2009. augusztus 5., szerda

Zakuszka 2009


Idén sem akartam kihagyni a zakuszkakészítést, és úgy jött ki, hogy a hétvégi piacoláskor mindegyik szükséges összetevőt sikerült beszereznem hozzá, igen kedvező áron. Illetve a padlizsán egy kicsit kevesebb volt, kaptam viszont mellé ráadásnak két kis patiszont - aztán úgy döntöttem, hogy azt épp jó lesz apróra kockázva belefőzni még (a cukkinivel együtt). Elvégre a padlizsán helyett más zöldségeket is szoktak ajánlani bele (két éve például fejtettbabbal készítettem, és azzal is nagyon finom volt).

Kaldeneker György receptjét használtam most is, akárcsak tavaly. Ezúttal viszont a grill helyett idebent sütöttem meg a padlizsánokat - 200 fokon 1 óra elég volt nekik, előmelegítés nélkül, félidőben átforgatva, majd az elzárt sütőben hagyva még egy ideig. A kézi paprikakockázás helyett bevetettem a húsdarálót, így csak a többit kellett késsel összeaprítani. A hagymát most is kihagytam, és megint valamivel több ideig kellett főznöm a megfelelő állag elérése érdekében.

Idő: ráment egy fél nap, de 4 liter zakuszka lett belőle
Pénz: 800 Ft összesen, vagyis egy százasba van egy fél literes üveg (azért pont ekkorákba töltöttem, mert az épp elég 4 adag zakuszkával rakott krumplihoz, ami nagy kedvenc az egyszerűen elkészíthető ételek között) - ha valaki a boltban kaphatónál lényegesen olcsóbban szeretne finom zakuszkához jutni, érdemes házilag készítenie
Természetesen magyar alapanyagokból.

---------------------

Utólagos kiegészítés:
Amikhez felhasználtam:

6 megjegyzés:

Daisy írta...

Én is szoktam csinálni, újságos receptekből, de tavaly minden üvegem felforrt. Én nem szoktam megsütni külön, csak összefőzni, de most lehet,hogy a te recepted alapján teszem el. Mi pirítóson szeretjük enni télen.

Dulmina írta...

Nekem ezzel a fajtával még sosem volt tartóssági problémám, csak a megkezdett üveget nem célszerű sokáig tárolni, mert ezek a tartósító-mentes dolgok nem bírják olyan jól, még hűtőben sem, miután fel lettek bontva. A sütés kihagyásán én is gondolkodtam, de aztán arra jutottam, hogy így az íze és az állaga is más, és minden bizonnyal jobban sűríti a sült padlizsán. A padlizsán helyett fejtettbabosból is jó lenne ismétlés (szerencsére azt nem kell sütni :), legalább egy fél adag, csak ahhoz ki kell fogni az alapanyagot.

Daisy írta...

A hűtőben tényleg nem lehet "ott" felejteni, mert penészes lesz.Nekem akkor ízlett a legjobban, amikor tavasszal az utolsó üveget bontottam, mert az volt a legjobban összeérve.A sűrűségével azért nem volt bajom, mert én géppel aprítottam össze, és utána főztem. Sajnos a csuklóm annyi terhelést már nem bír, hogy vagdossam.Legalább is hosszú pihenő kell két befőzés között.:))

Dulmina írta...

Nálam az igazi nagy kézi aprítási hadművelet nem ez volt, hanem amit majd holnap teszek fel :)

Marcipán és Frutti írta...

hű,de guszta!Kérhetek fénypostával?

Dulmina írta...

Persze, csak ne felejtsd el időben kinyitni az ablakot! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails