2007. november 29., csütörtök

Búzacsírás Graham kenyér

A blogom látogatottsági statisztikáit nézegetve úgy tűnik, hogy az utóbbi napokban sokan érdeklődtek a házi kenyérsütés iránt. Ezért úgy döntöttem, hogy elkezdem felrakosgatni a régi, jól bevált receptjeimet a tárgykörben. Én kenyérsütő gépben szoktam elkészíteni őket, de persze kézzel is meg lehet dagasztani, majd a megkelesztés után sütőben kisütni.

Az alábbi volt az első igazán sikeres Graham kenyerem. Megmutatta számomra, hogy fehér liszt nélkül is lehet jó kelt tésztát, finom kenyeret sütni.

Búzacsírás Graham kenyér

1. A hozzávalókat kenyérsütőgép keverőedényébe rakjuk a listán szereplő sorrendben, majd elindítjuk a Normál programot.

  • 2 pohár (2x175 g) natúr joghurt vagy kefír, a 150 grammost tejjel lehet kipótolni
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 3 teáskanál só
  • 2 teáskanál méz vagy cukor
  • 50 dkg Graham liszt
  • 5 evőkanál búzacsíra
  • 2 dkg friss, vagy ennek megfelelő szárított élesztő

2. Az első dagasztás után ellenőrizzük a tészta állagát. Akkor jó, ha összeállt gömbbé, és éppen nem ragad. Szükség esetén tej, illetve Graham liszt hozzáadásával javíthatunk rajta.

3. A sütési idő lejártával a kész kenyeret rácsra borítjuk.

Jó étvágyat!

Ötlet: http://www.norbi.hu - fórum

A témával kapcsolatos további receptjeim, írásaim a kenyérsütő gép címkénél találhatók. Jó böngészést hozzá!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia ! Graham liszt helyett lehet teljes kiőrlésű liszt is, vagy az túl tömény?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails