2011. december 29., csütörtök

Plébános mézeskalácsa (laktovega)

Bár van jól bevált mézeskalácsreceptem, ez annyira megtetszett, hogy rászántam magam a kipróbálására. Érdekelt, mit tesz a tészta állagával és ízével a szokásosnál több zsiradék, no meg reméltem, hogy Istinél is nyerő lesz egy ilyen jó tejes mézeskalács.

Nem is kellett csalódnunk; sütés után rögtön puha, ízletes, visszafogottan édes csemege lett belőle, és nincs semmi ördöngősség az elkészítésében. A próba adag hamar elfogyott, karácsonyra ismételnünk kellett.


Hozzávalók 5 nagy tepsi figurához
  • 10 dkg vaj
  • 2 dl méz (személyesen a termelőtől vesszük a piacon)
  • 1,5 dl tejszín vagy zsíros tej (házi, ez is a piacról)
  • 2 evőkanál mézeskalácsfűszer (vagy őrölt fahéj, szegfűszeg, gyömbér keveréke)
  • 1 evőkanál szódabikarbóna
  • 1/2 kg teljes kiőrlésű liszt (lehet csak búza vagy vegyesen is, például háromgabonás kenyérpor, ami teljes kiőrlésű búza-, árpa- és zabliszt keveréke)
  • darált dió a nyújtáshoz (vagy mogyoró, mandula, tetszés szerint)
  • tetszőleges olajos magvak és/vagy összevágott aszalványok a díszítéshez (elhagyható)
Gőz fölött megpuhítottam a vajat, majd kézi habverővel jól elkevertem a mézzel, a tejszínnel és a fűszerrel. Ezután fakanálra váltottam és hozzádolgoztam a szódabikarbónás lisztet. A kapott lágy tésztát letakarva a hűtőbe tettem egy éjszakára.

Másnapra sokat keményedett, így már könnyű volt vele dolgozni. Liszt helyett kevés darált diót szórtam alá, úgy nyújtottam kisebb adagokban 3-4 mm vastagságúra, majd figurákat szaggattam belőle. Isti szilikon sütőlappal bélelt tepsire rakosgatta (lehetnek közel egymáshoz, nem nőnek jelentősen), és 180 fokra melegített sütőben 8-10 perc alatt aranybarnára sütötte. Alhangon megsütve omlós, tovább sütve egyre ropogósabb (csak arra figyeljünk, hogy ne égjen meg), és mindkét esetben puha, rögtön fogyasztható, kihűlés után sem keményedik ehetetlenre. A sütőből kivéve érdemes a tepsin hűlni hagyni pár percig, úgy könnyebb leszedni és a formáját is biztosan megtartja.

Most csak figurák lettek, de egyébként "szobrászkodáshoz" is alkalmas állagú ez a tészta.

A kiinduló receptet Antal Valinál találtam.
 

2011. december 28., szerda

Aszalt gyümölcsös szaloncukor (vegán)

A kókuszos mellett ilyen szaloncukrot készítettünk idén. Csupa gyümölcs, magától édes, természetesen finom.


Hozzávalók kb. 60 darabhoz
  • 20 dkg vegyes aszalt gyümölcs (nálam most szilva, sárgabarack, meggy)
  • 20 dkg mazsola
  • 3 közepes alma
  • 3 dkg darált mandula (vagy dió vagy mogyoró, tetszés szerint)
  • 1 kávéskanál mézeskalácsfűszer (vagy őrölt fahéj, szegfűszeg, gyömbér tetszőleges összeállításban)
a külsejére:
  • további darált olajos mag vagy magas kakaótartalmú étcsokoládé

Húsdarálón áthajtjuk először az aszalványokat, majd az almagerezdeket (csak a magházát kell kivágni; ha szép a héja, nem szükséges meghámozni). (Így lényegesen könnyebb lesz majd kitisztítani a darálót, mert főleg alma marad benne.) Hozzákeverjük a mandulát és a fűszert, és egy éjszakán át állni hagyjuk; ezalatt az aszalványok beszívják az alma nedvességtartalmát és jól formázhatóvá szilárdul a krém.
Másnap kisebb falatnyi gombócokat vagy hosszúkás darabkákat gyurmázunk belőle, és tetszés szerint darált mandulába hempergetjük vagy megolvasztott étcsokoládéba mártjuk. Darálékba forgatni rögtön formázás után érdemes, amikor még nedves a külseje, csokizás előtt viszont jobb, ha pár órát szikkadni hagyjuk.
Bevonás után tányérra rendezzük vagy egyesével becsomagoljuk. Néhány napig biztosan nem romlik meg, későbbre meg úgyse marad belőle :)

Tipp: Ugyanezt a krémet nem csak szaloncukornak formázhatjuk meg, hanem használhatjuk süteménytölteléknek is, sűrű lekvár helyett. Ez a mennyiség kb. 6 dl; lezárt üvegben, hűvös helyen tárolható.
 

2011. december 23., péntek

Kókuszos "szaloncukor" (laktovega)

Isti nagy kókuszrajongó, így nem volt kérdés, hogy milyen ízű szaloncukrot szeretne. Meg hozzá elég édesszájú is, ezért az alábbi csemegét találtam ki neki. Mivel a csomagolásról lemondott, a klasszikus szaloncukor forma helyett inkább golyócskák lettek, minimuffin-papírban.


20 dkg kókuszreszeléket összedolgoztam annyi repcemézzel (kb. 4 dl), hogy formázható masszává álljon össze. Ebből aztán kis golyókat gyúrtunk, amiket vízfürdőn megolvasztott tejcsokoládéba mártottam (25 dkg kellett összesen) egy villa segítségével, és szilikon sütőlapra rakosgatva hagytam megszilárdulni. Ebből a mennyiségből kb. 50 golyó lett (szaloncukornyi méretűből kb. 75-öt is kiadott volna, és a nagyobb felület miatt valamivel több csoki fogyott volna).


Elkészítéséhez kell némi idő meg elszántság, de garantáltan műanyagmentes, töményen kókuszos desszert a jutalom. Nagy sikere van a Főkóstolónál!

Magamfajta kevésbé édesszájúaknak ezt a változatot ajánlom.

Ha a klasszikus formában, becsomagolva szeretnénk, akkor azt így szoktam.
 

2011. december 22., csütörtök

Almakompót (vegán)

Ebben a hideg időben nincs is jobb, mint egy bögre melengető finomság. Mondjuk egy almakompót, ahogy én készítem:


Közepes lábast félig engedek vízzel. Meghámozok egy fél citromot, és belekarikázom (ha tele van magokkal, azokat kipiszkálom). Aztán almát hámozok, és falatnyi kockákra vágva rakom a citromos vízbe. Legyen jó tartalmas, de azért lepje el a lé. Beledobok egy rúd fahéjat is, meg ízesítem (sötét) barna cukorral (kb. 2-3 evőkanál; pontos mennyiség kóstolgatás alapján megállapítva). Felforralom, és amint puha az alma, zárom is el alatta a lángot, hogy véletlenül se főjön szét. Langyosan vagy kihűlve egyaránt fogyasztható, tányérból leves helyett, vagy bögréből "csak úgy", lehet inni külön a levét, vagy enni csak az almát, vagy leturmixolni rostos lének, vagy keverni hozzá müzlit, vagy besűríteni a levét egy kis vízben simára kevert keményítővel, vagy ahogy csak tetszik! Vegán sütikbe is jó a leve, víz helyett. Ha pedig netán van kéznél egy túlérett banán, belekarikázva egészen különleges ízt ad neki (maga a főtt banán nem egy nagy szám, de a kompót összességében igen kiváló lesz tőle; és kevesebb édesítést igényel). Még egy tipp: a fahéjrudat egy használat után még nem dobom ki, hanem kiteszem kistányérra és megszárítom, s alkalomadtán újra használom mindaddig, amíg érzem az illatát.
 

2011. december 17., szombat

Diós-mézes keksz (vegán)

(Ez is egy "konzerv" bejegyzés tavalyról a zárt blogomból. Idén még csak elméletben készültem a karácsonyra, úgy se sokat. Mindegy, majd lesz valahogy...)

Bár kerültek a könyvbe kekszek szép számmal, nagy sajnálatomra a keksznyomós műfaj kimaradt. Pedig ha egyszer ráéreztünk a technikára, akkor gyorsan, egyszerűen lehet igen látványos - és nem mellesleg igen finom - kekszeket készíteni így. Ezúttal egy korábbi, jól bevált receptemből indultam el, csak kicseréltem benne ezt-azt, meg hozzátettem, meg elvettem - igen, úgy is mondhatjuk, hogy teljesen átszabtam. Mégis ehető maradt - sőt, ízletes, kellemesen ropogós, igazi karácsonyi kekszek lettek belőle.


Diós-mézes keksz
(vegán recept, mézzel)

Hozzávalók (kb. 90 darab, 2 nagy és 1 kis tepsi kekszhez)
  • 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 12 dkg darált dió
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál mézeskalácsfűszer
  • 15 dkg méz
  • 8 dkg olaj (szűk 1 dl, úgy szemre)
  • víz a megfelelő tésztaállag eléréséhez (kb. 1/2 dl)
  • kevés margarin a tepsi kikenéséhez
Elkészítése
  1. Nagy tálba szórjuk a tészta poralakú hozzávalóit, összekeverjük, majd a többivel együtt lágy, de tiszta kézhez nem ragadó tésztává gyúrjuk.
  2. Keksznyomóba töltjük, és kikent tepsire nyomjuk.
  3. 180 fokon kb. 12 percig sütjük. Akkor van kész, amikor láthatóan pirul a széle, és a teteje is kapott egy kis színt.
  4. A tepsin hagyjuk hűlni, majd óvatosan megmozdítva tányérra szedjük.

2011. december 14., szerda

Fahéjas csiga és csigakalács gazdagon (laktovega)

Az utóbbi hetekben némi karácsonyi hangulatot vittem a szokásos péksüteményünkbe.


A tészta receptjét és a csigaformázást a Kifőztük magazin 2011. augusztusában megjelent kenyeres különszámában írtam le részletesen. Most barna cukor helyett mézzel készítettem ugyanezt, a töltelékhez pedig a következőket kevertem össze: 2-3 dkg olvasztott vaj, 1 nagy evőkanál méz, 1 evőkanál fahéj. Miután ezzel megkentem a kinyújtott tésztát, rászórtam 1 marék durvára vágott diót és 1 marék mazsolát (aki nem szereti, cserélje le dióra vagy hagyja ki) is.

Másik alkalommal a kalácshoz rövidebb téglalapot nyújtottam egy adag ugyanilyen tésztából, és nem kentem ki a széléig a tölteléket. Picivel több vajat olvasztottam a töltelékhez, és mielőtt hozzákevertem volna a mézet meg a fahéjat, tollkenővel vékonyan kivajaztam belőle a 30 cm-es püspökkenyérformát. A feltekert tésztarudat sütés előtt hagytam a formában is kelni. 180 fokon kb. 50 perc alatt sült meg; egy idő után letakartam alufóliával, hogy ne piruljon túl a teteje.
 

2011. december 11., vasárnap

Narancsos "túró rudi" muffin (laktovega)

A hűtőben árválkodó házi túró felhasználásához kerestem ötleteket, aztán némi karácsonyi hangulattal fűszerezve ez sült ki belőle:


Narancsos "túró rudi" muffin
(lakto-vegetáriánus recept)


Hozzávalók (18 darabhoz):

A tésztához:
  • 30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 4 evőkanál keményítő
  • 2 evőkanál cukormentes kakaópor, átszitálva
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 nagy csipet só
  • 3,5-4 dl víz
  • 1 dl olaj
  • 3 nagy evőkanál méz (édesszájúak tegyenek picit többet)
  • 1 evőkanál fehérborecet vagy citromlé (a kész sütiben nem érezni az ízét, a szódabikarbóna beindításához kell valami savas dolog)
A töltelékhez:
  • 25-30 dkg tehéntúró
  • 1,5 dl citruslekvár (vagy narancslekvár vagy tetszőleges egyéb lekvár/dzsem)
  • 1-2 evőkanál méz (ízlés szerint, a lekvár édességének figyelembe vételével)
 A forma kikenéséhez:
  • 2-3 evőkanál vaj vagy olaj

Elkészítése:
  1. Ha szükséges, akkor megolvasztjuk a forma kikenéséhez szánt zsiradékot, és egy tollkenő segítségével eloszlatjuk a muffinforma mélyedéseiben.
  2. Egy tálban jól elkeverjük a töltelék hozzávalóit. Ha nagyon száraz a túró, akkor célszerű pár kanál tejfölt vagy valamivel több lekvárt adni hozzá.
  3. Egy másik tálba szitáljuk a tészta poralakú összetevőit, majd hozzákeverjük a folyékonyakat is. A víz adagolásával állítsuk be, hogy egy sűrű, de fakanállal jól keverhető tészta legyen. Az ecetet csak a legvégén keverjük bele.
  4. A muffinforma mélyedéseibe rakunk egy-egy kanál tésztát, arra egy-egy kanál túrót, majd ismét egy-egy kanál tésztát. A széleket igazítsuk el, hogy a túró ne kandikáljon ki, különben sütéskor kijön belőle.
  5. 180 fokon 15-20 perc alatt megsütjük; tűpróbával ellenőrizzük, hogy kész van-e (a beleszúrt fogvájó tisztán jön ki).
  6. Teáskanállal alányúlva kiemeljük a formából, és némi hűlés után fogyasztható. Ha netán marad belőle, másnap is finom puha.

Tippek:
  • A töltelékként használt túrókrém önállóan is finom csemege.
  • Muffinok helyett egyszerűen lepényként is megsüthetjük: öntsük egy kikent tepsibe a tésztát, majd pöttyözzük meg evőkanálnyi túrókupacokkal. Így valamivel hosszabb sütési idővel számoljunk, és csak kihűlve lehet szépen szeletelni.

2011. december 7., szerda

Új blog és e-könyv


Téli étkek Dulmina tündérkonyhájából címmel elindult válogatás blogom, ahol a téli hónapokban aktuális receptjeimből találhattok képes ajánlókat - hétköznapokra és az ünnepekre egyaránt. Azokat az ételeket és italokat gyűjtöm itt csokorba gyakran felmerülő szempontok mentén, amelyeket azóta is szívesen készítek újra meg újra, hogy először kipróbáltam és bejegyeztem őket a blogomba. Ha tetszik a műfaj, érdemes lesz naponta visszalátogatni, mert folyamatosan készítem a felkerülő tematikus ajánlókat. A blog az alábbi címen érhető el: http://dulmina-karacsony.blogspot.com/



A játék lezárult, de akinek nem a Mikulás vitte, természetesen az is hozzájuthat Téli csemegekosár című e-könyvemhez. Mától a Zsibvásáros kínálatomban szerepel, fix árasan, tehát azonnal vihető.

Kellemes ünnepi készülődést mindenkinek!

2011. december 6., kedd

Kifőztük karácsony - Töltött paszternák (laktovega)

Vegetáriánus karácsonyi (vagy bármilyen ünnepi) menü összeállításánál nekem a főétel szokta leginkább feladni a leckét. Mert mi az, ami jól is néz ki, finom is, és valamennyire ünnepélyes is? Szeretem, ha a nem vegáknak is megakad rajtuk a szeme, sőt, akár meg is kóstolják - hadd lássák, tapasztalják, hogy a húsmentes ételek is tudnak látványosak és legfőképp ízletesek lenni. Nem kell ám azt hinni, hogy a vegák csak unalmas köreten, húspótlókon, salátán, nyers répán meg bizarr magokon élnek!


Töltött paszternák - Csábító illat, ínycsiklandó látvány és különleges, gazdag íz jellemzi ezt a tápláló egytálételt, melyet nem csak vegetáriánusoknak ajánlok szeretettel. Főszereplője a téli zöldségkínálat egyik kevésbé ismert tagja, a paszternák, amelyet füstölt sajttal és pirított dióval egészítettem ki, és némi fahéjjal bolondítottam meg.


Én a fenti étellel gazdagítottam a Kifőztük magazin karácsonyi különszámának igencsak változatos, mindenféle ízléshez, vagy épp speciális diétához remek ételeket, italokat felvonultató receptkínálatát. Az újságot adományokért lehet letölteni. A teljes befolyó összegből két gyermekotthont támogatunk. Bármilyen kis összeg is nagy segítség. Kérlek, ha teheted, adakozz Te is - még két napig, december 8-ig tart az akció. Részletes információk: http://karacsony.kifoztuk.hu/

A Kifőztük csapata és a támogatandó gyerekek nevében is köszönöm!
 

2011. december 4., vasárnap

Adventi koszorú 2011

Ez az egyszerű és illatos dísz lett az ősszel bemutatott birsalmasajt koszorúalapból:


Beneveztem vele Ceffa játékára, melyben az idei adventi koszorúnk képét kell beküldeni, és mellé leírni röviden, hogy hogyan készítettük a díszt. Ha tetszik az alkotásom, kérlek, támogass egy lájkkal! Köszönöm!

2011. december 3., szombat

Mézeskalács mécsetartó

(Egy jó ötlet tavalyról. Akkor csak a zárt blogomba írtam róla, most megosztom mindenkivel.)

Tegnap nem csak két nagy tál figurát sütöttem mézesből, hanem "játszottam" is egy kicsit a tésztával, és ezúttal egy ilyen mécsestartó lett belőle. Este föl is vittük és kipróbáltuk, hogyan világít át rajta a kis teamécses fénye. Van olyan látványos és hangulatos, mint kerámia társai, az ünnepek elmúltával pedig nem kell kerülgetni, rakosgatni, néhanapján leporolni - egyszerűen meg lehet enni, és jövőre sütni másikat!


Egy üres konzervdobozt használtam formának. Leszedtem róla a címkét, alaposan elmosogattam kívül-belül, majd szárítás után kikentem margarinnal a külsejét. A vékonyra nyújtott mézes tésztából vágtam egy akkora kört, mint a doboz alja, aztán meg a doboz magasságánál valamivel szélesebb és a kerületénél valamivel hosszabb téglalapot (az illesztésekre számítva). A téglalapba lyukakat vágtam apró karácsonyi kiszúrókkal, nem túl közel egymáshoz és a széléhez. A doboz aljára igazítottam a kört, majd feltekertem az oldalára a téglalapot, és jól összenyomtam a két szélét, lent pedig aláhajtottam a túllógó szélet. Végül az egészet a tepsire helyeztem, fejjel lefelé, és megsütöttem (picit több idő kellett neki, mint a figuráknak). Kihűlés után óvatosan kihúztam belőle a konzervdobozt. Így ugyan nincs speciális mécseshely a közepén, de sima az alja és nincs túl közel az oldala, ha pedig nem mozgatjuk, szép csendesen ég benne.


Kedves ajándék is lehet, egyszerű celofánba csomagolva. Ha nem mécsest mellékelünk benne, akkor telerakhatjuk apró figurákkal, így azonnal ehető része is van.
 

2011. december 2., péntek

Kifőztük 2011/12.


Megjelent a Kifőztük magazin decemberi száma, telis-tele jobbnál jobb receptekkel, melyek között mindenki találhat kedvére valót. Középpontban az advent, lehetséges gasztroajándékok, valamint finomságok karácsonyra, szilveszterre, újévre. Újabb remek gesztenyés recepteket hoztunk, és tart még a Maronival közös játékunk is. Decemberben pedig érdemes lesz naponta ellátogatni az oldalunkra, mert újabb és újabb ötletekkel és megnyerhető ajándékokkal várjuk olvasóinkat.


Ízelítőül megmutatom, hogy én mikkel gazdagítottam a karácsonyi szám receptkínálatát:



Gesztenyés csicsókaleves - Ez az ízletes, elegáns, igazi téli leves az ünnepi asztalon is megállja a helyét. Ráadásul nagyon egészséges, és sokféle sajátos étrendbe is beilleszthető. Kényeztessük vele a családunkat, a vendégeinket!



Gesztenyés lencsefőzelék - Nem csak újévre ajánlom ezt a hagyományostól eltérő lencsefőzeléket, amelyet gesztenye tesz különösen ízletessé. A belefőzött darált gesztenye a sűrítésről gondoskodik, az egész szemek pedig húshagyó "feltétként" szolgálnak.



Gesztenyés vagdalt - Ki hinné, hogy ez az ínycsiklandozó illatú és kinézetű pástétom vegán, gluténmentes karácsonyi menü főfogása? Természetesen nem csak a húst, a tojást és a tejtermékeket kerülők, illetve a lisztérzékenyek ehetnek ebből az ízletes, tápláló finomságból, amelyet gesztenye és sült paszternák tesz különlegessé.



Gesztenyés-almás káposzta - A hagyományos párolt káposzta mellett ezt a gesztenyével és almával dúsított változatot is érdemes kipróbálni.



Zöldséges-gesztenyés pite - Ez a látványos, illatos és ízletes étel kiváló főfogása lehet a vegetáriánus karácsonyi menünek. A finom gesztenyés tészta alatt színes sült zöldségek rejtőznek lágy, tejszínes szószban.



Fokhagymás falatok - A sok édesség mellé nem árt valami sós is az ünnepi asztalra. Ez a fűszeres csemege kitűnő vendégváró, sör- vagy borkorcsolya. Cukorbetegek, fogyni vágyók és tojáskerülők számára is megfelelő.



Aszalt szilvás buborékkalács - Ez a méltán népszerű csemege látványos és finom péksütemény az ünnepi asztalra. A gömböcök külsején sütéskor finoman megpirul a fahéjas cukor, belül pedig aszalt szilva rejtőzik.



Csokoládés-gesztenyés csigakalács - A hideg napokon remek kényeztetés ez a kétszínű, illatos kalács, amelyet a tésztájába gyúrt gesztenye tesz különlegessé. Önmagában is ízletes, és tetszés szerint meg is kenhetjük vajjal, meggylekvárral. Italnak tejet vagy kakaót ajánlok mellé.


A 88 oldalon több, mint 80 receptet tartalmazó kiadványt a http://www.kifoztuk.hu/ oldalról lehet letölteni, szokás szerint ingyenesen.
 

2011. december 1., csütörtök

Játék: Kinek vigye a szakácskönyvemet a Mikulás?

December 6-án reggel valaki találni fog egy levelet a postaládájában. A levélben lesz egy hivatkozás, ahonnan letölthet egy különleges szakácskönyvet. Ezt:

 




Ha szeretnéd, hogy Te legyél az e-könyv boldog tulajdonosa, akkor nincs más dolgod, mint e-mailben megírni nekem a dulmina (kukac) citromail (pont) hu címre, hogy
  • Miért örülnél ennek a könyvnek?
  • Ha te kapnád, melyik receptet próbálnád ki belőle először?
Az e-mail tárgya az legyen, hogy: JÁTÉK, tartalma pedig a válaszod a fenti két kérdésre (mindkettőre!). December 5-én éjfélig várom a nevezéseket. A jelentkezők közül sorsolással választom ki, hogy kinek vigye a Mikulás a szakácskönyvet, és rögtön útnak is indítom.

Játékra fel!

(A nevezéseket visszaigazolom, ha 24 órán belül nem kaptál választ, akkor kérlek, írj újra vagy jelezd itt megjegyzésben.)

2011. november 18., péntek

Téli csemegekosár



Édes és sós kekszek, aprósütemények, kevert sütik, kelt tészták, piték, torták, szaloncukrok... Te mit vennél belőle?

Hogy nem ehetsz akármit? A diétád nem válogat hétköznap s ünnep között? Vagy egyszerűen csak ilyenkor is fontos számodra, hogy egészséges ételeket fogyassz?

Akkor is vegyél bátran, ezek mind reformos finomságok! Hogy nem látszik rajtuk? Igyekeztem, hogy legyenek legalább annyira íncsiklandozóak, mint hagyományos társaik. A kóstolóim szerint sikerült is!

Pedig tényleg nem használtam egyikhez sem fehér lisztet, fehér cukrot, tojást, zselatint, sőt, többségükhöz tejet, tejterméket sem. Inkább természetes, finomítatlan alapanyagokból dolgoztam: különféle teljes kiőrlésű lisztek, természetesen édes friss és aszalt gyümölcsök, méz, barna cukor, olajos magvak, télies hangulatú fűszerek kerültek a kosaramba a bevásárláskor. Semmi extra, beszerezhetetlen, aranyárban mért dolog, csak tisztességes, teljes értékű hozzávalók, no meg egy jó adag kreativitás.

Vannak hagyományos, népszerű dolgok, amiket kár lett volna kihagyni. De amíg az élvezeti értékük nem csorbul, nem árt, ha egészségesebbek. Például mézessütemény, ami sütés után rögtön puha, és kihűlve is olyan marad. Püspökkenyér, több változatban is, hogy biztosan mindenki találjon kedvére valót. Szaloncukrok, melyeket még elkészíteni is élvezet, nem csak elfogyasztani.

Meg vannak kissé szokatlanabb, de nem kevésbé finom dolgok, amik szintén illenek ehhez a sötét, hideg, várakozással teli időszakhoz. Illatos, melengető piték, ízletes teasütemények, gyors, egyszerű desszertek, amik még kellemesebbé teszik az adventet, de később, a januári-februári hétköznapokon is jóleső érzéssel töltenek el.

Ötven ilyen recepttel töltöttem meg a kosarat, melyek között mindenki találhat kedvére valót. A receptek teljes listája itt olvasható: Tartalomjegyzék. Különösen ajánlom laktovegetáriánusoknak, vegánoknak, tejcukor-érzékenyeknek, tejfehérje-allergiásoknak, cukorbetegeknek, és persze mindenkinek, akinek fontos, hogy ízletes és tápláló ételek kerüljenek az asztalára ünnepekkor és hétköznapokon egyaránt.

A finomságok egész oldalas fotóját részletes leírás követi, mely alapján kezdő konyhatündérek is bátran hozzáfoghatnak elkészítésükhöz - a siker garantált! Az e-könyvet úgy szerkesztettem meg, hogy lehetőség legyen csak a recepteket kinyomtatni belőle. A gyűjtemény a tavaly kiadott Tündérkarácsony című összeállításom javított, átdolgozott, felújított kiadása; a benne található recepteket nem egyszerűen a blogomból válogattam össze, hanem kifejezetten a könyvbe készítettem, tökéletesítettem.


50 csodálatos recept és fotó, rengeteg tippel, változtatási lehetőséggel, ötlettel kiegészítve. Jobb bele se gondolni, hogy mekkora munka volt kitalálni, majd sütni-főzni, kiválogatni a legjobbakat, fotózni, pontosan leírni a recepteket, majd igényes, praktikus kivitelű könyvvé szerkeszteni. Szívesen csináltam, de azért alaposan elfáradtam benne.

A mai világban nem meglepő, hogy leginkább ingyen szeretné mindenki megkapni, és én is szíves-örömest adnám csak úgy, ha tehetném, de ez most nem megy. Viszont azt találtam ki, hogy mindenkire rábízom, mit ad érte, mi az, amit neki megér az alkotásom. Ez az ajánlatom november végéig él, tehát van idő végiggondolni, de azért nem túl sok. Már csak azért sem, mert nemsokára kezdődik az adventi időszak, amikorra már remek receptek, ötletek vannak a könyvben, és mind csak arra várnak, hogy kipróbáld, használd őket!

Ha felkeltette érdeklődésedet az e-könyv, szívesen vennél nem csak virtuálisan, hanem valóságosan is a téli csemegekosaramból, írj egy e-mailt a dulmina (kukac) citromail (pont) hu címre, és megbeszéljük a részleteket.

December 7-től a könyv a Zsibvásáron rendelhető meg. Ez az ajánlat visszavonásig érvényes.

2011. november 16., szerda

Gesztenyés sütőtökkrém (vegán)

Jó termés volt nálunk idén sütőtökből, úgyhogy gyakran kerül az asztalunkra ez az ízletes, igazi őszi-téli zöldség. Egyszerűen megsütve is nagyon szeretjük, de a maradékot szívesen továbbalakítom, beépítem valami más ételbe. Ezúttal egy nagyon harmonikus ízű szendvicskrém lett belőle, melynek lelke a kiváló minőségű Tokaji borecet.


Hozzávalók
25 dkg sült tök
12,5 dkg natúr, darált gesztenye
1 kávéskanál finomszemcsés tengeri só
1 kávéskanál natúr vegamix
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 teáskanál Tokaji borecet furmintból
1 teáskanál extra szűz olívaolaj

Elkészítése
Villával összetörjük a héjából kikapart tököt és a felengedett gesztenyét, majd hozzáadjuk az ízesítőket. A megadott mennyiségek csak hozzávetőlegesek, kóstolással állítsuk be a számunkra épp kellemes ízt. Barna kenyérre kenve, tökmaggal díszítve tálaljuk.

A felhasznált borecetért köszönet a Tokaji Borecet Manufaktúrának!
 

2011. november 15., kedd

Sajttal rakott krumpli (laktovega)

Nagyon szeretjük a krumplit, főleg valamilyen módon sütve. Rengeteg változatot kipróbáltam már (ezek közül többet rendszeresen is készítek), de mindig van újabb, ami szintén ígéretesnek néz ki. Ezúttal sajttal rétegezve került a tepsibe.


Hozzávalók 2-3 adaghoz
1 dkg vaj
1 kg krumpli
10-15 dkg karakteres ízű sajt (füstölt, borsos házi sajtot használtam)
3-4 kávéskanál VegaNatura ételízesítő
6-7 dl zsíros tej

Elkészítése
Vékonyan kikenünk egy közepes tepsit. Meghámozzuk és 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk a krumplit, lereszeljük a sajtot. A tepsi alját kirakjuk egy réteg krumplival, megszórjuk sajttal és fűszerrel. Ezt addig ismételjük, míg el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére sajt kerüljön. Ráöntjük a tejet, ami éppen ellepi a krumplit. Hideg sütőben indítva 200 fokon egy jó órát sütjük. Ezalatt puhára párolódik a krumpli és ízletes szósszá sűrűsödik a tej és a sajt. Eleinte takarjuk le alufóliával, később vegyük le róla, hogy megpiruljon a teteje.


2011. november 13., vasárnap

Magos-lecsós egytál (vegán)

Amikor legutóbb pakoltam a konyhaszekrényben, nyitottam egy dobozt mindazoknak az alapanyagoknak, amik valamikor jól ottmaradtak, feledésbe merültek, talán már le is jártak, de még teljesen használhatónak néznek ki látvány és illat alapján. A dobozt aztán úgy helyeztem el, hogy jól szem előtt legyen, és ennek köszönhetően rendszeresen fogyasszak a tartalmából. Így annyi étel sem megy kárba, és annyival is kevesebbet kell most venni.

Ehhez a tartalmas egytálételhez több ilyen maradékot is felhasználtam. Na persze nem eszetlenül beleöntögetve mindent, ami a kezem ügyébe akadt, hanem kiválogatva az összeillőeket; a többi majd máskor, máshoz kerül sorra. Főzés közben pedig kicsit elmosolyodtam rajta, mikor eszembe jutott, hogy jó pénzért készen is lehet venni hasonló magkeverékeket, ami nálam időről időre összejön önmagukban már semmire se elegendő maradékokból.


Hozzávalók 4-5 bőséges adaghoz
  • 2 bögre magkeverék, nálam most gyöngybab, barna lencse, sárgaborsó és árpagyöngy
  • 1 üveg (330 ml) lecsó-szósz (ez meg a 2009-es évjáratból volt az utolsó)
  • 1-2 evőkanál szárított zöldségkeverék
  • 1 teáskanál só
  • hidegen sajtolt napraforgóolaj
  • csípős paprika (elhagyható)

Szűrőben átmossuk a magokat, majd beáztatjuk egy éjszakára. Másnap feltesszük főni annyi friss vízben, amennyi bőven ellepi. Beleszórjuk a zöldségkeveréket, és forrás után kis lángon, lefedve főzzük; időnként ellenőrizzük és szükség esetén pótoljuk a levét. Amikor már majdnem puha a bab (azért azt nézzük, mert az puhul meg legkésőbb), hozzáadjuk a lecsót és a sót is, és együtt főzzük készre. Langyosan tálaljuk, kevés olajjal megcsorgatva. Aki szereti, csípős paprikát is keverhet bele. Körülbelül 3/4 óra alatt fő meg, de minimális munkát igényel az elkészítése.
 

2011. november 12., szombat

Csicseriborsós rizskása (vegán)

Egyszerű, kiadós, igazi késő őszi-téli ebéd:

Hozzávalók 4-5 személyre
  • 1/2 bögre száraz csicseriborsó (egy 2,5 dl-es bögrét használtam a méréshez)
  • 1 bögre barna rizs
  • 1/4 bögre vadrizs - helyett nálam most vörös rizs
  • 4-5 bögre víz
  • 2 sárgarépa
  • 1 kávéskanál koriander
  • 1 kávéskanál őrölt köménymag
  • 1 teáskanál só
  • 20 dkg kelbimbó
  • 2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj
Elkészítése
Éjszakára beáztatjuk a csicseriborsót, majd reggel néhány órára a kétféle rizst is. Leszűrjük, és friss vízben főni tesszük. Forrás után kis lángon, lefedve főzzük. 20 perc elteltével hozzáadjuk a meghámozott, felkarikázott répát, a mozsárban összetört koriandert, az őrölt köményt és a sót. További 10 perc elteltével beletesszük a kelbimbót is, és még kb. 10 perc alatt készre pároljuk az egészet. Időnként ellenőrizzük és szükség esetén pótoljuk a levét, valamint a vége felé egyszer-kétszer meg is keverjük. Miután megfőtt, lefedve állni hagyjuk még 5-10 percig. Melegen tálaljuk, adagonként egy-egy teáskanálnyi olívaolajjal megcsorgatva.

A receptet az Ízek és Érzések magazin nemrég megjelent, 2011. november-decemberi számában találtam. Hagymafélék nélkül, zöldbab helyett kelbimbóval készítettem el. Jó párosításnak bizonyult a csicseriborsó és a rizs, bár utóbbinak ez a pirítás nélküli, kissé szottyosra főtt változata Istinek nem annyira jött be.
 

2011. november 10., csütörtök

Kifőztük Karácsony 2011.


Megjelent a Kifőztük gasztromagazin karácsonyi különszáma, mellyel adományokat gyűjtünk két gyermekotthon javára. Az akcióval kapcsolatos információk: http://www.karacsony.kifoztuk.hu/

Segíts, hogy segíthessünk!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails