2012. május 14., hétfő

Kókusztejes gyöngybab (vegán)

Első találkozásunk a kókusztejjel. Én olvastam már róla, csak enni nem ettem még, Isti meg nézett nagyot, hogy nem édességbe szánom. Hanem bablevesbe. Ami inkább főzelék állagú. Bár amikor megkóstolta és nagyjából beazonosította az összetételét, Isti azt mondta rá, hogy ez saláta. Akármi is, finom volt! Nem mondom, hogy ezentúl minden nap ilyet ennék, de alkalomadtán érdemes kipróbálni valami teljesen mást, mint a megszokott.


Hozzávalók 2-3 személyre
1 bögre (2,5 dl) gyöngybab (25 dkg)
1 evőkanál olaj
3 újhagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál sós paprikakrém
1 kávéskanál csípős paprika
1 teáskanál szárított kakukkfű
1 teáskanál közepesen csípős curry
1 teáskanál tört szegfűbors
1 evőkanál natúr vegamix
1 doboz (400 g) kókusztej
1/2 citrom leve
pár csepp hidegen sajtolt paprikamagolaj (csípős) (elhagyható)

Éjszakára beáztattam, majd másnap friss vízben puhára főztem a babot.
Fölszeleteltem az újhagyma tömör részét és a meghámozott fokhagymagerezdet, és a fölmelegített olajon időnként megkeverve puhára pároltam a paprikakrémmel együtt. Hozzáadtam a többi fűszert, azzal is pároltam még egy kicsit, majd beletettem a leszűrt babot és a kókusztejet, és forrás után kis lángon 10 percig főztem. A tűzről levéve belekevertem az újhagyma összevágott üreges szárát és a citromlét, és lefedve állni hagytam még kb. 5 percig. Hidegen sajtolt paprikamagolajjal megcsepegtetve tálaltam.

Forrás: GoodFoood
 

2012. május 13., vasárnap

Citromos-rozmaringos sült krumpli (vegán)

A régi krumpli és a Tanyáról kapott fokhagyma utójából többször is készítettem mostanában a következő finomságot. Sőt, miután ezzel könnyedén leépítettük a télről maradt krumplikészletünket, a múltkor vettünk a piacon egy zsák tarlókrumplit (ezt a gabona learatása után vetik és késő ősszel takarítják be; mivel rövidebb ideig tárolták, még most is nagyon jó állapotú). Vehettünk volna egy kiló újat is ugyanannyi pénzért, de az egyetlen igazi jóllakásra se lett volna elég kettőnknek, ez meg - ha minden jól megy - talán két hétig is kitart. Addigra pedig hátha az újkrumpli ára is megszelídül - ráérünk kivárni!


Hozzávalók (2 adag főétel vagy 3-4 adag köret)
1 kg krumpli
3 evőkanál olívaolaj
1 citrom leve
2-3 evőkanál fehérbor (elhagyható)
1 teáskanál szárított rozmaring

darált bors
1 fej fokhagyma (elhagyható)

Meghámozom és nagyobb hasábokra vágom a krumplit. Annyi vízben, amennyi ellepi, forrás után 2 percig főzöm, majd leszűröm és alaposan lecsepegtetem.
Nagy tálban összekeverem az olajat, a citromlét, a bort és a fűszereket, majd beleborítom a krumplit, és óvatosan összeforgatom, hogy mindenütt bevonja a fűszeres folyadék. (Ha használok fokhagymát, akkor gerezdekre szedve megtisztítom, és azt is a krumplihoz keverem.) Állni hagyom, amíg fölmelegszik a sütő 180 fokra. Szilikon sütőlappal bélelt tepsire terítem (ha nem szívta fel az összes lét, azt is rácsorgatom), és légkeveréssel szép pirosra sütöm. Ez körülbelül 25 percet vesz igénybe; közben egyszer átforgatom lapátkanállal.

Tipp: rozmaring helyett friss tárkonnyal is finom, ebből 2 arasznyi ág összetépett leveleit használtam.

Forrás: GoodFood
 

2012. május 10., csütörtök

Lencsesaláta sült sárgarépával (laktovega)

Most is "GoodFood menza" volt nálunk - mint az első szám megjelenése óta elég gyakran. Továbbra is nagyon jó a felhozatal vegetáriánus receptekből a magazinban, és a piacon a friss répát meglátva egyből beugrott ennek a salátának a képe, így nem volt kérdés, hogy mit fogok készíteni belőle.


Hozzávalók 3-4 személyre

1 bögre (2,5 dl) barna lencse (25 dkg)
2 bögre víz

1 csomó új répa (kb. 0,5 kg)
1 dkg vaj
1 evőkanál római kömény
6-7 szem zöld bors
csipet só
1 evőkanál méz
2-3 újhagyma

1/2 citrom leve
1 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 kávéskanál só
1 marék friss mentalevél
3-4 nyárikáposzta-levél (vagy saláta)
10 dkg füstölt (házi)sajt


Kétszeres mennyiségű vízben puhára főztem a megmosott lencsét, majd leszűrtem és megvártam, hogy langyosra hűljön.

Kis hasábokra vágtam a megmosott répát. Száraz serpenyőben világosbarnára pirítottam a római köményt, majd mozsárba öntöttem és összetörtem a borssal együtt. A serpenyőben megolvasztottam a vajat, rátettem a répát, elkevertem, majd kis lángon, fedő alatt, időnként megrázogatva roppanós-puhára pároltam. Hozzáadtam a fűszereket és a mézet, ezzel is sütöttem még egy kicsit, majd a tűzről levéve beleforgattam a csíkokra vágott újhagymát is.

Nagy, lapos tálba öntöttem a lencsét, és hozzákevertem a citromlét, az olívaolajat meg a sót. Rászórtam a mentát és a falatnyi darabokra tépett káposztalevelet, és óvatosan összeforgattam. Rátettem a répát, és kicsit ezt is beleforgattam. Végül rászórtam a kis kockákra vágott sajtot.

Frissen, langyosan tálaltam; a maradék kihűlve (de nem hűtő-hidegen!) is finom volt.
 

2012. május 9., szerda

Bodzás cobbler (laktovega)

Magunkat ismerve, az első tavaszi gyümölcsöket frissen, nyersen, magukban fogjuk befalni. Dehogy "pocsékoljuk" süteménybe! Az évjáratos, kompótként már nem kelendő befőttekkel viszont jobb nem is történhetne, mint hogy valami nagyon gyümölcsös desszertté alakítsam őket. Az alábbi megoldás annyira ízlik mindkettőnknek, hogy már ismétlés is volt belőle. A receptet a GoodFood májusi számában találtam, kicsit átalakítottam, és így megtartom mint alapreceptet.


Hozzávalók 24 cm-es piteformához

2 kis üveg (2 x 370 ml) bodzabefőtt (vagy tetszőleges más befőtt)
1 evőkanál keményítő

10 dkg teljes kiőrlésű liszt (vagy zabpehelyliszt)
5 dkg darált mandula (vagy mogyoró vagy dió)
1-2 evőkanál barna cukor
1 kávéskanál sütőpor
5 dkg hideg vaj
1 evőkanál vaníliakivonat
75 ml tejszín (vagy zsíros tej)

fél marék mandulaforgács (vagy aprított mogyoró vagy dió)


Nagyjából leöntöm a befőtt levét, piteformába öntöm a gyümölcsöt, a nagyobb darabokat falatnyira vágom. Rászórom a keményítőt és kanállal óvatosan összeforgatom. (A lére nem lesz szükség, meg lehet inni.)
Tálba szórom a lisztet, a darált mandulát, a porcukrot (mákdarálón áthajtva vagy kávédarálóban porítom) és a sütőport, összemorzsolom a felszeletelt vajjal, majd kanállal hozzákeverem a vaníliakivonatot és a tejszínt.
Lisztbe mártott kanállal kisebb diónyi darabkákat szaggatok belőle a gyümölcs tetejére. Végül rászórom a mandulaforgácsot.
170 fokon, légkeveréssel addig sütöm, míg a tetején szépen megpirul a tészta és a mandula, alul pedig forr a gyümölcsös réteg (kb. 25-30 perc).
Langyosan, a sütőformában tálalom.

 

2012. május 8., kedd

Tavaszi tarhonya (vegán)

Végre sikerült tojásmentes tarhonyára lelnem a boltban, így számos új recept kipróbálásának lehetősége nyílt meg előttem. Íme az első, melyet a GoodFood márciusi számában találtam, és szokás szerint nem teljesen tartottam be. A végeredménnyel viszont nagyon elégedett voltam, és ez a lényeg!


Hozzávalók 2-3 személyre

1 bögre (2,5 dl) (tojásmentes) gépi tarhonya (25 dkg)
1 evőkanál olaj
1,5 bögre víz
csipet só

3 újhagyma
1 sörretek (vagy 1 csomó hónapos retek)
1 marék friss menta
1 nagy marék friss citromfű

2 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 csapott kávéskanál só
5-6 szem zöld bors
1/2 citrom leve


Vastag aljú kis fazékban fölmelegítettem az evőkanálnyi olajat, és állandó kevergetés mellett világosbarnára pirítottam rajta a tarhonyát. Felöntöttem a vízzel (vigyázzunk, mert hirtelen felforr és erősen gőzöl, de bátran kell önteni, és akkor hamar elcsendesedik), ízesítettem csipet sóval, és kis lángon, lefedve addig főztem, amíg az összes vizet fölszívta. A tűz elzárása után lefedve pihentettem még pár percig.
Amíg a tarhonya főtt, meghámoztam és kis kockákra vágtam a retket, felkarikáztam a hagymát, összeaprítottam a zöld fűszereket.
A kanállal föllazított tarhonyához kevertem az olívaolajat, majd az előkészített zöldeket, végül ízesítettem sóval, törött zöld borssal és citromlével. (Legközelebb a zöld fűszereket csak kicsit később tenném hozzá, hogy ne színeződjenek sötétzöldre a hőtől. Most külön szórtam még a tetejére díszítésként.)
Langyosan, vega egytálételként ettük. (Amúgy elvileg saláta lett volna, hidegen összekeverve és hűtőben összeérlelve - mivel annyira ízlett így, hogy mind elfogyott frissen, nem tudtuk meg, hogy úgy milyen lett volna.)

Tipp: ha már nem lesz retek, zsenge karalábéra fogom cserélni.
 

2012. május 6., vasárnap

A tavasz ízei - könyvajánló


A tél folyamán nagyon megkedveltem a sorozat első részét, így nem csak magát a tavaszt, hanem A tavasz ízei című könyvecskét is vártam. A beharangozóban látott üde zöld, virágos borítókép pedig még kíváncsibbá tett.

Nem is kellett csalódnom: szép kivitelű, jó fogású, gyönyörűen illusztrált kötet ez is. Tavaszi virágok helyett ugyan nyomdafesték-illatú, de én ezt is nagyon szeretem az új könyvekben :)

Jobban belemélyedve aztán örömmel állapítottam meg, hogy nem csak a külcsín, hanem a belbecs tekintetében is kitettek magukért a készítők. Hamar akad olyan recept, amit már a megjelenés idején - márciusban - is könnyedén elkészíthetünk az akkor épp elérhető alapanyagokból. Igaz, ez még természetesen nem afféle harsogóan tavaszi finomság, de tavaszvárónak remek. S aztán ahogy hétről hétre újabb és újabb friss zöldek jelennek meg a piacon, úgy találni ínycsiklandó recepteket hozzájuk a könyvben. Karalábé, spenót, sóska, spárga, medvehagyma - hogy csak néhányat említsek hirtelen. De vannak itt kevésbé közismertek is egy-egy recept erejéig, mint a vízitorma vagy a vajrépa. A cukkini, a zöldbab vagy épp az újkrumpli pedig majd inkább már nyár elején lesznek igazán aktuálisak.

Bőséges a választék minden kategóriában: reggeli gabonaételek, kenyérfélék, pástétomok, levesek, főételek, feltétek, saláták és édességek egyaránt helyet kaptak a könyvben. Most is érdekes és hasznos olvasmány a fitoterápiáról szóló írás a végén, meg a könyvben előforduló reformélelmiszerek kislexikon-szerű ismertetése. Meg a rövidebb receptek után, amolyan "helykitöltőnek" berakott pár mondatból is sok érdekességet tudhatunk meg a használt zöldségekről, gyümölcsökről, fűszerekről.

Nagyításért katt a képre

Két recepttel én is hozzájárultam a színes kínálathoz. Lassan aktuális is lesz a virágos-epres palacsinta, melyhez bodza- és akácvirág, no meg természetesen finom eper kell! A napraforgógombócos tavaszi leves szezonális hozzávalóira, a zsenge, új zöldségfélékre sem kell már sokat várni.

A könyv ide kattintva rendelhető meg a kiadótól.
 

Szezámos-pórés tészta (vegán)

Az idei utolsó két kis téli póréhagymából készítettem ezt a pénteki ebédet a héten. Kár lenne, ha feledésbe merülne a recept, úgyhogy - bár már nem igazán most aktuális - feljegyzem ide.


Hozzávalók 2 személyre
25 dkg tojásmentes durum spagetti
2 póréhagyma
2 evőkanál olaj
1 marék (pirított) szezámmag
2-3 evőkanál szójaszósz
1-2 evőkanál hidegen sajtolt szezámolaj

Megfőztem a tésztát a szokásos módon.
Közben megmostam és hosszában négybe, majd keresztben kb. 3 cm-es darabokra vágtam a pórét; a zöldjéből is felhasználtam az ép részeket. Vastag aljú, mély serpenyőben megmelegítettem az olajat, és kevergetve puhára pároltam rajta az előkészített hagymát. A tűzről félrehúzva hozzákevertem a szezámmagot, majd a leszűrt spagettit, végül pedig a szójaszószt, és kicsit összepirítottam. Tálaláskor megcsorgattam a szezámolajjal.
 

2012. május 4., péntek

Krumpli-póré gratin (laktovega)

Az öreg krumpli ilyenkor már - nem meglepő módon - csírázik is, fonnyadt is, de azért még ehető. Ha így folytatjuk, el is fogy az utója, mire olcsó lesz az új, ami ráadásul már szabad földben termett. Ahhoz is gyűlnek már a kipróbálandó receptek, de addig is megmutatom, mivel csaptam közé a réginek valamelyik nap.


Hozzávalók 2 személyre
1 kg krumpli
2 kisebb póréhagyma
2 dl tejszín
3 dl zsíros tej
1 teáskanál VegaNatura ételízesítő
1 babérlevél
1 dkg vaj
10 dkg füstölt (házi)sajt

Kis lábosba öntöttem a tejszínt és a tejet, beletettem a babérlevelet és az ételízesítőt, és összeforraltam. (Füstölt fokhagyma héját is tettem bele, de csak mert épp rátaláltam a spájzban - kellemes füstös ízt adott neki, és így maximálisan kihasználtam ezt a remek alapanyagot.) Lefedve félretettem arra az időre, amíg előkészítettem a zöldséget. Meghámoztam és vékony (kb. 3 mm vastagságú) szeletekre vágtam a krumplit, megmostam és szintén vékony szeletekre vágtam a pórét, zöldjének ép részével együtt. Kivajaztam egy közepes tepsit (20 x 30 x 5 cm), vegyesen beleraktam a krumplit és a pórét, aztán ráöntöttem a fűszeres tejet (a babérlevelet az étel közepébe dugtam, a hagymahéjat viszont kivettem belőle). Végül ráreszeltem a sajtot, és lefedtem az egészet alufóliával. 200 fokon 45 percig sütöttem (addig, míg a krumpli már majdnem puha volt - vagyis járta a villa, de azért még némi ellenállást tanúsított a beleszúráskor), majd levettem a fóliát, és rápirítottam a tetejére a sajtot (kb. 10 perc). Utána pedig az elzárt sütőben pihentettem még kb. 10 percig.

Forrás: GoodFood
 

2012. május 3., csütörtök

Újhagymás-paradicsomos penne (laktovega vagy vegán)

Újkeletű fölfedezésem, hogy az újhagyma nem csak nyersen megenni jó, hanem főzéshez is kiváló alapanyag. Ezúttal egy ízletes tésztaételbe került, amit ráadásul könnyen, gyorsan elkészíthetünk.


Hozzávalók 2-3 személyre
33 dkg penne (a kilós csomag harmada)
3 evőkanál olívaolaj
1 csomó újhagyma
1 üveg (400 ml) paradicsomkoktél (ebben most piros koktélparadicsom volt)
1/2 citrom leve
1 csapott kávéskanál só
10 dkg füstölt (házi)sajt (elhagyható)

Megfőztem a tésztát a szokásos módon.
Kb. 3 cm-es darabokra vágtam az újhagymát, a zöldjének ép részeivel együtt. Vastag aljú, mély serpenyőben fölmelegítettem az olajat, és kis lángon, kevergetve megfonnyasztottam benne a hagymát. Hozzáadtam a leszűrt paradicsomot, és összemelegítettem. (Ehhez az ételhez a paradicsombefőtt leve nem kell - meg lehet inni vagy el lehet tenni máshoz.) A tűzről levéve hozzáforgattam a leszűrt tésztát is, és ízesítettem a citromlével meg a sóval. Tálaláskor sajtot reszeltem rá. (Vegán változatban, sajt nélkül is finom, de akkor valamivel több hagymát és paradicsomot elbír.)

Forrás: GoodFood
 

2012. május 1., kedd

Újhagymás rizs (vegán)

A zöldborsós rizsen túl is van élet - itt van például ez az igazán tavaszi, kicsit talán merész, de harmonikus fűszerezésű változat újhagymával.


Hozzávalók (2 adag vegetáriánus főételhez vagy 3-4 adag körethez)
1 bögre (2,5 dl, 25 dkg) barna rizs
2 evőkanál olaj
2 bögre víz
1 teáskanál VegaNatura ételízesítő
1/2 fahéjrúd
1/2 teáskanál koriandermag
1 csomó újhagyma (gyöngyhagymát használtam, ennek szelídebb az íze)

Megfőztem a rizst a szokásos módon, a felsorolt fűszerekkel ízesítve (a koriandermagot mozsárban összetörtem). 2-3 mm vastagságú szeletekre vágtam a hagymát, a zöldjének ép részeivel együtt. Amikor a rizs már felszívta az összes folyadékot és puha volt, eltávolítottam belőle a fahéjrudat, belekevertem a hagymát, és lefedve állni hagytam kb. 5 percig.

Forrás: GoodFood
 

2012. április 29., vasárnap

Spenótos-krumplis lepény (laktovega)

Megint vettem egy adag spenótot a piacon, és megint nem főzelék lett belőle. Voltak elképzeléseim, de aztán kiütéssel győzött a frissen vett GoodFood első átlapozásakor meglátott recept - átszabva persze a saját ízlésünkhöz és az itthon fellelhető alapanyagokhoz. 


Hozzávalók 2 nagy tepsihez, 6-8 személyre

Elkészítettem egy adag dagasztás nélküli pizzatésztát.

Meghámoztam és 1/2 cm vastag szeletekre vágtam a krumplit, majd enyhén sós vízben megfőztem. Inkább legyen egy picit ress, érdemes figyelni, hogy még semmiképp se essenek szét a szeletek. Leöntöttem róla a vizet és félretettem hűlni.

Szűrőbe raktam a spenótot, és forró vizet öntöttem rá, így összeesett. Alaposan lecsepegtettem, és ezt is félretettem hűlni.

Kétfelé vettem, átgyúrtam és kinyújtottam a tésztát.

Lereszeltem a sajtot.

A kinyújtott tésztát befedtem a spenótlevelekkel, majd a krumpliszeletekkel. Rászórtam a rozmaringot és kevés sót, megcsorgattam az olajjal, végül befedtem a sajttal.

190 fokra melegített sütőben légkeveréssel 20 percig sütöttem.

Frissen, melegen tálaltam, de a maradék kihűlve is elég jó volt. Isti paprikalekvárt csöpögtetett még rá, valamint megállapítottuk, hogy egy kis zsenge fokhagyma sem rontotta volna el a feltétet.
 

2012. április 28., szombat

Birspite karamellás morzsával (laktovega)

Van az úgy, hogy hosszú ideig csorgatom a nyálam egy hozzávalóra, aztán amikor végre sikerül beszerezni, már nem is értem, hogy miért vágytam rá annyira. Valahogy már nem vonzanak azok a receptek, amikhez fontos lett volna, így aztán - bár természetesen örülök neki, hogy van - inkább polcdísz lesz belőle. Arra azért ügyelek, hogy végül mégiscsak kezdjek vele valamit, mielőtt tönkremenne. Most egy adag nádmelasz került kibontásra, s bár nem igazán olyan színű és ízű valamit rejtett a doboz, mint amilyet képzeltem, sikerült jó társaságot összeszedni neki. Ez az egyszerű, de a nádmelasz karakteres ízének köszönhetően mégis különleges desszert született:


Hozzávalók 24 cm-es piteformához, 2-3 személyre
1 üveg (720 ml) sült birsalma
2 evőkanál nádmelasz
5 dkg tejkaramella
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
5 dkg apró szemű zabpehely
5 dkg vaj
ízlés szerint méz (elhagyható)

24 cm-es kerámia piteformába öntjük a birset a levével együtt, és megcsorgatjuk a nádmelasszal. Apróra vágjuk a karamellát, összekeverjük a liszttel és a zabpehellyel, majd elmorzsoljuk a felkockázott vajjal. Nedves homokra emlékeztető állagú lesz, nem áll össze. A gyümölcs tetejére szórjuk a kapott morzsát. 180 fokon 25 percig sütjük; akkor kész, amikor a szélénél bugyog a sűrű, melaszos lé, a tején pedig megpirult a morzsa. Langyosan, a formában tálaljuk. Akinek nem elég édes, mézet csorgathat az adagjára.
 

2012. április 27., péntek

Paradicsomos csicseriborsó-egytál (vegán)

Hét második fele. Nincs már itthon se tej, se sajt, se friss zöldség. Szombat a piac-nap, addig abból kell gazdálkodni, ami a konyhaszekrényben és a kamrában akad. Soha rosszabb pénteki ebédet!


Hozzávalók 3-4 személyre

Bő vízbe áztatjuk a csicseriborsót egy éjszakára, majd másnap friss, szódabikarbónás vízben puhára főzzük (kb. 20 perc).
Szárazon enyhén megpirítjuk a római köményt, majd mozsárban összezúzzuk. Fölmelegítjük a paradicsomszószt és a paradicsomkoktél levét, beletesszük a leszűrt csicseriborsót és az ízesítőket, valamint felöntjük némi vízzel, hogy legyen egy kis leve (a vízzel előtte ki lehet öblíteni a szószosüvegeket, így semmi sem megy veszendőbe a tartalmukból és mosogatni is könnyebb lesz). Kis lángon 5-10 percig főzzük, majd beleszórjuk a kölest, és ezzel is főzzük még 5 percig. Hozzákeverjük a koktélból félretett egész paradicsomot, lefedjük, és a tűzről levéve állni hagyjuk kb. 10 percig. Tálaláskor megcsorgatjuk az olívaolajjal.

Ötlet: GoodFood
 

2012. április 15., vasárnap

Spagetti tejszínes kucsmagombaszósszal (laktovega)

A ház előtti fenyők alatt minden tavasszal nő pár kucsmagomba. Idén először meg is mertem enni (miután több hozzáértő is megerősítette, hogy ez tényleg kucsmagomba és tényleg ehető). Mint új hozzávalóknál általában, most is nagyon egyszerű elkészítési módot választottam, hadd érvényesüljön a saját íze. Mi tagadás, lehetett volna kicsit több gombát is használni hozzá, de most ennyi volt. Azért ízlett! Sajnálhatja a Főkóstoló, hogy nem kért belőle (nem szereti a gombát).


Hozzávalók 1 személyre
  • 12,5 dkg durum spagetti (félkilós csomag negyede)
  • 3 kucsmagomba
  • 2 dl tejszín
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • pár csepp olívaolaj
  • csipet só
  • 1 evőkanál fehérbor
Megfőztem a tésztát a szokásos módon.
Közben elkészítettem a szószt: Alaposan megmostam, majd negyedbe vágtam a gombát (hadd nézzen ki többnek :), és pici olajon enyhén lepirítottam. Felöntöttem a tejszínnel, beletettem az összevágott petrezselyemzöldet, és kis lángon addig forraltam, míg besűrűsödött. Amikor már majdnem kész volt, hozzáadtam a sót és a bort is, és még kb. 1 percig forraltam.
Beleforgattam a leszűrt tésztát, és máris tálaltam.
 

2012. április 13., péntek

Vajkrém pirított magvakkal (laktovega)

Sokkal kiadósabb és ízletesebb így egy csomag vaj!


Hozzávalók
  • 10 dkg teavaj
  • 10 dkg hántolt napraforgómag
  • 10 dkg szezámmag
  • 1,5 dl víz
  • 1 nagy csokor friss vagy 1 nagy marék szárított petrezselyemzöld
  • 1 csapott kávéskanál só

Felforrósított serpenyőben, zsiradék nélkül, folyamatos kevergetés mellett megpirítjuk a napraforgómagot, aztán külön a szezámmagot. Hőálló edénybe borítjuk és megvárjuk, míg kihűl, majd kávédarálóval megőröljük. Megolvasztjuk a vajat, és hozzákeverjük a többi összetevőt. Legalább fél órára betesszük a hűtőbe, hogy kenhető állagúra szilárduljon. Kenyérrel vagy péksüteménnyel és friss zöldséggel vagy savanyúsággal tálaljuk.

Tipp: más olajos magvakkal is készíthetjük, például tökmaggal, lenmaggal, stb.
 

2012. április 11., szerda

Hamis fasírt (vegán)

Az utóbbi időben többször is készítettem ezt az egyszerű, de igen ízletes, fűszeres fasírtot, melyben remekül eltüntethető a maradék, száraz kenyér.


Hozzávalók 12 db 7-8 cm átmérőjű pogácsához
  • 15 dkg szikkadt (vagy akár száraz) Graham-kenyér
  • 1 marék zabpehely
  • 2 evőkanál Graham-liszt
  • 1 közepes sárgarépa
  • 1 csapott teáskanál VegaNatura ételízesítő
  • 1/2 kávéskanál darált borskeverék
  • 1 kávéskanál őrölt köménymag
  • 1-2 teáskanál őrölt paprika
  • 2 evőkanál őrölt lenmag
  • 2-3 evőkanál olaj
  • víz szükség szerint
Vízbe áztatjuk a kenyeret. Meghámozzuk és finomra reszeljük a répát, hozzámérjük a többi alapanyagot, majd belemorzsoljuk a víztől nagyjából kinyomkodott kenyeret. Kanállal jól összedolgozzuk az egészet; szükség szerint öntünk hozzá a kenyér áztatóvizéből.
Szilikon sütőlappal béleljük vagy vékonyan kiolajozzuk a tűzhely nagy tepsijét. Púpozott evőkanálnyi adagokat rakunk rá a masszából, és ujjnyi vastag pogácsákká egyengetjük.
Légkeveréssel 160 fokon vagy normál sütéssel 180 fokon körülbelül 40 perc alatt megsütjük. Amikor a teteje már megszilárdult és ropogós (ez a sütési idő kb. háromnegyedénél következik be), átforgatjuk, és a másik oldalát is ropogósra sütjük
Magában, kenyérrel vagy főzelékfeltétként tálaljuk.

Tipp: répa helyett másféle zöldséggel is készíthetjük, én például sütőtökkel és maradék héjában sült krumplival csináltam már, és ezek a változatok is nagyon ízlettek. (Meg bármilyen zöldség szóba jöhet, amit le lehet reszelni.) Ha nincs kéznél a szükséges mennyiségű száraz kenyér vagy morzsa, akkor apró szemű zabpehely használható helyette; ezt is érdemes kicsit beáztatni.

Forrás: Ízek és érzések 2010. április-május
 

2012. április 9., hétfő

Spenótos-sajtos "cannelloni" (laktovega)

Az elmúlt hét a téli zöldségek "elbúcsúztatásáról" szólt. Hétvégén pedig friss, tavaszi finomságokat vettem a piacon. Például spenótot, hisz annyi jó receptet és ötletet találtam hozzá a GoodFood áprilisi számában, hogy biztos voltam benne, hogy nem a komposztban fogja végezni. Isti ugyan nem örült felhőtlenül, mikor meglátta, de gyorsan megnyugtattam, hogy főzeléknek én sem szeretem, így eszemben sincs azt csinálni belőle. Némi lapozgatás után attól sokkal inkább nekünk való elkészítési módot találtam: egyetértettünk, hogy tészta, paradicsom és sajt társaságában csakis finom lehet. Igazunk is volt! :)


Hozzávalók 2 személyre

a tésztához:
  • 20 dkg durum simaliszt
  • csipet só
  • csipet kurkuma
  • kb. 1 dl víz
a paradicsomszószhoz:
  • 8 dl hámozottparadicsom-befőtt
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • csipet barna cukor
  • 1 evőkanál vörösborecet
  • 1 evőkanál szárított oregánó
a spenótos töltelékhez:
  • 1/2 kg friss spenót
  • 25 dkg sajt (nálam fűszeres, füstölt házi sajt)
  • csipet só
  • csipet reszelt szerecsendió
a forma kikenéséhez:
  • 2 evőkanál olaj

Tálba szórtam a durumlisztet, összekevertem a sóval és a kurkumával, majd apránként hozzáadva a vizet tésztává gyúrtam. Fontos, hogy épp csak annyi vizet adjunk hozzá, hogy összeálljon. Letakarva félretettem.

Vastag aljú, mély serpenyőben fölmelegítettem az olajat, és kevergetve illatosra pirítottam benne a megtisztított, vékony szeletekre vágott fokhagymát. Hozzáadtam a cukrot, az ecetet és az oregánót, ezzel is kevertem rajta párat, majd beleöntöttem a paradicsomot. Felforraltam,  majd kis lángon, időnként megkeverve sűrűre főztem (kb. 25 perc).

Nagy szűrőbe tettem a spenótot, és forró vizet öntöttem rá, hogy összeessen (két adagban sikerült leforráznom mindet). Leöblítettem hideg vízzel, lecsepegtettem, majd kézzel alaposan kifacsartam, és deszkán, késsel nagyjából összeaprítottam. Hozzáreszeltem a sajt körülbelül 2/3 részét, ízesítettem a sóval és a szerecsendióval, és villával jól összekevertem.


Átgyúrtam, majd 8 részre osztottam a tésztát, és tésztanyújtó géppel közepesen vékonyra nyújtottam a darabokat. A tésztacsíkok közepére kanalaztam egy-egy csíkban a spenótos tölteléket, két oldalról ráhajtottam a széleket, majd alulra fordítottam a toldatot. (Mindezt csak azért, mert kész, száraz cannelloni nem volt itthon. Végülis hasonló lett, és így könnyebb volt megtölteni.)


Vékonyan kiolajoztam két 24 cm-es kerámia piteformát, és laza csigavonalban elrendeztem bennük négy-négy tésztatekercset. (Kihasználtam, hogy a friss tésztát tetszőlegesen lehet kanyarítani.) Rákentem a paradicsomszószt, majd ráreszeltem a maradék sajtot.


Hideg sütőbe tettem, és 170 fokon, légkeverésen addig sütöttem, míg láthatóan forrt a szósz és megpirult a tetején a sajt (15-20 perc).


Melegen, a piteformában tálaltam.

 

2012. április 7., szombat

Kertész pite (laktovega)

Avagy pásztor pite vegáknak: a krumplitakaró alatt ugyanis darálthúsos ragu helyett zöldséges lencse rejtőzik. Abból a praktikus megfontolásból esett a választásom a receptre, hogy épp fel tudtam hozzá használni a homokból kibányászott utolsó gyökérzöldségeket.


Hozzávalók 4-6 személyre
  • 1 bögre (2,5 dl, 25 dkg) barna lencse
  • 3 sárgarépa
  • 4 petrezselyemgyökér
  • 1 zeller
  • 2 dkg vaj
  • 2 gerezd (füstölt) fokhagyma
  • 1 dl ketchup (házi, fűszeres paradicsomszósz)
  • 1 babérlevél
  • 1 kg krumpli
  • 3 dkg vaj
  • 1 kávéskanál kurkuma
  • 1 teáskanál szárított, morzsolt rozmaring
  • 1 teáskanál só

Beáztattam a lencsét egy éjszakára.

Meghámoztam és kis kockára vágtam a zöldséget. Vastag aljú, mély serpenyőben felmelegítettem a vajat, és kevergetve addig pirítottam benne az előkészített zöldséget, míg itt-ott barnulni kezdett. Hozzáadtam a meghámozott és vékony szeletekre vágott fokhagymát, ezzel is pirítottam pár keverés erejéig, majd beletettem az áztatóvizétől leszűrt lencsét, és felöntöttem annyi friss vízzel, amennyi épp ellepte. Ízesítettem a paradicsomszósszal és a babérlevéllel, és forrás után kis lángon, időnként megkeverve addig főztem, míg minden megpuhult és elfőtt a leve (20-25 perc).

Közben meghámoztam és feldaraboltam a krumplit, és annyi sós vízben, amennyi ellepte, puhára főztem. Leszűrtem, és krumplinyomóval összetörtem, hozzádolgozva a vajat és a fűszereket.

Bekapcsoltam a sütőt 200 fokra. Közepes (20*30*5 cm) tepsibe terítettem a zöldséges lencsét, majd kisebb kupacokban rákanalaztam a krumplipürét, elsimítottam, és villával mintát húztam rá. Beraktam a meleg sütő fölső részébe, és addig grilleztem a tetejét, míg szép színt kapott.

Melegen és kihűlve egyaránt finom, kiadós étel lett belőle.


Forrás: GoodFood
 

2012. április 4., szerda

Zöldséges-sajtszószos penne (laktovega)

Újabb GoodFood recept - ezúttal már az áprilisi számból -, természetesen ismét a saját ízlésünkhöz alakítva. A tormával és a színes zöldségekkel igazi tavaszias finomság vált az alapreceptből.


Hozzávalók 3-4 személyre
  • 33 dkg durum penne (a kilós csomag harmada)
  • 1 kisebb póréhagyma
  • 2 karcsú sárgarépa
  • 2 evőkanál olaj
  • 7 dl zsíros tej
  • 1 babérlevél
  • 1/2 dl olaj
  • 5 dkg (2,5 evőkanál) Graham-liszt
  • 2 kávéskanál só (ha sós a sajt, csökkentsük a hozzáadott só mennyiségét)
  • 1-2 evőkanál ecetes reszelt torma (ne féljünk a csípősségétől, a hő sokat elvesz majd belőle)
  • 20-25 dkg karakteres ízű sajt (fűszeres, füstölt házi sajtot használtam)
  • 1-2 evőkanál olaj a tepsi kikenéséhez

Felforraltam a tejet a babérlevéllel, majd lefedve félretettem.

Megfőztem a tésztát a szokásos módon.

Közben megtisztítottam és vékony karikákra vágtam (spárgahámozóval "elfaragtam") a répát. Hosszában ketté, majd keresztben pár milliméteres szeletekre vágtam a pórét. Vastag aljú edényben 2 evőkanálnyi olajat melegítettem, és kevergetve addig pirítottam rajta a répát és a pórét, míg utóbbi összefonnyadt, de még nem kezdett el barnulni. Kiszedtem és félretettem.

Ugyanebben az edényben világos rántást készítettem 1/2 dl olajból és a lisztből, majd kisebb részletekben, folyamatos kevergetés mellett felöntöttem a meleg tejjel (a babérlevelet kidobtam belőle), és sűrűsödésig főztem (pár perc). A tűzről levéve belekevertem a mártásba a sót meg a tormát, a félretett zöldséget, valamint a lereszelt sajt bő 3/4 részét.

Hozzáforgattam a leszűrt tésztát. Közepes méretű (20*30*5 cm), vékonyan kikent tepsibe terítettem, ráreszeltem a maradék sajtot, és 180 fokra melegített sütőben 15-20 percig sütöttem; amíg szépen pirulni kezdett a tetején a sajt.

Azon melegében tálaltam. Nem sokkal később bezsebeltem érte a dicséretet, és újfent megállapítottam, hogy igen jó ízlése van a Főkóstolónak :)

 

2012. április 3., kedd

Sült póréhagyma aszaltparadicsomos rizottóval (vegán)

Barátkozom a hagymafélékkel - a pórét már egész jól bírom. Az alábbi receptet a márciusi GoodFood magazinból választottam, csak húsmentesítettem, a rizst barnára cseréltem, meg aztán hozzápakoltam pár olyan dolgot a kamrából, amit odaillőnek gondoltam. Egyszerű, de igen ízletes ebédünk lett belőle, úgyhogy megjegyzendő a recept. Póré helyett újhagymából, konzerv helyett friss zöldborsóból szerintem még finomabb lesz majd pár hónap múlva.


Hozzávalók 2-3 személyre
  • 1 nagy póréhagyma
  • 2-3 evőkanál olaj
  • 1 bögre (2,5 dl, 25 dkg) barna rizs
  • 7 dl víz
  • 1,5 teáskanál VegaNatura ételízesítő
  • 2 marék aszalt paradicsom
  • 1 doboz zöldborsó (konzerv)
  • 1 marék citromfűlevél
  • 1 kávéskanál természetes folyékony füst (elhagyható)
  • 3 evőkanál sörélesztőpehely (elhagyható)
Bekapcsoltam a sütőt 200 fokra. Hosszában negyedeltem, majd vékony szeletekre vágtam a póréhagymát. Fémfülű (sütőben is használható) lábasban fölmelegítettem az olajat, és kevergetve megfonnyasztottam rajta a póréhagymát. 4-5 perc elteltével hozzáadtam a rizst, és azzal is pirítottam még kb. 1 percig. Felöntöttem a vízzel, beleszórtam az ételízesítőt és az (ollóval) apró darabokra vágott aszalt paradicsomot, és felforraltam. Lefedtem, és betettem a forró sütőbe (a fedő gombja ne műanyag legyen!). Kb. 45 perc elteltével lett puha a rizs (eleinte 10 percenként ránéztem és átkevertem, de várható volt, hogy a barna rizs nem adja olyan könnyen magát). Ekkor belekevertem a levétől lecsepegtetett borsót, és visszatettem még pár percre a forró, de már elzárt sütőbe. Tálalás előtt hozzákevertem az összevágott citromfűleveleket és a füstaromát, a tányérokon pedig megszórtam a sörélesztőpehellyel. (Utóbbi két ízesítő elmaradhat, nélkülük is nagyon finom. Külön ehhez az ételhez egyiket se vennék, de ha van otthon, használjuk bátran, illik hozzá.)
 

2012. április 2., hétfő

Káposztás lepény (vegán)

Annyira bejött a dagasztás nélküli pizzatészta, hogy máris ismétlés volt belőle. Igaz, ezúttal nem paradicsomos szósz került rá, hanem fűszeres párolt káposzta. Finom, laktató étel lett így a télről maradt utolsó fej káposztából.


Hozzávalók 4-6 személyre
a feltéthez:
  • 1 kis-közepes fej (1/2-3/4 kg) káposzta
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dl (félédes) fehérbor (vagy víz)
  • 1-1,5 dl savanyúkáposzta-lé (házi savanyítás levének az utója volt a mosogatásra váró üveg aljáról; kiválónak bizonyult a hirtelen ötlet, hogy ebbe elmegy - ennek hiányában 1-2 evőkanál fehérborecetet használnék)
  • 1/2 teáskanál só (nem kell sok, mert a káposztalé is sós - ha ehelyett ecettel készítjük, akkor növeljük a só mennyiségét)
  • 1 kávéskanál frissen darált tarka bors
Vékonyra szeljük a káposztát, és vastag aljú fazékban, időnként megkeverve megpároljuk az olajon. Közben szükség szerint kevés bort vagy vizet öntünk alá, hogy ne süljön oda az alja. Amikor már érezhetően puhul a káposzta, hozzáadjuk a káposztalét és a fűszereket, és addig pároljuk tovább, míg majdnem teljesen elfövi a levét.

Az időközben előkészített tésztára terítjük, és 200 fokra melegített sütőben, légkeveréssel 20 percig sütjük.

Melegen vagy kihűlve, tenyérnyi darabokra vágva tálaljuk.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails