Ma reggel korán ébredtem, így élőben meg tudtam nézni a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj közvetítését. Örültem annak is, hogy a kedvenc pilótám nyert, de leginkább annak, hogy izgalmas versenyt láthattam. Remélem, az egész szezon ilyen lesz.
Közben azért a reggelit is kitaláltam, és leballagva a konyhába megtettem az előkészületeket. Megfőztem két tojást, meg egy tálban 10 dekányi teljes kiőrlésű lisztet simára kevertem úgy 2 deci vízzel. No meg ittam egy bögre finom teát.
Aztán összeszedtem a zacskókat, hogy amint hideg vízbe raktam a megfőtt tojásokat, indulhassak a piacra. Szerencsére nem fújt a szél és nagyon hideg sem volt, úgyhogy kellemeset tekertem.
Aztán meg jól bevásároltam, azt is, amit terveztem, meg olyat is, amit nem, de jó alkalom kínálkozott. A kertbe lett málnavessző meg kardvirághagyma, a konyhába meg szárazbab és egy csomó finom zöldség: zeller, petrezselyemgyökér, padlizsán, paprika, paradicsom, lilahagyma, saláta. Meg az egyik nénitől kaptam egy csokor illatos ibolyát is, mert, mint mondta, olyan sokat szoktam nála vásárolni.
Hazaérve szétrakosgattam a szerzeményeket, aztán visszatértem a reggelikészítéshez. Egy tálban villával összetörtem úgy 15 dekányi feta sajtot, belekockáztam a két főtt tojást, daráltam rá egy kis borsot, majd pár kanál tejföllel krémesre kevertem. Az előkészített lisztes keverékhez adtam még egy kis olajat meg pici sót, majd felforrósított palacsintasütőben lepényeket készítettem belőle. Ezek kicsit vastagabbak, mint a palacsinta. Három darab lett.
Amíg ez sült, megmostam pár salátalevelet meg egy paradicsomot. A lepényeket megtöltöttem a fetasajtos krémmel, majd az egészet elrendeztem egy tányéron.
Készítettem róla pár amatőr képet, majd kényelmesen, jóízűen megettem. Közben pedig elgondolkodtam, hogy legközelebb a változatosság jegyében valamilyen más kencével töltöm majd meg a lepényeket. No meg azt is ki kellene találni, hogy a kertben hová ültessem a málnabokrokat...
(A lepény receptje a HarmoNetről való, a sajtkrémé meg Norbinak A karcsúság receptjei című könyvéből. Természetesen egyiket sem most csináltam először.)
3 megjegyzés:
Hari Dulmina!
Szerintem jó a kép, csak egy kis bónusz kontraszt, meg fény hiányzik róla... Amúgy jól néz ki...
Igen, a fotózás messze nem megy annyira, mint a főzés :) De azért próbálkozom...
Na de azt már nem fotózás közben kell rátenni, hanem a fotóshoppal a gépen. Bár én mondjuk csak egyszerűen az Office powerpiointját használom erre a cálra. (Mert az pofonegyszerű...)
Megjegyzés küldése