2008. október 30., csütörtök

Zöldbabfőzelék, érzésre

A hétvégén egy kisebb adag csúnyácska, de zsenge zöldbabot is vettem a piacon (mondá a néni, hogy utója már, azért csak ennyi és ilyen). Gondoltam, hozzáteszem még, amit itthon tudok szedni (lett is egy fél marékkal), aztán úgy már elég lesz főzeléknek. Legrosszabb esetben ezt is zabpehelyliszttel szándékoztam készíteni, de aztán közben jobb ötletem támadt: inkább apróra reszelt zöldségekből lett a kötőanyag.

Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd hozzáraktam az előkészített, feldarabolt zöldbabot. Időnként megkeverve pirítgattam egy kicsit így, majd öntöttem rá egy kis vizet, és lefedve főztem tovább. Közben megtisztítottam és apróra reszeltem (szerencsére jó éles reszelőm van, úgyhogy könnyen ment) 2 kis répát, 2 kis petrezselyemgyökeret, 1 kis zellert és 2 közepes krumplit. Hozzáöntöttem, és így főztem tovább. Időnként megkevertem; mikor nagyon elfőtt a leve, pótoltam. Kevés sóval ízesítettem. Addig főztem, amíg a bab majdnem puha lett (én azért szeretem, ha még éppen roppanós), és a reszelt zöldségek besűrítették. A tűzről levéve tárkonyleveleket tépkedtem bele, és összekevertem. Feltétnek fagyasztott vegafasírtot (most épp ilyet) pirítottam hozzá.

2 megjegyzés:

Bombadil Toma írta...

dulmina, nézz be hozzám, passzoltam neked egy körkédést:)

amúgy ötletes ez a fajta főzeléksűrítés:)

Gabah írta...

Mekkora ötlet! Ez nekem nagyon tetszik. Zöldbabom ugyan nincs, de "kertemben aktuális" zöldségekkel biztos kipróbálom a héten!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails