2008. augusztus 27., szerda

Hámozottparadicsom-befőtt

A szokásos natúrbefőtt módszerrel ezúttal paradicsom került az üvegekbe.

Ez a paradicsom is a kemény, rostos fajtából volt, így igen tartalmas, sűrű lett a végeredmény. A megmosott paradicsomokat forró vízbe mártottam, hogy le tudjam húzni a héjukat. (Igen ütemesen megy, ha a megmosott paradicsomokat kanállal rakosgatom be körbe a forró vizes lábasba, majd ugyanilyen sorrendben szedem ki a mellette lévő tálba. Közben persze feltekerem a lábas alatt a lángot, mert a berakott paradicsomok lehűtik a vizet.) Mivel a felhasználáskor úgysem egészben kellenek majd az ételbe, jobbnak láttam most feldarabolni őket. Így sokkal jobban fértek az üvegekbe, meg nem kellett azzal vesződni, hogy egy részükből levet nyerjek, és azzal öntsem fel, a gyári konzervhez hasonlóan. Aztán felhasználáskor majd az adott helyzetben eldöntöm, hogy mennyire darabosan, illetve mennyire levesen szeretném. Az üvegeket rázogatva jó sok befért, és a dunsztolás során nem sűrű, piros, hanem világos, már-már átlátszó levet engedtek, és szerencsére már nem nagyon estek összébb.

Kb. 3/4 kg paradicsom fért egy-egy üvegbe, így 60 Ft/üveg befektetést igényelt.

-------
Utólagos kiegészítés:
Ezekhez használtam fel:

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Dulmina!

Lehet-e kukta nélkül is készíteni a hámozott paradicsomot?

Panni

Dulmina írta...

Panni:
Sosem próbáltam még kukta nélkül, ezért csak feltételezem, hogy lehet. A lényeg az üvegek légmentes zárása és a megfelelő hőkezelés. Utóbbit úgy csinálnám, hogy egy megfelelően nagy fazékban rendezném el üvegeket, kívül felönteném kb. 3/4-ig vízzel, és az egész fazekat lefedve gyújtanék alá. Amikor már "dörömböl" a fedő a forrástól, akkor venném vissza takarékra 15-20 percre. Ha kihűlve rájuk húzódott a fedő, akkor el kell állniuk gond nélkül.
Jó munkát!
Dulmina

Névtelen írta...

Kedves Dulmina!

Nagyon tetszenek a receptjeid! Köszönöm szépen a válaszodat! Ma kipróbálom!

Szép napot!

Panni

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails