2008. május 23., péntek

Tejszínes-tojásos spagetti

Egyetemista koromban a vizsgaidőszakban, mikor időm és kedvem sem volt főzni, mindig "sajtostészta-diéta" volt. Gyorsan össze lehetett dobni, remek Forint/jóllakás mutatóval büszkélkedett, és télen mellesleg még a konyhát is fűtötte egy kicsit.

Azért szerencsére nem sikerült megutálnom ily módon a tésztaételeket, s ha manapság nem is sokkal bonyolultabb, de mindenképpen sokkal változatosabb fogásokat készítek a témában. Legutóbb például ezt:

Spagettit főztem a szokásos módon, ezúttal úgy, hogy fele durumbúzás, fele meg teljes kiőrlésű volt. (1 nagy vagy 2 kis adaghoz a fél kilós csomag negyede a bevált mennyiség.) Aztán kevés olajat forrósítottam egy nagy serpenyőben, majd beleszedtem a lecsepegtetett tésztát. Felvertem 1 tojást pár kanál tejszínnel meg csipet sóval és borssal, reszeltem bele egy kis füstölt sajtot, majd ráöntöttem a tésztára, és időnként megkeverve hagytam megszilárdulni rajta. Paradicsomszeletekkel és lestyánlevelekkel díszítve tálaltam. (Jó lett volna még rá is egy kis füstölt sajt, de sajnos most nem maradt.)

(Az alapul szolgáló receptet a Bodzablogon olvastam.)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails