2010. július 30., péntek

Nyári zöldségpaprikás (vegán)

Sokféle zöldségből szoktam paprikást készíteni, akár önállóan használva őket, akár többfélét társítva. Ez a mai egy különösen sikeres kombináció lett: kb. egyforma mennyiségben került bele krumpli, zöldbab és tök.


A krumplit meghámoztam és kis kockákra vágtam. A zöldbabot megmostam, és a végei eltávolítása után 2-3 centis darabokra vagdostam. A tököt meghámoztam, kikanalaztam a magjait, és a krumplinál valamivel nagyobb kockákra vágtam. Külön tálba raktam mindegyik előkészített zöldséget, mert nem egyszerre kerülnek majd bele az ételbe.
Vastag aljú, mély serpenyőben kevés olajat melegítettem, majd ráraktam a krumplit, és időnként megkeverve enyhén átpirítottam (így nem fő majd szét). Megszórtam pirospaprikával, és néhány gyors keverés után felöntöttem annyi vízzel, amennyi épp ellepte. Kis lángon, lefedve főztem tovább. Mikor a krumpli félig megpuhult, hozzáadtam a zöldbabot, és együtt főztem tovább. Mikor a bab is kezdett puhulni, hozzáadtam a tököt is, és együtt főztem készre. Közben ha igényelte, pótoltam a levét, valamint val és frissen darált tarkaborssal ízesítettem, a végén pedig egy marék összevágott petrezselyemzöldet kevertem még hozzá. A krumplinak és a töknek köszönhetően mindenféle trükközés nélkül kellemesen besűrűsödött a leve, a zöldbab pedig az ízén javított sokat. (Aki bírja, nyugodtan indítsa hagymás alappal, én ettől eltekintek.) Tálalható önmagában, tejföllel vagy akár köretként is.

Idő: kb. 45 perc, de nem végig munka
Pénz: így szezonban a filléres kategória, legfeljebb 50 Ft / adag
Hazai alapanyagokból, pár fűszer kivételével.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails