisszatitkaiba és a nálam zajló készülődésbe is bepillanthatnak az olvasóim. Ha további részletekre vagy kíváncsi, kattints ide.


Ha pedig a beharangozó alapján tetszik a könyv, és szeretnéd, hogy másokhoz is eljusson a híre, akkor egy játékra hívlak. Mindössze annyit kell tenned, hogy az interneten mások figyelmébe ajánlod, vagy az alábbi banner kirakásával az oldaladra, vagy valamilyen fórumba írt hozzászólásban, és e-mailben elküldöd nekem a linket. Fáradozásod jutalmaként pedig a könyv tartalomjegyzékéből kiválaszthatsz 3 tetszőleges receptet, amit e-mailben elküldök Neked. A linket és a választott receptek sorszámát és/vagy nevét a tunderkaracsony_kukac_gmail_com címre várom.

A kód, amelyet be kell illesztened a honlapodra, hogy mások is rátalálhassanak a Tündérkarácsony e-recepteskönyvre:

<div class="karacsonyi"><a href="http://joegeszseget.kattints.info/dbb"><img src="http://href.hu/x/dykt" alt="Akár a Recepteskönyv teljes ára levásárolható!/" title="Akár a Recepteskönyv teljes ára levásárolható!" style="width:477px;height:100px;" /></a></div>
A receptkönyv ára akár teljesen levásárolható!

A könyvborító és a banner Czirják Tamás munkája, a könyv elkészítését pedig a Jó egészséget! webáruház támogatta. Köszönöm!

2010. november 30., kedd

Sokmagos szódakenyér (lakto-vega)

A múlt héten felhívott Govinda, hogy szoktam-e élesztő nélküli kenyeret sütni. Túlzás, hogy szoktam, de tudok olyat - feleltem, és szíves-örömest elvállaltam, hogy minderről meséljek neki egy interjú keretében. (A kanál forradalma címmel vegetáriánus rádióműsort vezet a Civil rádióban. Pár éve már szerepeltem nála, akkor a blogomat mutattuk be. Ez a mostani interjú holnap, december 1-jén kerül adásba, illetve később is meghallgatható az archívumban.) Persze ha már nyilvánosan osztom az észt a témában, akkor nem hagyhattam ki, hogy gyorsan süssek is ilyet. Vendégvárónak is, és rossz szokásomhoz híven bevállalósan: kísérleti recept alapján. S ha már lúd, legyen kövér: két változatban is. Itt a sósat mutatom meg, az édes a napokban megjelent karácsonyi e-szakácskönyvemben olvasható.


Sokmagos szódakenyér
(lakto-vegetáriánus recept)


Hozzávalók:
  • 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1 evőkanál szezámsó 
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 10 dkg magkeverék
  • 1 kis pohár (175 g) kefír
  • 2 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolaj
  • 1 teáskanál citromlé
  • 2 marék lágy zabpehely a forgatáshoz
  • 1-2 evőkanál olaj a tepsi kikenéséhez
Elkészítése:
  1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
  2. Egy nagy tálba szitáljuk a lisztet, hozzákeverjük a kétféle sót, a szódabikarbónát és a magkeveréket. Aztán jön hozzá a kefír és az olaj, végül a citromlé. Kézzel gyors mozdulatokkal összedolgozzuk. A cél egy puha tészta, nem baj, ha enyhén ragacsos. Ha netán nem ilyen állagú, egy kis liszt, illetve víz hozzáadásával igazítsunk rajta.
  3. A kapott tésztát négyfelé vesszük, és a zabpehelybe forgatva hosszúkásra formázzuk a darabokat, majd egy vékonyan kiolajozott tepsire helyezzük őket. (Négy kisebb darab helyett egyben is megsüthetnénk, de tapasztalatom szerint így hamarabb és jobban átsül.)
  4. Tetejüket éles késsel jó mélyen bevagdossuk. (Erre azért van szükség, mert a sütés során jelentősen megnő a térfogatuk, és így nem összevissza repednek ki.)
  5. Betesszük az előmelegített sütőbe, és 25-30 perc alatt megsütjük. Akkor van kész, amikor megpirult a teteje is, az alját megütögetve pedig kongó hangot ad.
  6. Frissen, langyosan vagy másnap is finom, laktató kenyérféle. Fogyaszthatjuk magában vagy tetszőleges kencével, illetve ételek mellé. Kiváló választás azoknak, akik valamilyen okból nem fogyaszthatnak élesztővel készült kenyeret, pékárut.

Idő: kb. 50 perc elteltével lehet enni, és kb. 10-15 perc munka van vele
Pénz: kb. 300 Forint a fenti mennyiség
Alapvetően hazaiból.

2010. november 9., kedd

Jó egészséget! torta (vegán) + egy játék

A blogomat támogató Jó egészséget! webáuház logója ihlette ezt a tortát. Stílszerűen egy csomó náluk kapható alapanyagból raktam össze egy könnyű, ízletes, egészséges desszertet. Most az ősz-tél jegyében birset tettem az alma mellé, aztán majd más gyümölcsök szezonjában esetleg lesz más változat is. A leírás hossza ne riasszon el senkit, egy rám jellemzően egyszerű, kevert sütiről van szó, a díszítést is kitalálni volt nehezebb, nem megvalósítani.

Egy kitalálós játék azért maradt Nektek is, kedves Olvasóim: Még van lehetőség megtippelni, hogy hányadik születésnapját ünnepli ebben a hónapban a Jó egészséget! webáruház. A helyes megfejtést beküldők 2000 Ft-os ajándékcsomagot nyerhetnek. Szóval játékra fel, szerintetek hány gyertya dukál erre a tortára? (Megjegyzés: A torta díszítésének semmi köze a szülinap számához.)
 


Jó egészséget! torta
(vegán recept)


Hozzávalók (24-26 cm-es formába, egy 12 szeletes tortához):

A tésztához:
A formába:
A tetejére:
  • 2 dkg étcsokoládé
  • 1 nagy alma
  • birsalmasajt
  • 6 teáskanál kókuszreszelék
  • 3 teáskanál méz
  • 1 teáskanál lenmagolaj
A töltéshez:
  • 2,5-3 dl birslekvár (vagy más lekvár)

Elkészítése:
  1. Egy nagy tálba szórjuk a müzlit, a lisztet és a darát, ráöntjük a vizet vagy almalevet, és összekeverve félretesszük.
  2. Előkészítjük a formát: 24 vagy 26 cm-es kapcsos tortaformát kikenünk az olajjal, majd beleszórjuk a zabpelyhet, és rázogatással eloszlatjuk az alján és az oldalán.
  3. Az almát kettévágjuk, meghámozzuk, és levágunk 3-3, kb. fél centi vastag szeletet a felekből. A magházat óvatosan kivesszük mindegyiknek a közepéből, valamint a kisebbeknek a szélén is igazítunk, hogy fél alma formájú legyen (ezek kerülnek körbe a torta szélére). Az egyik félből még egy negyedik szeletet is levágunk (ez kerül középre), a többit vagy megesszük, vagy belekockázzuk a tésztába.
  4. A birsalmasajt-lapból sütikiszúró segítségével kivágunk 6 nagy szív formát, a közepüket pedig egy kisebb kisebb kiszúróval kilyukasztjuk. A leeső szabálytalan darabokat összevágva a tésztához adhatjuk, vagy megehetjük így.
  5. A csokoládét lereszeljük.
  6. A tésztához hozzákeverjük a többi alkotórészt; a citromlevet csak a legvégén, mikor a többit már összekevertük. Egy könnyen keverhető, de nem túl folyós állag a cél, szükség esetén további vízzel/almalével igazítjuk ezt be.
  7. A tésztát a formába kanalazzuk, és elsimítjuk a tetejét. Megszórjuk a reszelt csokival, majd elhelyezzük rajra az almaszeleteket.
  8. 180 fokon kb. 45 percig sütjük. Akkor van kész, mikor a tésztába szúrt fogvájó tisztán jön ki.
  9. Kicsit állni hagyjuk a formában, majd rácsra borítva hagyjuk kihűlni.
  10. Nagy tányérra vagy tálcára helyezzük. Éles késsel két lapba vágjuk, a felsőt a csatos tortaforma alját aládugva leemeljük. Az alsót megkenjük a lekvárral, majd visszacsúsztatjuk a tetejét.
  11. Az almákon elhelyezzük a birsalmasajt-szíveket.
  12. A kókuszkrémhez összekeverjük a kókuszreszeléket, a mézet és az olajat, majd mokkáskanállal a birsalmasajt-szívek közepébe igazgatjuk.
  13. Legalább pár órát állni hagyjuk, hogy a tészta és a birsalmasajt is megpuhulhasson. 

A Főkóstoló véleménye: Ez tuti finom lett! - mondta, miután jóízűen megevett három nagy szeletet. Szerintem se lett egy gyenge darab!


Idő: kb. 1 óra munka összesen + sütés + állatás, legjobb előző nap elkészíteni
Pénz: kb. 750 Forint a fenti torta
Túlnyomórészt hazaiból, pár hozzávaló a jellegéből adódóan nem lehet az.
 

2010. november 6., szombat

Kelkáposztafőzelék csicsókával (vegán)

A tavalyi erősen feledhető szezon után az idén ismét bőséges csicsókatermésből gazdálkodhatok, úgyhogy akár még főzelékbe is bőven jut belőle. Számos krumplis étel elkészíthető úgy, hogy a krumpli egy része (vagy akár egésze) helyett csicsóka kerül bele - nem tolakodó, de jellegzetes plusz ízt adva az egésznek. Viszont a csicsóka kevesebb főzést igényel, mint a krumpli, így vagy a berakás sorrendjével, vagy az elhelyezésével érhető el, hogy ne menjen szét a végére. Ezúttal a szokásos kelkáposztafőzeléket egészítettem ki a csicsókával.


Kelkáposztafőzelék csicsókával
(vegán recept)


Hozzávalók (4-6 adaghoz):
  • 30-40 dkg krumpli
  • 1 közepes fej kelkáposzta (kb. 80-90 dkg)
  • 30-40 dkg csicsóka
  • víz, amennyi ellepi a krumplit
  • 1 teáskanál tengeri só
  • 1 teáskanál őrölt köménymag (vagy egész, vagy durvára tört, tetszés szerint)
  • 3-4 evőkanál zabpehelyliszt
Elkészítése:
  1. A krumplit és a csicsókát meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. Utóbbiból a nagyobb, kevésbé göcsörtös darabokat érdemes válogatni erre a célra, és nem feltétlenül egészben lehet hozzáférni minden részéhez - szükség szerint vágjuk hát el (a patiszonnál is ez a trükk), illetve a kisebb dudorokat ne sajnáljuk elfaragni. A káposztát negyedbe vágjuk, majd kis darabokban lefaragjuk a torzsájáról. A levélereket nem szükséges kivágni, csak arra ügyeljünk, hogy ne hosszában, hanem keresztben vágjuk kis darabokra.
  2. Az előkészített zöldségeket belerétegezzük egy nagy fazékba: Az aljára kerüljön a krumpli, és annyi víz, ami ezt épp ellepi, aztán jön a káposzta, végül a csicsóka. Így ez utóbbi csak párolódik a tetején, de nem fő szét, mire kész lesz az egész étel.
  3. Először nagy lángon felmelegítjük, majd kis lángon, lefedve pároljuk, amíg a káposzta összeesik, a krumpli pedig haraphatóra fő az alján. Csak ekkor keverjük össze, hozzáadva a fűszereket is, és így főzzük néhány percig.
  4. A sűrítéshez megszórjuk kevés zabpehelyliszttel, majd összekeverjük. Ezt addig ismételjük, míg el nem érjük a kívánt állagot. Szükség esetén kevés vizet is adhatunk hozzá, ha nagyon elfőtte, illetve hígabban, vagy több kötőanyaggal szeretjük a főzeléket.
  5. Magában vagy tetszőleges feltéttel tálaljuk.
Idő: kb. 1 óra elteltével lehet enni, és egy jó fél óra munka van vele
Pénz: kb. 250 Forint a fenti mennyiség
Hazai alapanyagokból, a fűszerek kivételével.

2010. november 4., csütörtök

Ír krumplileves (lakto-vega)

Számos krumplileves-változat forog nálam - és szerepel is már itt a blogban -, de mindig szívesen próbálok ki újabbakat. Így aztán ugyanaz, és mégis mindig más kerül az asztalra. Ebben a mostaniban a krumplinak a szokásosnál hosszasabb pirítása-sütése a csavar, s bár közben felügyelni és időnként kevergetni kell, az eredmény egy igazán különleges ízű, sűrű, krémes leves, szinte már hihetetlen, hogy ilyen egyszerű hozzávalókból mindez lehetséges.


Ír krumplileves
(lakto-vegetáriánus recept)


Hozzávalók (5-6 tartalmas adaghoz):
  • bő 1 kg krumpli
  • 5 dkg vaj (vagy 0,5 dl hidegen sajtolt napraforgóolaj)
  • 8 dl forró víz
  • 1 teáskanál só
  • frissen darált tarkabors
  • 1 evőkanál natúr vegamix
  • kb. 0,5 liter tej
  • 1 kis csokor friss petrezselyemzöld (vagy 1 kis marék szárított)
Elkészítése:
  1. A krumplit meghámozzuk és falatnyi kockákra vágjuk.
  2. Egy vastag aljú, mély serpenyőben vagy lábasban felmelegítjük a vajat/olajat, hozzáadjuk a krumplit, és nagy lángon, időnként megkeverve világosbarnára pirítjuk (kb. 15 perc). (A túl gyakori kevergetéstől nagyon összetörik és nem pirul, a túl ritkától meg odaég az alja - keressük meg a középutat. A jó hőelosztású, masszív edény fontos a művelethez.)
  3. Közben egy kis lábasban felforralunk 8 dl vizet, és a megpirult krumplira öntjük. Ne ijedjünk meg, nagyon fortyog, de ha bátran öntjük, akkor hamar le is csendesedik. Hozzáadjuk a fűszereket is, és időnként megkeverve addig főzzük, míg a krumplikockák megpuhulnak (kb. 5 perc).
  4. Felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a petrezselyemzöldet is, és elkeverjük. Ha nagyon sűrű, akkor további tejjel vagy vízzel hígítunk még rajta, és összeforraljuk.
Kiinduló recept: Celia Brooks Brown: Öt világrész vegetáriánus konyhája. Hagyma helyett került bele nálam a vegamix, s mivel a krumplitól önmagában jó sűrű volt, a lisztes sűrítést teljesen okafogyottnak éreztem és kihagytam. Bors helyett mustárral ízesítve is ki fogom próbálni.

Idő: kb. 3/4 óra elteltével lehet enni, és ebből úgy fél óra munka
Pénz: kb. 350 Forint a fenti mennyiség
Alapvetően hazai alapanyagokból, pár fűszer kivételével.
 

2010. november 3., szerda

Őszi zöldségleves (vegán)

Alapvetően a kelkáposztához kerestem receptet. Végül nem főszereplő lett benne, de az utóbbi időben többször is ismételt főzelék után jólesett a változatosság. A zöldfűszerekkel kiegészített ízesítés mellett a fekete retek is ötletnek bizonyult bele - főzve sokat szelídül az íze, és jól illik az összképbe (bár nyilván enélkül is készíthető, csak most nálam új alapanyag a színen, úgyhogy sokmindenbe próbálgatom).


Őszi zöldségleves
(vegán recept)


Hozzávalók (5-6 tartalmas adaghoz):
  • 3 petrezselyemgyökér
  • 4 répa
  • 30-40 dkg krumpli
  • 1 fekete retek
  • 3-4 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolaj
  • víz, hogy ellepje
  • 8-10 nagy kelkáposztalevél
  • 2 evőkanál sós paprikakrém
  • 1 teáskanál szárított majoránna
  • 1 teáskanál szárított bazsalikom
  • 1 teáskanál őrölt köménymag
  • további víz
Elkészítése:
  1. A gyökeret, répát, krumplit, retket meghámozzuk, hasábokra vágjuk (a krumplit valamivel vastagabbra, mit a többit).
  2. Vastag aljú fazékban felmelegítjük az olajat, majd kevergetve enyhén átpirítjuk rajta az előkészített zöldségeket. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.
  3. A kelkáposztalevelek vastag erét kivágjuk, és kb. 1 centis darabokra szelve a fővő zöldségekhez adjuk. A levelek többi részét pedig kb. 2 centis négyzetekre vágjuk, és szintén a fazék tartalmához adjuk.
  4. Egy darabig még nem keverjük össze, hanem forrás után kis lángon, lefedve főzzük úgy, hogy a kelkáposzta a gőzben párolódhasson.
  5. Mikor már érezhetően puhulnak az alján a zöldségek és a kelkáposztalevelek is összeestek, hozzáadjuk a fűszereket, felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje az egészet, és most már összekeverjük. Így főzzük addig, míg minden zöldség harapható lesz.
A kiinduló receptet Hamikus Zsuzsanna: Tündérkonyha című vegetáriánus meseszakácskönyvében találtam "Röfitoros" leves néven.

Idő: kb. 3/4 óra elteltével lehet enni, ebből kb. fele a munka
Pénz: kb. 200 Forint a fenti mennyiség.
Alapvetően hazaiból.
 

2010. november 2., kedd

Krumpli-feketeretek leves (vegán)

A tavaszi piros retket kedvelem, de - bármennyire is divatba jött idén - eszembe nem jutna megfőzni. Az nyersen az igazi, a sok-sok téli főtt után igencsak jóleső csemege. A csípősebb rokonokat viszont nem bírom így natúr, ezért nem is szoktam venni. Ám ha van ötlet a felhasználásra, akkor mindjárt más! Most pedig volt: Eszter írásának hatására beindult a fantáziám, és elsőként ezt a levest hoztam össze a fekete retekből. Én csak vékonyan hámoztam, megfőve így sem bántó az íze - sőt, kifejezetten kellemes az a kis csípősség a krumpli mellett. A fűszerezést főzés közben találtam ki hozzá, sűrű kóstolgatás mellett. S mivel nem csak nekem ízlett, itt a helye a receptnek:


Krumpli-feketeretek leves
(vegán recept)


Hozzávalók (5-6 tartalmas adaghoz):
  • 3/4 kg krumpli
  • 3/4 kg fekete retek
  • 3-4 evőkanál olaj
  • víz, hogy ellepje
  • 1 evőkanál sós paprikakrém
  • 1 teáskanál tengeri só
  • 1 teáskanál kurkuma
  • egy arasznyi rozmaringág levelei (vagy 1 teáskanál szárított rozmaring)
  • 4-5 evőkanál burgonyapehely
  • 2 evőkanál fehérborecet
Elkészítése:
  1. A krumplit és a retket meghámozzuk, felaprítjuk: a krumplit karikákra, a retket meg kis hasábokra.
  2. Egy vastag aljú fazékban felmelegítjük az olajat, és kevergetve átpirítjuk rajta a krumplit. Majd hozzáadjuk a retket is, és felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje.
  3. Felforraljuk, majd kis lángon, lefedve főzzük.
  4. Amikor a zöldségek már majdnem puhák, hozzáadjuk a fűszereket, valamint sűrítésnek belekeverjük az apránként beleszórt burgonyapelyhet, végül pedig az ecetet.
  5. Fedő alatt állni hagyjuk még pár percig, majd tálaljuk.

Idő: kb. 45 perc elteltével lehet enni, ennek kb. a fele munka
Pénz: kb. 300 Forint a fenti mennyiség
Alapvetően hazaiból, pár fűszer kivételével.
 

2010. október 30., szombat

Lencse-rizs egytál csicsókával (vegán)

Előző napi ebéd volt a zsályával sült csicsóka, ami hidegen már messze nem volt olyan vonzó, mint frissen, melegíteni meg macerás. Így inkább hozzácsaptam egy egytálételhez, ezúttal a jól bevált lencse-rizs pároshoz. Ízletes és kiadós ebéd lett belőle, minimális munkával.


Lencse-rizs egytál csicsókával
(vegán recept)


Hozzávalók (2-3 adaghoz):
  • 3/4 bögre barna rizs
  • 3/4 bögre barna lencse
  • 3 bögre víz
  • 1 paradicsompaprika (vagy 1 evőkanál sós paprikakrém és kimarad a külön só; vagy paprika helyett  1 evőkanál magos mustárral is finom, emellett is módjával sózzuk csak)
  • tengeri só
  • 2 marék csicsóka olajban megsütve
Elkészítése:
  1. A lencsét és a rizst beáztatjuk egy éjszakára, vagy legalább néhány órára (így hamarabb megfő).
  2. Másnap a lecsepegtetett magokat a száraz állapotukhoz képest kétszeres mennyiségű vízben feltesszük főni. Forrás után kis lángon, lefedve puhára főzzük; kevergetni nem kell, csak a levét pótoljuk, ha netán idő előtt elfőné. Közben hozzákockázzunk a paprikát.
  3. Végül a sóval ízesítjük (vagy a sós paprikakrém/mustár is ekkor kerüljön bele), valamint hozzákeverjük a sült csicsókát is, és összemelegítjük.

Idő: fél óra alatt akkor is megvan, ha frissen sütünk hozzá csicsókát
Pénz: kb. 300 Forint a fenti mennyiség
Alapvetően hazaiból, a fűszerek kivételével.

2010. október 24., vasárnap

Kakaós körtetorta fordítottan (vegán)

Több receptből ötleteltem össze ezt a könnyed őszi desszertet, mely igen nagy sikert aratott. A cukor finoman karamellizálódik az alján, és a körte levével együtt remekül átitatja a kakaós tésztát. A reform-vegán konyhát nem különösebben kedvelőknek is bátran tálalnám, nem ordít az ízéről, hogy még egészséges is :)


Kakaós körtetorta fordítottan
(vegán recept)


Hozzávalók:

Az aljára:
  • 1 dkg margarin (vagy vaj - csak úgy már nem vegán)
  • 3 evőkanál barnacukor
  • kb. 3/4 kg apró, érett körte
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
A tésztához:
  • 1,5 bögre teljes kiőrlésű búzaliszt (2,5 dl-es bögrével mértem)
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 csipet só
  • 1 evőkanál rizsliszt
  • 3 evőkanál cukormentes kakaópor, átszitálva
  • 3 evőkanál barnacukor
  • 5 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 2,5 dl víz
  • 1 evőkanál ecet (vagy citromlé)
Elkészítése:
  1. Sütőpapírból akkora kört vágunk, hogy a formába rakva körben az oldalára felhajoljon egy 3-4 cm-es perem. Vékonyan kikenjük és beleigazítjuk a formába. Megszórjuk 3 evőkanál barnacukorral, és rázogatással eloszlatjuk főleg az alján, de egy kicsi az oldalára is mehet.
  2. A körtéket megfelezzük, meghámozzuk, magházukat óvatosan kivájjuk, majd a lyukas oldalukkal lefelé a formába rakosgatjuk. Ha megvan, vékonyan megszórjuk őrölt fahéjjal.
  3. Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
  4. Egy nagy tálba rakjuk a tészta poralakú hozzávalóit, összekeverjük, majd gyorsan hozzádolgozzuk a folyadékokat is. Az ecetet csak a legvégén adjuk hozzá (ettől indul be a szódabikarbóna, a kész sütin egyáltalán nem érezni majd az ízét - de aki tart tőle, használjon citromlevet). Egy könnyen keverhető, kb. piskótatészta állagú massza lesz belőle.
  5. Az összekevert tésztát a körtékre kanalazzuk, becsorgatva közéjük. A végén kanállal elsimítjuk a tetejét.
  6. Berakjuk a sütőbe (nem baj, ha még nem egészen melegedett fel), és kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Akkor van kész, amikor a tésztába szúrt fogvájó tisztán jön ki (tűpróba).
  7. Tányérra vagy tálcára borítjuk, és lehúzzuk róla a sütőpapírt.
  8. Langyosan és kihűlve egyaránt finom.

Idő: kb. 1 óra összesen, de ennek csak a fele munka
Pénz: kb. 400 Forint a 26 cm-es torta (nekem most 12 szeletes lett, ennyi fél körte fért el körben a szélén)
Alapvetően hazaiból, a barnacukor és a fűszerek kivételével.

2010. október 15., péntek

Árpagyöngy-sárgaborsó egytál patiszonnal (vegán)

Nemrégiben levelet kaptam Dulminától, és épp az volt benne, amit pár nappal korábban megálmodtam :)

Nem, nem őrültem meg, csak nemrégiben elindult a hírlevelem, melyre itt az oldalsávban lehet feliratkozni. Kéthetenként küldök egy-egy szezonális receptválogatást, és beszámolok a háttérben zajló eseményekkel kapcsolatos friss hírekről is. A múlt heti hírlevelemben ígértem egy új árpagyöngyös receptet az ottani összeállítás mellé - íme. Ráadásul most a hírlevélolvasók (és csak ők) akciósan juthatnak hozzá többek között az árpagyöngyhöz is a Jó egészséget! webáruházban.


Hűvös őszi napokra ajánlom ezt az egyszerű, ám igen ízletes egytálételt, aminek már a színe is melengető. Ha úgy tetszik, levesként is elkészíthető ez az összeállítás.



Árpagyöngy-sárgaborsó egytál patiszonnal
(vegán rcept)


Hozzávalók (4-5 adaghoz):
  • 1 bögre árpagyöngy (hántolt árpa)
  • 1 bögre sárgaborsó
  • 5-6 bögre víz
  • 2 evőkanál sós paprikakrém
  • 3 kis babérlevél
  • 1 mokkáskanálnyi frissen darált tarkabors
  • 2 evőkanál magos dijoni mustár
  • 1 arasznyi átmérőjű patiszon
Elkészítése:
  1. Az árpagyöngyöt beáztatjuk egy éjszakára.
  2. Másnap a sárgaborsóval együtt odatesszük főni a vízben, amit a paprikakrémmel, a babérlevéllel és a borssal ízesítettünk. Forrás után kis lángon, félrebillentett fedővel főzzük (érdemes vigyázni, könnyen kifut).
  3. Közben megtisztítjuk és kis darabokra aprítjuk a patiszont.
  4. Amikor a magok már majdnem puhák, hozzáadjuk a mustárt és a patiszondarabokat, és együtt főzzük készre. (A mustárt azért ne tegyük bele hamarabb, mert a savas közegben nehezebben fő meg a sárgaborsó, itt viszont már nem okoz gondot.) Ha szükséges, pótoljuk a levét, illetve beigazítjuk a fűszerezését.
Tipp:
Több vízzel felöntve, levesként is készíthetjük. Ekkor a tartalomelemek mennyiségét felezzük, így is jó kiadós lesz a végeredmény. A sárgaborsónak köszönhetően nem igényel sűrítést.


Idő: jó fél óra elteltével lehet enni, de ebből csak 10 percnyi munka van vele, plusz ne feledkezzünk meg az áztatásról
Pénz: kb. 300 Forint az egész
 

2010. október 8., péntek

Zabpaprikással töltött patiszon (vegán)

Az idén még nem is töltöttem patiszont, pedig voltak ötleteim, hogy mi mindent raknék bele szívesen. Aztán most egészen mást raktam, aktuális hangulatom szerint.  


Zabpaprikással töltött patiszon
(vegán recept)


Hozzávalók (2 adaghoz):
  • 2 db arasznyi átmérőjű patiszon
  • 2 dl (15 dkg) hántolt zab
  • 3 dl víz
  • 1 evőkanál sós paprikakrém
  • pár tekerésnyi frissen darált tarkabors
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 3 evőkanál olaj
Elkészítése:
  1. Előzetesen beáztatjuk a zabot, legalább annyi időre, amíg előkészítjük a patiszont, de akár egy éjszakára is lehet, ha nem felejtjük el.
  2. Ha zsenge, vékony héjúak a patiszonok, akkor elég csak alaposan megmosni őket, egyébként sajnos ügyeskedni kell, hogy egészben meghámozzuk.
  3. A patiszonoknak "kalapot" vágunk, és kiskanállal óvatosan kiszedjük a magokat, amiket eldobunk. Ezután tovább faragjuk a patiszonokat, hogy egy kb. 1 cm vastag "burok" maradjon meg belőlük, a kivájt darabokat pedig egy serpenyőbe rakjuk.
  4. Vékonyan kiolajozunk egy tepsit, erre állítjuk az előkészített patiszonokat.
  5. A kivájt darabokhoz 1 evőkanál olajat adunk, és időnként megkeverve pár percig pároljuk. Aztán hozzáadjuk az áztatóvízből kiszedett zabot, a vizet és a fűszereket, és kis lángon időnként megkeverve puhára és sűrűre főzzük (kb. 20-25 perc).
  6. A patiszonokba kanalazzuk a zabpaprikást, majd rájuk illesztjük a "kalapjukat". Végül bekenjük őket egy pici olajjal.
  7. Betesszük a sütőbe, és 200 fokon addig sütjük, míg a patiszon megpuhul (30-40 perc). Úgy tudjuk ellenőrizni, hogy kész van-e, hogy a tetejét félrehúzva belülről próbálunk óvatosan beleszúrni egy villát valamelyik nagyobb cakkjánál (így kívülről nem látszik a próba nyoma).
  8. Tányérra emelve tálaljuk.

Idő: kb. másfél óra elteltével lehet enni, ebből kb. fél óra munka
Pénz: kb. 300 Forint
Alapvetően hazaiból, a bors kivételével.
 

2010. október 6., szerda

Bableves (vegán)

Első ételem az újfajta babból. Amit ugyanis a próba során megfőztem, azt nem kóstolgattam el mindet - bár nem is keveset fogyasztottam el belőle, mert natúr is jó íze volt. A többihez zöldségeket - répát, krumplit és petrezselyemgyökeret, ebben a részesedési sorrendben - főztem másnap, némi sós paprikakrémmel és darált tarkaborssal ízesítve. Így lett belőle egy egyszerű, de igen finom és tartalmas, már-már egytálételnek is beillő leves. Ráadásul örömmel nyugtáztam, hogy a bab főzési ideje épp annyi volt, hogy legközelebb simán megfő a levesben, miközben a zöldségek sem főnek túl. Másik örömteli felfedezésem pedig az volt, hogy a polcon árválkodó füstaroma, ami nagy remények után nagy csalódás volt, mikor anno kipróbáltam, ehhez az ételhez kifejezetten illik (bár nélküle is jó, külön emiatt nem szereznék be füstaromát, de így legalább mégiscsak használom valamire).


Bableves
(vegán recept)


Hozzávalók (4-5 tartalmas adaghoz):
  • 1 bögre apró szemű, fekete hasú bab (hmm... vajon van ennek valami normális, rövid magyar neve?)
  • 5-6 répa
  • 2 marék kis krumpli
  • 4-5 petrezselyemgyökér
  • (ha van, akkor ízlés szerint további zöldségek is kerülhetnek bele, például egy kis zeller, pasztinák, csicsóka igen feldobja)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1-1,5 liter víz
  • 1-2 evőkanál sós paprikakrém (lémennyiségtől és persze ízléstől függ, hogy mennyivel jó a sóssága)
  • 1 mokkáskanálnyi frissen darált tarkabors
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld vagy lestyán (én most szárított lestyánt morzsoltam bele)
  • 1 evőkanál természetes füstaroma (elhagyható)
Elkészítése:
  1. A babot beáztatjuk legalább néhány órára, vagy akár egy éjszakára.
  2. A zöldségeket meghámozzuk és kis hasábokra vágjuk.
  3. Vastag aljú fazékban felmelegítjük az olajat, majd kevergetve enyhén átpirítjuk rajta a zöldségeket.
  4. Felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje, majd hozzáadjuk a babot, a paprikakrémet és a borsot.
  5. Forrás után kis lángon, lefedve főzzük, amíg minden megpuhul benne.
  6. Végül hozzáadjuk az összevágott zöldfűszert és a füstaromát is (ha van).
Megjegyzés:
Más fajta babból is elkészíthető, csak ha annak lényegesen hosszabb a főzési ideje, akkor érdemes külön, sima vízben puhára főzni, majd a végén hozzáadni a roppanós-puha zöldségekhez (a főzővizével együtt), és összeforralni. A fővő bab sűríti valamelyest a levét, így rövid lével készítve nem igényel külön sűrítést. Levesesebb változat esetén kevés vízben elkevert 1-2 evőkanál hüvelyeslisztet főznék még bele a végén.

Idő: kb. 30 perc elteltével lehet enni, ebből 10 percnyi munka, plusz ne feledkezzünk meg a bab beáztatásáról
Pénz: kb. 300 Forint a fenti mennyiség
Hazai alapanyagokból, pár fűszer kivételével.

2010. október 4., hétfő

Az első fügeszüret

Két és fél éve kerültek a kertembe a fügefák, s bár az idén nem volt kegyes hozzájuk az időjárás, ők megmutatták, mit teremnek:


Természetesen így natúr, frissen fogyott el mind, és igen finom volt!
 

2010. október 2., szombat

Dorozsmai fekete szemek :)

Dulmina vagyok. Mániákusan szeretek kísérletezni a konyhában. Állítólag szépen tudok fogalmazni is, úgyhogy mondjuk inkább úgy, hogy kreatív vagyok. Az alapanyagokra indul be a fantáziám. Csak megyek a piacon, nézelődöm, és egyszercsak "megszólít" valami. Talán nem is szép (de ha épp itthon felejtettem a szemüvegemet a késői ébredés utáni nagy rohanásban, akkor úgyse látom jól), de illatos - és különben is, ettől az árustól én még rossz árut nem vettem, pedig - éppen ezért - évek óta rendszeresen boltolunk.

A sok megszokott zöldség-gyümölcs között egyből kiszúrom a furcsaságokat is. Legfőbb furcsaságuk persze az, hogy épp ott találkozom velük, ahol egyáltalán nem gondolnám: a dorozsmai piacon. Pedig - mint utóbb ki szokott derülni - ezek mind olyan dolgok, amik simán megteremnek errefelé, még ha ez nem is közismert tény. Van, hogy olvastam már róluk, csak beszerzőhelyre nem volt ötletem, meg van, hogy úgy ruházok be egy kisebb mennyiségre, hogy nincs konkrét elképzelésem, de majd lesz vele valami. Eddig még egyszer sem a komposzthalmot gyarapítottam az ilyesmivel, sőt, többségük azóta már az állandó repertoár részévé nemesült, és kifejezetten várom a szezonjukat. Ilyen volt például az édeskömény, a rebarbara, a csicsóka, a friss füge.


Ma pedig ezt a különös babot vettem így. Apróbb még a gyöngybabnál is, és fekete folt van mindegyiknek a hasán. Imádom a változatosságot, például a fogyasztott hüvelyesek terén is, úgyhogy egyből felkeltette az érdeklődésemet a dolog. Termelője elmondta, hogy gyorsan megfő, és akkor is ugyanilyen (tehát megmarad a foltja), csak vagy kétszer nagyobb. Jó ez, csak borzasztó munka tisztítani, és sok van belőle. Majd úgy mellékesen megemlítette még, hogy Amerikából kapta a magot tavaly (gondolom, valami rokon vagy barát akart neki kedveskedni, csak láthatóan kissé felemásan sült el a dolog). Nem kellett győzködnie, mindenképpen venni akartam egy csomaggal, de szívesen meghallgatom és elraktározom ezeket az infó-morzsákat.

Tehát bab. Nyilván jó minden olyasmibe, amibe bab kell, a látványt majd megszokom, az meg, hogy hamarabb megfő, csak előny. De csak motoszkált bennem, hogy esetleg valami különlegességgel van dolgom, amiről maga a bácsi sem tud, ő csak túl akar adni ezen az istenverése vacakon. Magyarul sajnos semmi értelmeset nem tudtam meg róla a gugli segítségével... amikor bevillant, hogy Amerikából van a mag! Remélhetőleg nem valami génkezelt cucc azért... Nosza, kiderítettem, hogy nevezik ezt angolul ("black eyed beans"), és láss csodát, már dőlt is az infó. Mi? Hogy fűszer nélkül, magában is ízletes? Hohó! Szeretni fogom! Meg konkrét receptek dögivel, csak győzzem elolvasni. Még jó, hogy az angol nem gond, ilyenkor érzem, hogy volt értelme nyelvet tanulni.

Hazaérve - még a számítógép bekapcsolása előtt - egyből kiválogattam egy bögrényit. No igen, volt mit finomítani a tisztításon, de a bácsi becsületére legyen mondva, jó bőven mérte, válogatás után is több maradt a csomagból, mint amennyibe vettem (és nem is adta sokért). Beáztattam, biztos, ami biztos. De nem bírtam kivárni vele a holnapot. Pár óra elteltével - dagadt ám látványosan ennyi idő alatt is - odatettem főni, és ott sertepertéltem körülötte, hogy biztosan észrevegyem, ha már puha. 15 perc alatt az volt. És: tényleg finom natúr is! Persze, lesz majd mellé mindig valami zöldséges "körítés", vagy az is lehet, hogy időnként csak mellékszereplő lesz a bab, de azért legyen csak jó íze!

Azt hiszem, nem kell aggódnia a bácsinak, hogy a nyakán marad a bőséges babtermés. Én pedig kreatívkodhatok belőle kedvemre, aztán ha ehető lett a végeredmény (az szokott lenni!), akkor - fogalmazási képességeimet is használva - itt majd beszámolok róla.
 

2010. október 1., péntek

Sárgaborsó-krumpli leves (vegán)

Főzeléknek indult, csak nem jól emlékeztem, hogy mennyi víz kell hozzá, és sok lett a leve. Viszont mivel nem állt fenn a leégés veszélye, nem kevergettem, ezért sokkal kevésbé főtt szét a sárgaborsó, bár azért a levet besűrítette így is rendesen. Ha már így jártam, ízesítettem aktuális hangulatom szerint, az utóbbi idők kedvenc fűszerkombinációjával. Így a borsó és a paprika adta szép színhez finom íz társul, és már nem is bánom, hogy az elején megszaladt a víz. A receptet persze már úgy írom le, ahogy kifejezetten ezt fogom készíteni legközelebb, nem úgy kezdve, hogy "bénázz el egy sárgaborsófőzeléket" :)


Sárgaborsó-krumpli leves
(vegán)


Hozzávalók (3-4 tartalmas adaghoz):
  • 1 bögre (2,5 dl) sárgaborsó
  • 3-4 bögre víz
  • 30-40 dkg krumpli
  • 1 evőkanál sós paprikakrém
  • 1 teáskanál köménymag
  • 2 kis babérlevél
  • 2 evőkanál magkeverék
  • 1-2 evőkanál tárkonyecet (vagy fehérborecet vagy citromlé)
Elkészítése:
  1. A megmosott sárgaborsót feltesszük főni a vízben.
  2. Felkockázzuk a krumplit, és azt is hozzáadjuk. Ha szép, vékony a héja, akkor elég csak jó alaposan megmosni, egyébként természetesen meghámozzuk előbb.
  3. Beletesszük a paprikakrémet, a köménymagot és a babérlevelet is, és miután felforrt, kis lángon, lefedve addig főzzük, míg a borsó is, a krumpli is megpuhul. Ne kevergessük közben!
  4. A végén beleszórjuk a magkeveréket és belekeverjük az ecetet, és a tűz elzárása után lefedve állni hagyjuk pár percig.

Idő: kb. fél óra, ebből 5-10 percnyi munka
Pénz: kb. 150 Forint
Alapvetően hazaiból.

2010. szeptember 28., kedd

Magos leves pirított kenyérkockával (vegán)

Maradékhasznosítási projekt keretében készítettem ezt ebédre. A kiindulópont a száraz pékáru volt, ami már nem esett jól úgy. Valamelyik nap felkockáztam hát, és egy süti után betettem az elzárt, de még forró sütőbe, és úgy hagytam - ettől tárolhatóra száradt, sőt, enyhén meg is pirult. Két-három maréknyi ilyen azonban zsemlemorzsának kevés, annyiért nem érdemes elővenni a húsdarálót, kerülgetni meg sok, és különben is, a molyok imádják (én viszont a molyokat nem). Bármennyire is nem vagyok leveses, ez bizony egy levesbe való. Mondjuk egy köménymagos levesbe. Ma úgy döntöttem, hogy jó, essünk túl rajta. Aztán készítés közben megláttam egy kávéscsészében némi lenmagot és szezámmagot, ami valami kekszről vagy kenyérről hullhatott le valamikor, és nem ettem meg külön (és még a molyok sem vetettek rá szemet). Hirtelen ötlettől vezérelve beleraktam ebbe a köménymag mellé. Így már mindjárt érdekes lett a dolog! S nem csak érdekes, hanem finom is a végeredmény, úgyhogy feljegyzem a receptet, hátha másnál is előfordulnak ilyen maradékok. Vagy - velem ellentétben - levesrajongó, és szívesen csavar egyet a megszokott köménymagos levesen.


Magos leves pirított kenyérkockával
(vegán recept)


Hozzávalók (2-3 adaghoz):
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál teljes kiőrlésű liszt (én most búzával csináltam, de rozzsal is jó lehet)
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • kb. 3/4 liter víz
  • 1 kiskanál só
  • 1 evőkanál egész köménymag (vagy aki nem szereti a látványt, annak 1 teáskanál őrölt, de aki az ízét sem bírja, nyugodtan hagyja ki)
  • 2 evőkanál magkeverék (vagy maradék lenmag, szezámmag, napraforgó, gabonapehely összesöpörve)
  • 2-3 marék pirított kenyérkocka, teljes kiőrlésű kenyérből vagy sós pékáruból
Elkészítése:
  1. (Előzetes tennivaló:) A kenyérkockához száraz barnakenyeret kis darabokra vágunk, és valami más használat után elzárt, de még forró sütőbe tesszük egy tepsin szétterítve, és ott hagyjuk, míg kihűl a sütő.
  2. A leveshez egy vastag aljú lábasban felmelegítjük az olajat, majd beleszórjuk a lisztet, állandóan kevergetve habzásig melegítjük, enyhén megpirítjuk.
  3. A tűzről levéve hozzászórjuk a pirospaprikát, rögtön felöntjük a vízzel, és jól elkeverjük. Mehet bele a só és a magok is.
  4. Jól átforraljuk, és kész.
  5. A pirított kenyérkockával tálaljuk.
Idő: 10 perc se
Pénz: az olcsónál is olcsóbb, 50 Forint mondjuk?
Zömmel hazaiból, a magok kivételével.

2010. szeptember 27., hétfő

Patiszonos krumplis egytál hajdinával (vegán)

Barátkozom a hajdinával. Nem mondanám rá egyértelműen, hogy nem szeretem, de nem is keresem az alkalmakat és a recepteket, hogy rendszeresen készítsek belőle valamit. Ha veszek egy csomaggal, az ki is tart vagy egy évig, és akkor is csak azért fogy el, mert nem akarom már tovább rakosgatni. Érdekes módon ha készítek belőle, illetve inkább csak vele valamit, az legtöbbször alapvetően ízlik, viszont ismétlést nem kívánok belőle a közeljövőben (vagy ha igen, akkor hajdina nélkül). Karakteres íze van, amiből nekem olyankor elég egy időre.

Most adott volt egy öregecske patiszon, és úgy gondoltam, hogy ennek a nem valami erőteljes íze mellé jó lesz az igencsak karakteres hajdina. S hogy kellően laktató is legyen, krumplit tettem még hozzá, és rövid lével, egytálételnyi sűrűségben készítettem el. A sok zöldség mellett nem dominál benne a hajdina, de azért megadja az alap ízt az egésznek.


Patiszonos krumplis egytál hajdinával
(vegán recept)


Hozzávalók (3-4 adaghoz):
  • 1 arasznyi átmérőjű patiszon
  • a feldarabolt patiszonnal kb. egyforma mennyiségű krumpli
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 marék hajdina
  • víz, amennyi épp ellepi
  • 1 evőkanál natúr vegamix
  • 1 evőkanál sós paprikakrém
  • 1 csokor petrezselyemzöld
Elkészítése:
  1. A patiszont megtisztítjuk és kisebb falatnyi darabokra vágjuk.
  2. A krumplit alaposan megmossuk, majd kis hasábokra vágjuk (ha szép, vékony a héja, nem kell meghámozni, kellemes plusz ízt ad az ételnek a héj).
  3. Egy vastag aljú lábasban felmelegítjük az olajat, majd kevergetve átpirítjuk rajta a langyos vízzel alaposan átmosott hajdinát. Hozzáadjuk az előkészített krumplit, és együtt is pirítjuk még egy kicsit.
  4. Felöntjük a vízzel, hozzáadjuk a vegamixet és a paprikakrémet, majd forrás után kis lángon, lefedve főzzük.
  5. Amikor a krumpli már érezhetően puhul (kb. 10 perc), hozzáadjuk az előkészített patiszont is. Szükség esetén pótoljuk a levét, hogy épp ellepje.
  6. Ha már minden haraphatóra puhult benne (újabb kb. 10 perc), akkor hozzáadjuk az összevágott petrezselyemzöldet is, és tálaljuk.
Változat:
Ezt az ételt hosszabb lével, levesként is elkészíthetjük. Ebben az esetben javaslom a burgonyapehely használatát a sűrítéshez. A majdnem kész levesbe állandó kevergetés mellett beleszórunk pár evőkanálnyit, amíg el nem érjük a kívánt sűrűséget, és összeforraljuk. Ennyi zöldségből így 6-8 tartalmas adag leves is lehet.

Idő: 35-40 perc, aminek legfeljebb a fele munka
Pénz: kb. 150 Forint az egész
Alapvetően hazaiból, a hajdina kivételével.

2010. szeptember 26., vasárnap

Három éve...

Megtettem egy fontos lépést azon az úton, ami ide vezetett. Nem volt még olyan gasztroblog, mint amilyet én írtam volna - hát hozzáfogtam írni. Néhány piszkozatban megírt bejegyzés után elhittem, hogy megy ez - elkezdtem hát közzétenni őket. S legnagyobb meglepetésemre mások meg elkezdték olvasni őket. Én meg azóta sem fogytam ki a mondanivalóból.

Kipróbáltam közben sokmindent - alapanyagokból, vega irányzatokból, ételkészítési módokból. Volt, hogy csak receptet írtam, s volt, hogy kicsit meséltem és elmélkedtem. Volt, hogy (jobb-rosszabb, de mindig saját) képpel, néha kép nélkül. Volt, hogy máshol olvasott ötletből, s volt, hogy saját kútfőből született egy-egy étel. Volt, hogy sietős, s volt, hogy ráérősebb, bár általában minél egyszerűbb. Volt, ami nagyon bevált, s van, amit azóta is fejlesztgetek.

Szóval van itt minden, mint a bazárban. Egy dolog közös bennük: én követtem el, és szeretem ezt csinálni! Hamarosan pedig a blogon kívül mással is jelentkezem, ami szintén sütés-főzéshez kötődik, és izgalmas kihívás számomra. A középső oldalsáv tetején már fel lehet íratkozni a hírlevelemre, amelyben - többek között - ezzel kapcsolatos részleteket és aktuális fejleményeket is elárulok.

2010. szeptember 24., péntek

Krumpli-zöldbab leves (vegán)

A múltkori tárkonyos krumplileves után itt egy másik változat a témára: zöldbabbal kiegészítve, paprikásan. Szokásomhoz híven ezt is kevés lével, jó tartalmasra készítettem, és egytálételként ettem.


Krumpli-zöldbab leves
(vegán recept)


Hozzávalók (3-4 tartalmas adaghoz):
  • 0,5 kg krumpli
  • 0,5 kg zsenge zöldbab (finomakat lehet kapni még így ősszel is)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 liter víz
  • 1 evőkanál sós paprikakrém
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • pár tekerésnyi frissen darált tarkabors
  • 2 kis babérlevél
  • 1 púpozott evőkanál hüvelyesliszt
  • 2-3 evőkanál tárkonyecet (vagy fehérborecet vagy citromlé)
  • 1 csokor friss tárkony (ha van)
Elkészítése:
  1. A babot a mosás és a végek eltávolítása után 2-3 centis darabokra vágjuk. A krumplit is alaposan megmossuk, és kis hasábokra vágjuk (ha vékony héjú fajta, akkor nem szükséges meghámozni).
  2. Vastag aljú lábasban felmelegítjük az olajat, majd hozzáadjuk a krumplit, és kevergetve enyhén átpirítjuk. Aztán jön hozzá a bab, azzal is keverünk rajta néhányat, majd felöntjük a vízzel és hozzáadjuk a fűszereket.
  3. Forrás után kis lángon, lefedve főzzük a zöldségek megpuhulásáig.
  4. A hüvelyeslisztet simára keverjük egy kis vízzel, majd hozzáöntjük a leveshez, és összeforraljuk vele.
  5. Végül az összevágott tárkonylevelekkel és a tárkonyecettel ízesítjük.

Megjegyzés: Friss zöldbab hiányában üvegesből is elkészíthető, de mivel ez már főtt, csak a végén tegyük hozzá. Ha nem töményen fűszeres a leve, akkor az is felhasználható lének; ebben az esetben kevesebb vízben és arányosan kevesebb fűszerrel főzzük meg a krumplit, levestül adjuk hozzá a babot, és így forraljuk össze.

Idő: kb. 3/4 óra elteltével lehet enni, ennek a fele munka (üveges babból természetesen jóval gyorsabb)
Pénz: kb. 200 Forint
Hazai alapanyagokból, a fűszerek egy része kivételével.

2010. szeptember 22., szerda

Gyökérleves újra (vegán)

Minden ősszel elkészítem ezt az összeállítást valamilyen formában. A petrezselyemgyökér a kulcs, ha abból sikerül megfelelőt szereznem a piacon, akkor a másik kettő, krumpli meg alma már csak akad hozzá. Ezúttal még egy kis pasztinákkal is kiegészítettem, ami remekül illett is bele. No és még egy csavar: tejmentes lett, a tárkonyos krumplilevesnél jól bevált módon, burgonyapehellyel dúsítottam a levét.


Gyökérleves
(vegán recept)


Hozzávalók (3-4 tartalmas adaghoz):
  • 25 dkg petrezselyemgyökér (vastag, de nem fás és nem üreges - ez így ősszel a leginkább elérhető)
  • 1 kis pasztinák (ha van)
  • 25 dkg krumpli
  • 2-3 savanykás alma (ez is kb. 25 dkg)
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 liter víz
  • tengeri só
  • frissen darált tarkabors
  • 1 csapott mokkáskanálnyi reszelt szerecsendió (érdemes egészet venni és frissen reszelni)
  • 6-7 evőkanál burgonyapehely

Elkészítése:
  1. A gyökeret, pasztinákot, krumplit meghámozzuk. A krumplit kb. fél centis, a gyökeret és a pasztinákot ennél valamivel vékonyabb karikákra vágjuk.
  2. Egy vastag aljú edényben felmelegítjük az olajat, majd kevergetve átpirítjuk rajta az előkészített zöldségeket.
  3. Felöntjük a vízzel, belerakjuk a fűszereket, és forrás után kis lángon főzzük.
  4. Közben meghámozzuk és kis kockákra vágjuk az almát.
  5. Mikor már majdnem megfőttek a zöldségek, hozzáadjuk az almát, és összeforraljuk.
  6. Végül kisebb részletekben, állandó kevergetés mellett beleszórjuk a burgonyapelyhet, besűrítve vele a levest.
  7. Tálaláskor még egy kis szerecsendiót reszelünk a tetejére.

Egy jó régi recept tejmentes felújítása.


Idő: 20-25 perc
Pénz: kb. 150 Forint
Hazai alapanyagokból, a fűszerek kivételével.

2010. szeptember 19., vasárnap

Szezámkrémes sült padlizsán (vegán)

A hummusz kapcsán nagyon bejött nekem a szezámsó-olívaolaj-borecet hármas, azóta csicseri helyett sárgaborsóból is készítettem már ilyen fűszerezéssel krémet. Meg padlizsánkrémhez is olvastam ilyesmi ízesítést, és ez rögtön meg is mozgatta a fantáziámat, elraktároztam az ötletet a télire eltett sült padlizsán felhasználásához. Aztán a hétvégén sikerült szép, kicsi, formás padlizsánokat szereznem a piacon. Sajnáltam volna lepürézni őket, ezért inkább félbevágva megsütöttem, majd megkentem őket az ízesítőkkel, főétellé léptetve elő az összeállítást.


Szezámkrémes sült padlizsán
(vegán recept)


Hozzávalók (2 adaghoz):
  • 4 kis padlizsán
  • 5 evőkanál tahini (pirított, őrölt szezámmag)
  • 3 evőkanál szezámsó
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál almaecet vagy fehérborecet vagy citromlé
  • kb. 2 evőkanál víz
  • 2 paradicsom

Elkészítése:
  1. A padlizsánokat megmossuk, szárukat eltávolítjuk. Hosszában kettévágjuk őket, és húsukat ferdén bekockázzuk, minél mélyebben, de arra ügyelve, hogy a héjukat ne vágjuk át.
  2. Vágott oldalukkal felfelé egy tepsire rakjuk őket, majd be a sütőbe, és 200 fokra kapcsolva 20-25 percig sütjük. Amikor kezd barnulni a tetejük, akkor jó.
  3. A kétféle szezámmagot összekeverjük az ízesítőkkel; szükség esetén vizet adunk még hozzá, hogy könnyen kenhető, de semmi esetre se folyós krém legyen belőle. (A tahini és a szezámsó aránya ízlés szerint változtatható, nekem ennyivel volt kellemes, se nem túl keserű, se nem túl sós.)
  4. Ezt rákenjük az elősütött padlizsánokra.
  5. Visszatesszük a sütőbe még 5-10 percre.
  6. Paradicsomcikkekkel díszítve tálaljuk.

Idő: kb. 40 perc elteltével lehet enni, ebből kb. 10 perc munka
Pénz: kb. 200 Forint így szezonban
A zöldségek hazaiak voltak, a szezámkrém hozzávalói viszont alapvetően nem.

2010. szeptember 17., péntek

Zabpelyhes-almás süti (lakto-vega vagy vegán)

Meg kell mondanom, hogy ez nem lett életem legfinomabb reformsütijeinek egyike, pedig az alap elképzelés nem rossz. Egyszer talán majd továbbfejlesztem.


Zabpelyhes-almás süti
(laktovegetáriánus / vegán recept)


Hozzávalók:
  • 5 dkg vaj / olaj
  • 0,5 kg alma (későbbi tapasztalat: inkább 0,7-1 kg)
  • 25 dkg lágy zabpehely
  • 5 dkg dió
  • 1 púpozott teáskanál őrölt fahéj
  • 1 csipet só
  • 1 marék mazsola (elhagyható)
  • (későbbi tapasztalat: 4-5 dkg barna cukor (édesszájúaknak több))
  • 1-2 evőkanál zabkorpa a tepsi hintéséhez
  • méz a tálaláskor (ízlés szerint, elhagyható)

Elkészítése:
  1. A vajjal kikenünk egy közepes tepsit, a többit pedig megolvasztjuk. A vajas tepsit meghintjük a zabkorpával.
  2. Az almákat felnegyedeljük, majd a csutkájuk eltávolítása után lereszeljük őket (ha szép és nem vastag a héjuk, akkor mehet héjastul).
  3. A diót deszkán, késsel durvára vágjuk.
  4. Fakanállal összedolgozzuk a hozzávalókat, majd a tepsibe terítjük a masszát, és egyenletesen lenyomkodjuk.
  5. 180 fokon kb. 30 percig sütjük, előmelegítés nélkül (mikor láthatóan pirul a széle és a teteje, valamit a beleszúrt fogvájóra nem ragad semmi, akkor jó).
  6. A kész sütit deszkára borítjuk, és felkockázva tálaljuk. Önmagában is jó, de aki akarja, a tányérján megcsorgathatja egy kis mézzel.

A NoSalty webszakácskönyvben talált recept alapján, minimális módosításokkal. Mint látható, nem én cenzúráztam ki az édesítést! :) Sőt, bevallom, így meglehetősen natúr; átlag ízlésű vendég elé inkább nem tenném, és magamnak is sokat dob rajta az a kis mazsola.

Utólagos kiegészítés: Később rájöttem, hogyan lesz az én mércémmel is finom. Másfél-kétszer ennyi alma, valamint 4-5 dkg barna cukor is kell bele, a mazsola pedig nyugodtan elmaradhat. Ha nem elég lédús az alma, akkor kevés vízzel/gyümölcslével érdemes kiegészíteni, hogy mindenhol jól átnedvesedjen a massza (a zabpehely sok folyadékot felszív), és szükség szerint valamivel hosszabb ideig sütni.

Idő: kb. 3/4 óra elteltével lehet enni, de csak 15 percnyi munka az elején az összeállítás
Pénz: kb. 400 Ft
Alapvetően hazaiból, a mazsola és a fűszerek kivételével.

2010. szeptember 15., szerda

Paprikás-borsós jázmin rizs (vegán)

Végre kipróbáltam a jázmin rizst! Amiről először azt hittem, hogy alapvetően édességekhez való, de rákeresve inkább sós jellegű, zöldséges recepteket találtam hozzá szép számmal. Elsőként egy nagyon egyszerű ételbe raktam, külön főzve. Így megtudtam, hogyan viselkedik, mennyi főzést igényel és milyen lenne magában. Tényleg illatos, és igazán finom is; a hozzákevert sült paprika és zsenge zöldborsó pedig összességében különösen ízletessé teszi ezt a fogást. Én vegán egytálételként fogyasztottam, de ízlés szerint köretként is tálalható.


Paprikás-borsós jázmin rizs
(vegán recept)


Hozzávalók (2 adag egytálétel vagy 3-4 adag köret):
  • 1 bögre (2,5 dl) jázmin rizs
  • 1+1 evőkanál olaj
  • 2 bögre víz
  • 2-3 érett paradicsompaprika (felkockázva 1 bögre)
  • 1 bögre zsenge zöldborsó (fagyasztott)

Elkészítése:
  1. Egy vastag aljú edényben felmelegítünk 1 evőkanál olajat, és kevergetve pirítjuk rajta a rizst pár percig. Felöntjük a vízzel, hozzáadjuk a sót. Ha felforrt, kis lángon, lefedve addig pároljuk, míg a rizs felszívja majdnem az összes folyadékot és megpuhul (10-15 perc). Felhasználásig lefedve tartjuk.
  2. Közben kicsumázzuk és kis kockákra vágjuk a paprikákat. Egy másik edényben újabb evőkanál olajat melegítünk, és kevergetve pirítjuk rajta a paprikát. Amikor már érezhetően puhul, hozzáadjuk a borsót is, és együtt pirítjuk készre (pár perc az egész, maradjon egy kicsit ress).
  3. Végül villával fellazítjuk a megpárolt rizst, és összeforgatjuk a zöldségekkel.

Idő: kb. 20 perc
Pénz: kb. 250 Forint a fenti mennyiség
A zöldségek természetesen hazaiak voltak, a rizs viszont nem.

2010. szeptember 13., hétfő

Tönkölykenyér zabtörettel (vegán)

Egy igen jól sikerült darab, 100 % teljes kiőrlésű lisztből, magokkal turbózva.


Tönkölykenyér zabtörettel
(vegán recept)


Hozzávalók:
  • 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 10 dkg zabtöret (hántolt zab durvára összezúzva, én például a kézimalom segítségével állítottam elő, de mozsár vagy aprító is használható erre a célra)
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál nádcukor
  • 2 evőkanál burgonyapehely
  • 1 csomag (7 g) szárított élesztő (vagy 2-3 dkg friss)
  • kb. 4 dl langyos víz
  • 2-3 evőkanál magkeverék a tetejére

Elkészítése:
  1. Egy nagy tálba szitáljuk a lisztet, majd hozzáadjuk a többi por alakú hozzávalót is. Végül a langyos vízzel lágy, de a tálhoz és tiszta kézhez nem ragadó tésztává gyúrjuk. (Lehet kézzel, vagy rábízhatjuk a kenyérsütő gépre is.)
  2. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával, és langyos, huzatmentes helyen a duplájára kelesztjük (kb. 1 óra).
  3. Vékonyan kiolajozunk és enyhén kilisztezünk egy kerek tortaformát vagy sütőlemezt.
  4. A megkelt tésztát lisztezett kézzel enyhén átgyúrjuk, majd gombóccá alakítva a forma közepére helyezzük, és langyos (50 fokra melegített, majd elzárt) sütőben így is hagyjuk kelni valamennyit (kb. fél óra).
  5. Tetejét egy éles késsel kereszt alakban bevágjuk, majd jól bevizezzük, és rászórjuk a magkeveréket.
  6. Bekapcsoljuk a sütőt, és 200 fokon 30 percig, majd 180 fokra visszavéve a hőt még 20 percig sütjük. Végül az elzárt, de még meleg sütőben hagyjuk 10-15 percig.
  7. Rácsra borítva hagyjuk kihűlni. Konyharuhába tekerve vagy sűrű szövésű vászonzsákban tároljuk.

A receptet a NoSalty webszakácskönyvben találtam. Annyit módosítottam rajta, hogy én 100 % teljes kiőrlésű lisztből készítettem el. Így is igazán szép, levegős lett a belseje, és több nap elteltével sem volt kellemetlenül száraz a vége.


Idő: kb. 3 óra elteltével lehet enni, de legfeljebb egy fél órányi munka van vele (ha géppel dagasztjuk, akkor meg minimális)
Pénz: kb. 400 Forint
Alapvetően hazaiból, néhány apróság kivételével.

2010. szeptember 11., szombat

Tárkonyos krumplileves (vegán)

Klasszikus, savanykás ízvilágú, tartalmas krumplileves, amit ezúttal tejföl hiányában egyszerűen csak beleszórt burgonyapehellyel sűrítettem, és ez igazán remek ötletnek bizonyult, alkalmazni fogom máskor is. Krumpliból szívesen veszem az apró szeműt, ami ha vékony héjú fajta, akkor egy alapos mosás után hámozás nélkül kerül az ételbe, szerintem kellemes plusz ízt adva neki (csak arra kell ügyelni, hogy ne főzzük túl, mert a levált héjdarabok már nem jók, se látványra, se ízre).


Tárkonyos krumplileves
(vegán recept)


Hozzávalók (3-4 adaghoz):
  • 50 dkg krumpli
  • 2 sárgarépa
  • 1 petrezselyemgyökér
  • 1-2 evőkanál olaj
  • kb. 1 liter víz
  • 2 kis babérlevél
  • 1 evőkanál sós paprikakrém (ennek hiányában pirospaprika + só)
  • 1 mokkáskanál őrölt köménymag
  • 6-7 evőkanál burgonyapehely
  • 2-3 evőkanál tárkonyecet (ennek hiányában fehérborecet + tárkony)
  • 2 arasznyi friss tárkonyág (ha van)

Elkészítése:
  1. A zöldségeket igény szerint meghámozzuk, illetve csak alaposan megsikáljuk, majd a krumplit kb. fél centi vastag, a répát és a gyökeret pedig ettől valamivel vékonyabb karikákra vágjuk.
  2. Vastag aljú lábasban felmelegítjük az olajat, majd kevergetve enyhén átpirítjuk rajta az előkészített zöldségeket.
  3. Felöntjük a vízzel. Hozzáadjuk a babérlevelet, a paprikakrémet és a köménymagot.
  4. Forrás után mérsékeljük a lángot, és addig főzzük, míg a zöldségek haraphatóra puhulnak.
  5. Állandó kevergetés mellett beleszórjuk a burgonyapelyhet, és megvárjuk, míg "feloldódik", besűrítve a levest.
  6. Végül hozzáadjuk a tárkonyecetet és az összevágott friss tárkonyleveleket is. Némi kóstolgatással beigazítjuk a fűszerezését (só, ecet).

Idő: kb. fél óra elteltével lehet enni, és ennek kb. fele telik munkával
Pénz: kb. 150 Forint a fenti mennyiség
Hazai alapanyagokból.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails