2008. február 28., csütörtök

Magunk és mások egészségére – 4. Háztartási vegyszerekről, kozmetikumokról bővebben

Már így is elég hosszúra nyúlt az életmódtippeket felvonultató sorozatom, de olvasói kérésre bővebben is írok erről a két dologról.

  • Általában: inkább vigyázok a tisztaságra, minthogy takarítani kelljen.
  • Vízkőoldásra legtöbbször ecetet használok – erre tökéletes a szintetikus ecetsav, amit amúgy ételbe úgyse szívesen tennék. Szórófejes flakonból ráspriccelem a tisztítandó felületre, hagyom állni úgy egy órát, majd vizes szivaccsal áttörlöm. Ahol kivitelezhető, ott főleg nagyobb mennyiségű vízkő esetén inkább ecetbe áztatást alkalmazok. Edényeknél az is járható út, hogy ecetes vizet melegítek bennük, vagy ilyenben hagyom őket állni. Az ecet nem olyan gyors és erőteljes, mint a háztartási sósav, de a kezemnek és a környezetnek is jobb. (Akit zavar az ecetszag, citromlevet is ugyanígy használhat a célra – csak az drágább.)
  • A hűtő belsejét szódabikarbónás vízbe mártott szivaccsal törölgetem át néha. Ez a szagok és penészesedés ellen is jó. Szagtalanítónak pedig szalvétába csomagolva egy használaton kívüli teatojásban szintén szódabikarbóna van a hűtőmben. Pár havonta persze cserélem a töltetet.
  • Az ecet-szódabikarbóna kombináció tűzhely- és padlótisztításra is hasznos – persze én nem ilyen hatóanyagú kész tisztítószerként veszem meg, hanem házilag „kotyvasztom”, adalékmentesen.
  • A lefolyó eldugulását megelőzendő műanyag szűrőt rakok bele, amit időnként kitisztítok. A konyhában forró víz leöntését (pl. tészta, krumpli leszűrt főzővize) is alkalmazom megelőző lépésként. Egyébként ügyelek rá, hogy szilárd, darabos dolog ne menjen le, az ilyesmit inkább odakint öntöm ki.
  • Ha makacs folt került egy ruhára, lehetőleg azonnal beáztatom. Ha erre nem volt lehetőség, akkor is hasznos a meleg vizes áztatás, mielőtt kimosnám. Áztatás közben is néha megmozgatom a ruhát.
  • Fehérítéshez hypo helyett peroxidos fehérítőt használok – egyrészt nincs az a jellegzetes klóros szaga, másrészt a környezetre is kevésbé káros.
  • Mosásnál az öblítéshez nem használok öblítőszert, csak tiszta vizet. Inkább tartok a szekrényben levendulacsokrot, ami némi illatot ad a ruhának és még a molyokat is riasztja.
  • Légfrissítő helyett inkább az ablak kinyitásával, szükség esetén egy gyors kereszthuzattal szabadulok meg a kellemetlen szagoktól. Illatosításra pedig inkább virágokat hozok be vagy illóolajat párologtatok. De a citrushéjak szárítása, néhány erős aromájú fűszer vagy épp a gyümölcsaszalás is hasznos ilyen téren.
  • Ha új problémám merül fel a témában, akkor például itt nézek szét ötletekért: http://www.tudatosvasarlo.hu/tip/subcat/32
  • Kozmetikumokból amit használok: folyékony szappan, tusfürdő, sampon, fogkrém, kézkrém, nyáron naptej. Ennyi. Na jó, meg itt van még az ajándékba kapott parfümök gyűjteménye, amikből a jobbak néha előkerülnek (de csak mértékkel). És sokáig a körömlakk volt még a gyengém, de erősen leszokóban vagyok :)
  • Fentiek beszerzésénél ökölszabály: lehetőleg olyat választok, ami kevesebb összetevőből áll, és persze nem nagyon mű színű és mű szagú. Utántöltős változat előnyben (de ha ronda a flakon, akkor is áttöltöm :) Nem igazán vagyok márkahű. Szimatolás nélkül nem hozok haza semmit – így persze a „katalógusból rendelhető” típusú dolgok eladásával sem érdemes nálam próbálkozni :)
  • Természetesen nem hátrány, ha környezetbarát, meg lebomló, meg nem tesztelték állatokon, stb. – ráírják, én meg kénytelen vagyok elhinni. Némi tudományos háttér birtokában azért a nagyon átlátszó marketing szövegeket kiszúrom :) Ha kapitális baromságot írtak szakszavakkal, akkor talán még nevetek is egy jót – meg szörnyülödöm, hogy mennyien gyanútlanul beveszik mindezt. Kicsit olyan ez, mint amikor az élelmiszereknél azt bizonygatják, hogy milyen egészséges, én meg elgondolkodom rajta, hogy vajon milyen disznóságot akarnak ilyen szépen rámsózni. Úgy vagyok vele, hogy ha jó a termék és tényleg szükségem van rá, akkor megveszem, máskülönben meg úgyis mindegy...
  • Amiért viszont tenni tudok, és teszek is, az az, hogy mindezeket mértékkel használjam. A nem zsíros edények mosogatásához például sokkal kevesebb mosogatószer is elég (ha egyáltalán szükséges), és máshol is sokszor az elegendő víz (és esetleg áztatás, vagyis idő, türelem) művel csodákat, nem a több tisztítószer.

(Folytatom...)

Utólagos kiegészítés: Találtam egy jó cikket a témában. Meg még egyet.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Dulmia!
Nem személyed ellen, tényleg, mert hasznos dolgok ezek, csak annyira hmmm... ironikusnak találom, hogy most "bio" meg hasonló nagy szavak mögé rejtve adják el nagy- és dédanyáik praktikáit, mi meg itt tátott szájjal csodálkozunk, hogy jééé, az ecet jó ablakmosásra és vízkőoldásra, és jééé, a citrommal is lehet fényesíteni, és olcsóbb meg környezetbarát, mikvannak... Mondom, tényleg nem téged bírállak, mert én is ilyeneket igyekszem (ki)használni mindenféle megtakarítási szempontból, csak... akkor is nevetségesnek érzem. Manapság az ún. bio cuccokért adnak ki hatalmas pénzeket az emberek, feketekenyér és napfényt igen, műtrágyát nem látott paradicsom. De nem pont a feketekenyértől igyekeztek "megszabadulni" nagyszüleink? Érdekes. Na mindegy.

Dulmina írta...

Pont azért írogatok ilyeneket le, hogy hátha páran elgondolkodnak, kipróbálják, rácsodálkoznak, hogy ilyen egyszerűen és olcsón is lehet. Hogy nem a "bio" felirat teszi, meg nem biztos, hogy a menő, drága dolgok a jók.
Írás közben eszembe is jutott, hogy olyan kis triviális semmiségek ezek, és nem kellene kitenni ide a "kirakatba", de aztán úgy voltam vele, hogy hátha lesz, aki hasznosnak találja...

Vera írta...

Szerintem nagyon hasznos, hogy ezeket leírod! A Nők Lapján van egy topik, http://www.nlcafe.hu/forumkifejt.php?forumid=111079 , 3600 hozzászóláson túl csak ilyen dolgokról van szó.
Nekem egy észrevételem van: akármilyen keveset használsz a "bolti" kozmetikumokból, azok károsítják a bőröd, hajad, stb. Állati összetevőkkel van tele, amik az élelmiszeriparban szemétként keletkeznek, stb... Vagy házi kotyvasztások, vagy minősített biokozmetikumok szerény véleményem szerint a jobb megoldás. (utóbbira a legolcsóbb példa: DM Alnatura termékek)

Dulmina írta...

Vera, köszi a tippeket!

Vera írta...

Bocsánat, nem Alnatura, az a kajamárkájuk ugye, hanem Alverde.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails