2011. június 1., szerda

Tojásmentes reform brownie (vegán)

Vannak "sztár" receptek, amiket előbb-utóbb kipróbál az ember. Vannak, amik bejönnek neki, így rögtön csatlakozik ő is a lelkes rajongótáborhoz. S vannak, amik nem ízlenek. Ekkor elgondolkodhat, hogy az elkészítés során rontott el valamit, vagy ő áll annyira távol a közízléstől.

Én ilyen "nemnormális" vagyok. Pár éve nagy sláger volt Chili és Vanília kakaós karfiolja. Egyszerű, különleges, elronthatatlan. Megcsináltam. Nem ízlett. Gondolkodtam, mi lehetett a baj. Én rontottam el mégis? Vagy annyira nyilvánvaló a nagyszerűsége, én meg tuskó módon nem látom? Mindegy, hanyagoltam a témát. De csak nem hagyott nyugodni, így pár év elteltével adtam neki egy újabb esélyt. Hátha csak rossz passzban voltam éppen akkor, vagy hátha változtam azóta, szóval hátha most átütő élmény lesz. Megcsináltam megint. Nem ízlett. Gondolkodtam, miért. És rájöttem: ez egyáltalán nem karfiolízű, én meg igenis szeretem a karfiol ízét! Tökéletes választás ez az étel olyanoknak, akik nem igazán kedvelik a zöldséget, mert így "csomagolva" észrevétlenül lecsúszik mégis. De én, aki a friss, zsenge zöldség saját ízéért rajong, nem ezt tudom élvezni belőle. Ennyi. Nem fanyalogtam, se magánban, se nyilvánosan, egyszerűen elkönyveltem, hogy ez nekem nem bejövős, ha veszek karfiolt, százból százszor másképp készítem el.

Most itt van ez a brownie téma. Itt már a csoki óvatosságra int, mivel én alapból nem gerjedek rá úgy. Szerencsére Isti szereti, úgyhogy nem esélytelen a csokiraktáraim értelmes leépítése, és a kedves blogolvasók - akik többségükben valószínűleg szintén nem tiltakoznak a csokis desszertek ellen - is jól járnak, ha ezentúl gyakrabban kapnak csokis receptet. Például brownie-t. Reformosan persze. Ebbe úgyis belevész a barna liszt, senki meg nem mondja ránézésre, hogy az van benne. A tojás már nehezebb ügy. Jó ideje már egyáltalán nem használok tojást, mert nem szeretem az ízét, Isti meg elvből kerüli, rejtett formában is. Végül találtam egy olyan receptet, amiben csak 1 tojás volt, annyit meg simán le lehet cserélni őrölt lenmagra meg vízre, pláne egy kevert tésztában. Akkor hajrá!


Az alábbiakból kevertem gyors mozdulatokkal tésztát: 5 evőkanál teljes kiőrlésű rozsliszt, 4 evőkanál barna cukor, fél tábla (5 dkg) étcsokoládé, 3 evőkanál pehelykeverék, 2 evőkanál cukormentes kakaópor, 1 kávéskanál sütőpor, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál lenmagliszt, 1 dl hidegen sajtolt napraforgóolaj, 1/2 dl víz, 1 marék durvára vágott dió. Kiolajoztam egy közepes tepsit, meghintettem egy marék lágy zabpehellyel, kisebb kupacokat kanalaztam bele a tésztából, majd kanállal elsimítottam a tetejét, és ott is megszórtam lágy zabpehellyel. 180 fokos, előmelegített sütőben 15 percig sütöttem. Fontos intelemként olvastam több helyen, hogy ne süssük túl, ne szárítsuk ki, így tényleg csak alhangon mertem megsütni. Deszkára borítva hűlni hagytam, majd szeletelve tálaltam.

Hát... Az illata finom volt, ízre viszont alulmúlta a várakozást. Egynek elment, de messze nem volt az az átütő élmény. Egy kis lekvár aztán sokat javított rajta, de nem siettem megörökíteni a receptet.

Azért csak nem hagyott nyugodni a dolog. Szokásomtól eltérően kis idő elteltével második nekifutás is volt, annyi módosítással, hogy rozsliszt helyett Graham liszt, dió helyett pedig egy kis kókuszreszelék került bele. Ez meg olyan morzsálódós lett szegény, hogy végül inkább kisebb darabokra törtem, és így került rá nekem meggydzsem, Istinek méz. Egynek elment, de ettől sokkal jobb desszerteket is tudunk.

Vajon én rontottam el valahol az elkészítést, vagy az ízlésünk ennyire nemnormális? Lehet, hogy eleve nem a legszerencsésebben választottam kiinduló receptet, vagy a tojás kiiktatása itt mégsem intézhető el ilyen egyszerűen? Mindenesetre úgy gondolom, divat ide vagy oda, továbbra is megleszünk brownie nélkül, és még hiányérzetünk se lesz miatta.
 

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Esetleg reform ostya/fagylalttölcsér, fagylalt?

Dulmina írta...

Az a helyzet, hogy nem igazán megy itthon a fagyi műfaj, úgyhogy kevésbé vagyok motivált a kísérletezésre. Az biztos, hogy a fagyikból nem annyira egyszerű kiiktatni a nemkívánatos hozzávalókat (pláne mindet egyszerre) úgy, hogy az állaguk ne bánja, főleg fagyigép nélkül (ami meg ugye miért is lenne nekem?). Szóval ezt a kört inkább meghagyom másnak.

Pár éve ilyet csináltam időnként - ez inkább jégkrém jellegű, elég zsíros; de vagy zsír, vagy cukor kell ahhoz, hogy ne fagyjon kőkeményre. No, ekkor állapítottam meg, hogy jó, jó, de rendszeresen nincs igény a műfajra, és jobban teszem, ha másféle desszerteket készítek inkább.

Tavaly nyáron keresztanyámmal se készítettünk annyi fagyit, mint kezdeti lelkesedésünk előrevetítette, pedig neki gépe is van hozzá (amit ő maga keveset használt korábban, de gondolta, hátha majd együtt többre visszük). Ott viszont a reformosítás volt korlátozott, mert ő a tejes-tojásos fagyikat részesítette előnyben, nem kicsit édesen (vagyis a tök hagyományos vonalat). Néha azért tettem egy-egy kísérletet gyümölcsökkel meg mézzel, tojás nélkül, és a maguk módján jók is voltak ezek, de én magam sem vágytam a rendszeres ismétlést belőlük.

A tölcsérig meg gondolatban sem jutottam el - ezt a néhány fagyit elkanalaztuk pohárból vagy tálkából, és fagyizó helyett inkább lekvár- vagy zakuszkagyárat nyithattunk volna :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails