2010. július 6., kedd

Cukkini és patiszon sörtésztában (vegán)

Nem az én műfajom a bő zsiradékban sütés, de szökőévben egyszer azért ez alól is van kivétel. A sörtészta mint olyan izgatja már egy ideje a fantáziámat, ráadásul nemrég egy alapból tojásmentes változatot találtam. S mivel bundáznivaló zöldség is akadt itthon, nem sokat váratott magára a megvalósítás:


A tésztához kimértem és elkevertem előbb a por alakú összetevőket, úgymint: 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 evőkanál kukoricaliszt, 1/2 csomag sütőpor, 1/2 teáskanál só (+ tetszés szerint lehet fűszerezni is, én a natúr ízek kedvelőjeként ezt most kihagytam). 2-3 részletben hozzáöntöttem egy fél üveg (2,5 dl) sört, és kanállal simára kevertem. A végén egy kis víz kellett még hozzá a megfelelő állaghoz (befejező fél volt a sör, pár kortyért nem akartam másikat bontani). Akkor jó, ha nem túl vékony, egyenletes rétegben tapad a belemártott zöldségekre; mivel álltában sűrűsödik, később is szükség lehet egy kis állagigazításra.

Kb. 1 cm vastag szeletekre vágtam a zsenge cukkinit és patiszont (1-1, alhangon közepes darab volt, mindre jutott bunda + egy nagyon kicsi tészta maradt üresen a végén). Tényleg zsengék voltak, érdemi magok nélkül, úgyhogy nem kellett farigcsálnom, csak a héjuktól szabadítottam meg őket a spárgahámozó segítségével (a cukkinit egészben, a patiszont viszont felszeletelve könnyebb megtisztítani, így). Lesózni szerintem nem érdemes, avagy nem akarom a hasznos beltartalom egy részét is kiönteni a lével, nem akarom, hogy emiatt legyen kellemetlenül sós a végeredmény, és nem akarom törölgetni/lisztezni se, hogy megfelelően tapadjon rá a tészta.

Mély serpenyőbe olajat öntöttem kb. 1 cm magasan, felforrósítottam, és megsütöttem benne a sörtésztába mártott zöldségeket. Konyhai papírtörlőre kiszedve leitattam róluk az olajat, s miután hűltek egy kicsit, el is kezdtem a falatozást, miközben még javában sült a többi. A végén a maradék tésztából, amiben már nem lehetett volna normálisan megmártani semmit, kanállal kis plecsniket raktam az olajba, és ezeket is megsütöttem.

Frissen nagyon finom ropogós volt a bundájuk (a maradéké kihűlve sajnos már nem), enyhe söríz beütéssel, de abszolút nem bántóan, még nekem sem, aki amúgy inni nem szereti a sört. A cukkini kifejezetten ízlett így natúr, a patiszon viszont elbírt volna egy kis fűszerezést a tésztába keverve. Főételként 3-4 adag, körettel vagy kenyérrel kiegészítve többet is kiad.

A sörtészta receptjét Ildinyónál olvastam, köszönet érte!

Idő: 1 órán belül megvolt mindenestül
Pénz: kb. 400 Forint a fenti mennyiség
Alapvetően hazai hozzávalókból.

1 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon megérte ez a kivételes eset. Isteni lehet

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails