2011. augusztus 31., szerda

Lecsó, szerintünk (vegán)

Egy piszkozat három héttel ezelőttről. Na igen, így sem siettük el az idei első lecsót, de ugye a megfelelő minőségű és árú alapanyagok szezonját ki kell várni (addig meg azt élvezni, aminek éppen akkor van a szezonja). Azóta már többször volt ismétlés, meg üvegbe is tettünk el, meg még fogunk is. Mert lecsóból sosem elég!


Végre már elég olcsó a friss, kiskerti, napérlelte paprika és paradicsom a piacon, így múlt hétvégén elkészítettük Istivel az idei első lecsót.

Nem bonyolítottuk túl, hiszen a belevaló paprika meg paradicsom magától is ízletes. Mindössze egy kis és egy kis friss bazsalikom a fűszere, alá pedig egy kis hidegen sajtolt napraforgóolaj került. Előbb a felcsíkozott paprikát sütögettem rajta, míg összeesett, majd hozzátettem a meghámozott és falatnyi darabokra vagdosott paradicsomot is, és pár perc alatt összefőztem. Akkor jó, ha a paprika még épp roppanós és a paradicsom se ment túlságosan szét.

A legnagyobb munka az előkészítés, ha az megvan, a főzés már gyorsan megy. A hámozást és a darabolást közösen csináltuk, s közben megtárgyaltuk a folytatást. Elvégre ahány ház, annyi lecsó, de azért hátha nem egymással szöges ellentétben álló módokon szeretjük. Amiben határozott véleményünk volt, az szerencsére egyezett, a többiből meg a fenti "recept" született.

Nagy szemű, leves befőzőparadicsom meg körteparadicsom került bele, annyira érett, hogy forró vizes trükközés nélkül is könnyedén le lehetett húzni a héját. A paprika most mind sárga volt, de egyébként szeretem, ha van közötte narancsszínű meg egészen pirosra érett is, és ha egyik-másik enyhén csípős, mert elporozta a méhecske, az is finom. Alak, méret nem számít, s még a fonnyadt is megteszi, ha egyébként illatos. A csutka és a magok nem az ételbe valók, csíkozás vagy karikázás pedig mindegy, a lényeg, hogy kisebb falatnyi darabok legyenek, ne nyúljon világnak, mikor kanalazzuk.

Isti kenyérrel ette, én csak úgy magában. Melegen, langyosan, kihűlve - mindenhogy jó, csak a hűtő-hideg állapotot nem szeretem.

Egy-egy bő kiló volt a paprika is meg a paradicsom is, utóbbi talán valamivel több, és ebből 3-4 adagnyi lecsónk lett. Ha úgy adódik, ki lehet egészíteni egy kis cukkinivel, padlizsánnal, csillagtökkel is; ezeket szintén megsütöm az elején a paprikával. Bazsalikom helyett lehet használni oregánót vagy kakukkfüvet, persze ezekből is a friss az igazi.
 

2011. augusztus 30., kedd

Tökfőzelék zabpelyhesen (vegán vagy laktovega)

Idén is kiváló termés van főzőtökből a Tanyán, úgyhogy adott az alapanyag a tökös finomságokhoz. Például főzelékhez, amit az itthon lévő egyéb alapanyagokhoz igazodva most épp így készítettem (és annyira bejött, hogy azóta már ismétlés is volt belőle):


2 közepes főzőtököt meghámoztam, lereszeltem (úgy 1-1,5 kilósak voltak darabonként, de a magok eltávolítása miatt elég sok volt a veszteség). Apróra vágtam 3 kicsutkázott paprikát és 2 meghámozott paradicsomot. Vastag aljú fazékban pár evőkanálnyi olajat melegítettem, és kevergetve addig sütögettem rajta a paprikát, míg összeesett és némi színt kapott. Ekkor hozzáadtam a tököt, és időnként megkeverve roppanós-puhára pároltam. Közben amikor úgy láttam, hogy kevés a saját leve, hozzákevertem a paradicsomdarabokat is, és enyhén ztam, valamint beletéptem egy nagy csokor kaprot. (Ha idősebb a tök és nem nagyon akar saját levet engedni, akkor egy kis vizet öntsünk alá - illetve laktovegetáriánusok használhatnak tejet is.) A végén 2-3 marék zabpehely belefőzésével sűrítettem be. Így feltét nélkül is tartalmas egytálétel lett. Isti fokhagymával, én meg ecettel ízesítettem még a tányéromon. Sikerült jól elrugaszkodni a hagyományos tökfőzeléktől, de egyikünk sem bánta, mert finom ebédünk volt.
 

2011. augusztus 29., hétfő

Babos egyveleg lecsósan (vegán)

A Tanyán szüretelt friss zöldségekből főztem ezt vacsorát. A fejtett bab és a zöldbab is kevés lett volna külön-külön, együtt viszont már kiadták ennek az ételnek az alapját. Igazi nyári fogás került az asztalra, melyet így készítettem:


A fejteni való babot megszabadítottam a héjától, a zöldbabot meg a végek eltávolítása után kis darabokra tördeltem. Egy-egy bögrényi lett mindkettő. Kis lábasban annyi vízben, amennyi éppen ellepte, feltettem őket főni. Közben kicsutkáztam és felcsíkoztam 6 paprikát, meg egy másik tálba felcikkeztem 6 paradicsomot. Vastag aljú, mély serpenyőben felmelegítettem pár evőkanál olajat, rátettem a paprikát, és addig sütöttem kevergetve, míg picit összeesett és kezdett némi színt kapni. Ekkor hozzáöntöttem az időközben megfőtt babot a levével együtt, meg hozzáraktam a paradicsomcikkeket is, és összemelegítettem (főzni már nem kell, különben a paradicsom héja leválik és összepöndörödik). Kevés val és összetépett bazsalikomlevelekkel ízesítettem. 2 bőséges adag.
 

2011. augusztus 27., szombat

Nyári lencsesaláta (vegán)


Könnyen elkészíthető, tápláló finomság, akár kánikulai napokra is.

Hozzávalók (2 adaghoz)
  • 1 bögre (2,5 dl) barna lencse (kb. 25 dkg)
  • 1,5 bögre víz a főzéshez
  • 1 kávéskanál só
  • koktélparadicsom és pár friss bazsalikomlevél a díszítéshez
Elkészítése
A lencsét pár órára beáztatjuk, majd friss, enyhén sós vízben puhára főzzük (kb. 20 perc - áztatás nélkül lényegesen több lenne). Mire kihűl, fel is szívja a főzővizet. Ezután hozzákeverjük a mustárt, az olajat és az ecetet (kóstolgatással állítsuk be a kellemes ízt), majd hozzáforgatjuk a felkockázott uborkát és paradicsomot. Pár szem koktélparadicsommal és néhány friss bazsalikomlevéllel díszítve máris tálaljuk.

Az ötletadó Tündér zöldpaprikás lencsesalátája volt, amit saját ízlésünkhöz és a rendelkezésre álló alapanyagokhoz alakítottam. A paradicsom saját termés!
 

2011. augusztus 26., péntek

Alma töltelék szűkösebb időkre (vegán)


Bőséges mennyiségű hullott almához jutottunk a minap. Örültünk neki, mert szeretjük: nyersen, magában, müzlivel, főzve, kompótnak, lének, pitének, tortának, bárminek. Nem baj, ha ütődött, esetleg kukacos is, a rosszát kivágjuk, a többit meg jóízűen elfogyasztjuk. Vagy ha már nem bírunk vele frissen, eltesszük szűkösebb időkre. Most épp reszelve, hogy majd sütitöltelék legyen belőle valamikor. Natúr, hogy majd akkor fűszerezhessem kedvem szerint. Isti megmosta és feldarabolta az almákat, én meg kireszeltem őket a héjukból, üvegekbe raktam, Isti rájuk húzta a fedőt, aztán kifőztem őket a kuktában, mint a natúrbefőttet. Ez nem esett össze, és - a többi, így eltett gyümölcshöz hasonlóan - remekül elvan a saját levében.  
 

2011. augusztus 25., csütörtök

Paradicsomos zöldbab télire (vegán)

Tavaly olyannyira sikerült megunni az ecetesen eltett zöldbabot, hogy most pár évig nem vágyom rá. Zöldbab viszont még mindig volt bőségesen a Tanyán, és annyit kaptunk belőle, amennyi nem fogyott volna el jóízűen frissen. Elraktuk hát, paradicsomosan. Az is a Tanyáról való, persze. Nem Lucullus, de jó sűrű levet ad, és nagyon ízletes.

Kb. 3 kg volt a paradicsom és 2 kg a zöldbab (inkább bőven, mint szűken mérve). Isti segített az előkészítésben, nevezetesen megmosta a babot, aztán "megversenyeztünk", ki tudja gyorsabban tisztítani. Jól ment mindkettőnknek, úgyhogy hamar elkészültünk a végek levágásával és a darabolással (ami már kezdett szemesedni, azt meg inkább kifejtettük, és csak a babszemeket tartottuk meg). A paradicsomot szintén ő mosta meg, én leforráztam, aztán ketten gyorsan meghámoztuk és felcikkeztük. 6 literes fazékban megfőztem a paradicsomot, összeturmixoltam, majd a kapott sűrű lében roppanós-puhára főztem a babot. Fűszer most nem került bele semmilyen, inkább majd felhasználáskor, nem mindig ugyanúgy ízesítem majd. A biztonság kedvéért pici nátrium-benzoátot kevertem bele, aztán azon forrón üvegekbe kanalaztam, Isti rájuk csavarta a fedőt, és szárazdunsztba fektette őket, hogy lassan hűljenek ki. 5 db 720 m-es üveggel lett, meg maradt egy kis kóstoló. Ilyen arányokkal sűrűn babos, alig lepi el a paradicsomlé, de természetesen lehet paradicsomosabbra is csinálni, ízlés szerint. Terveim szerint rizzsel vagy tésztával kerül majd terítékre, akkor már minimális munkával.

Pár napja paradicsomlevet is tettünk el. Ugyanígy készült az is, csak a turmixolás után már csak újból felforraltam, nem főztem bele babot. Hőálló kiöntő segítségével kis Kubus üvegekbe töltöttem, és a lezárt üvegeket szintén szárazdunsztban hagytam kihűlni. Ez valamivel több paradicsomból volt, és 7 db 330 ml-es üveggel lett.

Most ennyihez volt idő meg alapanyag, jövő hónapban folytatjuk; kell még további paradicsomlé, lecsó, zöldséges tésztaszószok meg zakuszka.

Paradicsombefőzésről a Kifőztük magazinba írtam kétrészes összefoglalót, kedvenc bevált receptjeimmel, elkészítési tippekkel, felhasználási javaslatokkal. Az augusztusi szám ingyenesen letölthető az újság honlapjáról, és a szeptemberire sem kell már túl sokat várni.
 

2011. augusztus 24., szerda

Krumplis Graham kenyér (vegán)

Kedvenc kenyér- és péksüteménytésztánkba tej kell, ami szombattól úgy hét közepéig rendben is van, eddig kitart a hétvégi piacoláskor beszerzett házitej-adag. Valami pékárura viszont a fennmaradó két-három napon is igény van. Legyen tejmentes, de azért finom, jó belszerkezetű, nem kiszáradós, nem morzsálódós. Barna, természetesen. A múltkori krumplis kalandon fellelkesülve krumplis. Külön főzött krumplival is bejött a téma.


Meghámoztam és felkarikáztam 5 kis szem krumplit, és annyi enyhén sós vízben, amennyi épp ellepte, puhára főztem. Villával nagyjából összetörtem, majd miután langyosra hűlt, hozzágyúrtam 25 dkg sima és 25 dkg Graham lisztet, 1 teáskanál barna cukrot, 2 csapott teáskanál sót és 2 dkg friss élesztőt. Puha, de nem ragadós tészta lett belőle; szükség esetén további víz, illetve Graham liszt hozzáadásával kell beigazítani az állagát. (A dagasztást lehet kézzel vagy géppel csinálni, tetszés szerint.) Letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztettem, majd kézzel lazán átgyúrtam, és cipót gömbölyítettem belőle. Szilikon sütőlappal bélelt tepsire tettem, késsel több helyen, kb. 1 cm mélyen bevagdostam, és így is kelni hagytam 15-20 percig. Utána a szokásos módon megsütöttem: hideg sütőben indítva 200 fokon 30 perc, 180 fokra visszavéve 20 perc, majd a végén még 10 perc állatás a kikapcsolt sütőben. Kellemesen ropogós héjú, belül egyenletesen lukacsos, nem tömör kenyér lett belőle, ami vászonzsákban tárolva másnapra sem száradt ki zavaró mértékben. Ez egy jó alap, időnként fogom majd magokkal, fűszerekkel dúsítani.
 

2011. augusztus 19., péntek

Kifőztük különszám: Kenyerek, péksütemények a nagyvilágból


Megjelent a Kifőztük gasztromagazin különszáma, melyben több, mint 40 féle ínycsiklandó kenyér és péksütemény receptje, valamint a kelt tésztákkal kapcsolatos sütési technikák leírásai olvashatók. Az én konyhámban édes és sós töltelékű csigák és vizes Graham zsemle sült az alkalomra (meg azóta már jópárszor, mert igencsak népszerű itthon mindkettő), valamint az élesztővel kapcsolatos hasznos tudnivalókat foglaltam össze, hogy kezdők is bátran nekiállhassanak a kelt tészták elkészítésének.
Az újság szokás szerint ingyenesen tölthető le a kifoztuk.hu oldalról.
 

2011. augusztus 7., vasárnap

Töltött tök (laktovega)

Eleinte nem volt ötletem, hogy mit készítsek a tökből, majd másnap arra gondoltam, hogy megtöltöm azt. Akik szeretik a sült, fűszeres ételeket, azoknak melegen ajánlom ezt az ételféleséget.


Hozzávalók 2 bőséges adaghoz:
  • egy kb. kilós, nem túl öreg főzőtök
  • egy jó kanál ghí (vagy vaj)
  • 3-4 közepes krumpli
  • egy közepes vagy nagy sárgarépa
  • egy szál petrezselyemgyökér
  • egy-két maréknyi zöldborsó (fagyasztott)
  • 1/2 bögre zabpehely
  • 3/4 bögre víz
  • egy kávéskanál természetes só
  • két zsályalevél
  • kevéske napraforgóolaj
  • kb. 15 dkg karakteres ízű sajt (nálam most borsos, füstölt házi sajt)

Elkészítése:

A tököt éles késsel vagy krumplihámozóval, hosszirányban meghámozzuk, ezután megmossuk és egy nagyobb késsel, hosszában, két egyenlő részre vágjuk. Egy kanállal a magokat kivájjuk belőlük és kidobjuk.

Ezután a krumplit, répát, zöldséget hámozzuk meg, majd megmosásuk után falatnyinál kisebb darabokra vagdaljuk őket. Egy serpenyőben ghít olvasztunk fel, amibe a zöldségeket beletöltjük, a borsó kivételével, és közepes lángon, gyakori kavargatások mellett sütjük. A borsót csak a végén adjuk hozzá. Amikor átsültek a zöldségek, hozzáadjuk a zabpelyhet, majd ráöntjük a vizet és addig kavargatjuk még, amíg besűrűsödik. Lezárás előtt adjuk hozzá az összetépett zöld fűszert a sóval.

A tökfelek alját éles késsel egyenesre vágjuk, hogy jól megállhassanak a tepsiben. Ott ahol a tökök érintik a tepsit, napraforgóolajat kenünk, hogy ne ragadjon, égjen oda. Miután a tököket belehelyeztük a tepsibe, a kész tölteléket kanállal vagy fakanállal arányosan adagolva osztjuk el közöttük. Nagy lyukú reszelőn át lereszeljük a sajtot és a tetejükre szórjuk. Végül a sütőbe helyezzük ételünket és 200 fokon kb. 40 percig sütjük. Akkor sült meg, ha a villa könnyen belemegy a tökbe.

2011. augusztus 3., szerda

Kifőztük 2011/8.


Megjelent a Kifőztük magazin legfrissebb száma, melybe ismét rengeteg aktuális recept került. Ezúttal a befőzés és a strandolás a kiemelt téma, de kiváló egyéb, hétköznapi és ünnepi fogások is színesítik a kínálatot.

Jómagam minden eddiginél több írással járultam hozzá az újsághoz. Egyik kedvencünk mostanában az újkrumplis tökleves. Egy ideje szinte minden nap készítek valamilyen kenyeret vagy pékárut - ezek közül a zakuszkás kenyértekercseket mutatom meg a lapban, és azt is leírom, hogy hogyan szoktam zakuszkát készíteni két változatban is. Szintén most érdemes elrakni a paradicsomot - nek, befőttnek, vagy akár "koktélnak" is. Ha tavasszal nem szedtük le az összes virágot, akkor hónap végén ismét felkereshetjük a környékbeli bodzabokrokat, hogy ezúttal a bogyókból szüreteljünk, például befőttnek és dzsemnek. De csak miután jóllaktunk finom főtt kukoricával, melynek elkészítéséhez adok hasznos és részletes útmutatást, amely alapján kezdőknek és kétbalkezeseknek is garantált a sikerélmény!

De nem csak én gondoskodtam vegáknak (is) való finomságokról, úgyhogy egy másik halom receptet már kinéztem kipróbálásra.

Menjetek, töltsétek le a kifoztuk.hu oldalról; mint mindig, természetesen most is ingyen. Aztán irány a piac, aztán meg a konyha!

2011. augusztus 2., kedd

Pikáns lencsepástétom (vegán)

Vannak alapanyagok, amiknek a megvásárlása ott és akkor nagyon jó ötletnek tűnik. Aztán itthon kiderül, hogy annyira mégse szeretem, hogy rendszeresen érdemi kárt tegyek a mennyiségében. Vagy mert az első kóstolás alkalmával a nembejövés esetének, vagy legalábbis érdekesnek minősítettem az ízét, vagy mert amihez használom, azt ilyen-olyan okból nem készítek túl gyakran. Így aztán csak kerülgetem a cuccot a polcon/hűtőben. Kidobni nyilván sajnálom, az után is, hogy közben szép csendben lejárt a szavatossága; ha illatra és ízre olyan, mint újkorában, akkor még marad. Hátha előbb-utóbb csak sikerül kezdenem vele valamit, vagy szép lassan elkóstolgatódik, vagy elpárolog, vagy tudomisén.

Nem, természetesen nem a lencséről beszélek. Amióta sikerült kihevernem a menzai betonfőzeléket, azóta szeretem a lencsét - igaz, a legritkább esetben készítem el főzeléknek. A pástétom egyik ízesítője az: enyhén csípőskés és picit pirosas lett tőle. Nem létkérdés bele (hasonló hatás elérhető máshogy is), de ha már van, ilyesmikbe végre pár cseppnyinél több is elmegy.


Beáztattam 1 bögre barna lencsét, majd másnap annyi friss vízben, amennyi kényelmesen ellepte, feltettem főni. Hozzákarikáztam 3 kis répát és 3 kis petrezselyemgyökeret, és forrás után kis lángon, lefedve puhára főztem az egészet (kb. 30 perc, de lencsefüggő). Miután hűlt egy kicsit, botmixerrel nagyjából összezúztam. Elég lágy lett, úgyhogy pár kanál burgonyapehely belekeverésével szilárdítottam rajta (legközelebb pedig inkább főzök vele pár szem felkarikázott krumplit is). Langyos állapotában pedig következett a fűszerezés: 1 teáskanál só, kis lépcsőkben a titkos hozzávaló, ami nem  más, mint hidegen sajtolt paprikamag-olaj (csípős), meg egy kis marék összevágott bazsalikomlevél. (Paprikamag-olaj hiányában használjunk őrölt paprikát - pici csípős is lehet benne - meg egy-két evőkanálnyi mondjuk napraforgóolajat, amiből persze szintén a hidegen sajtolt az igazi. Fontos, hogy csak akkor keverjük bele, mikor már ehetőre hűlt a krém, így nem megy tönkre a hidegen sajtolt olaj a hőtől.) Friss, házi kenyérrel ettük.

Az alapötlet Magdi répás-bazsalikomos lencsepástétomja volt (éljen a friss bazsalikom a kertben, és nőjön nagyra a rendszeres tépkedés után), csak közben kicsit átalakult... Mondtam már, hogy képtelen vagyok betartani a recepteket, legtöbbször a sajátjaimat is beleértve?

2011. július 29., péntek

Ropogós, csokis gabonapehely (vegán vagy laktovega)

Ropogós, csokis, nem túl édes, tuti műanyagmentes, így még egészségesnek is mondható. Amióta kitaláltam, hogyan lehet ezt itthon előállítani, nem a kész pelyhet, hanem csak a hozzávalókat kell megvenni. Jobb minőség belefér összesen kevesebb pénzért, ráadásul a saját ízlésünkhöz szabhattam az összetételt.


Ropogós, csokis gabonapehely
(vegán recept)


Hozzávalók bő fél kilóhoz
a "sziruphoz": 1 dl víz, 5 dkg barna cukor, 3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolaj, 1 púpozott evőkanál karobpor (vagy cukormentes kakaópor), 3-4 evőkanál méz
pelyhek: 25 dkg zabpehely, 10 dkg natúr kukoricapehely, 3 dkg kókuszpehely
fogyasztáskor: adagonként 1-1 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé

Elkészítése
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra (vagy még jobb, ha sütünk előtte valami mást). Egy nagy fémtálban vagy fazékban összeforraljuk a vizet a cukorral, aztán a meleg folyadékban jól elkeverjük a szirup többi hozzávalóját is. Ezután hozzáadjuk a pelyheket, majd gyorsan és alaposan összeforgatjuk, hogy mindenütt bevonja a karobos lé és sehol se legyen ideje puhára szívni magát. A tűzhely sütőlemezére szilikon sütőlapot terítünk, ráborítjuk a keveréket, és vékony rétegbe szétterítjük. Berakjuk a meleg sütőbe, és 10 percenként alaposan átkeverve 30-40 percig sütjük. (Keveréskor vegyük ki a tepsit és csukjuk vissza a sütőt, hogy ne hűljön le. Szélről húzzuk befelé a pelyhet, mert ott jobban pirul.) Akkor van kész, amikor láthatóan sötétebb színű és már teljesen száraz. Miután teljesen kihűlt, légmentesen zárható üvegbe vagy dobozba rakva tároljuk. Tálaláskor langyos folyadékba (mi friss, házi tejbe, de vegánok használjanak valamilyen növényi tejet) keverjük, és apró darabokra vágott étcsokival dúsítjuk (vegánok tejszármazék-mentes csokit válasszanak). Ha élvezni akarjuk a ropogósságát, akkor rögtön fogyasszuk is el, különben puhára ázik. Ha nem esszük meg mindet reggelizőpehelyként, akkor süteményeket vagy kekszeket is feldobhatunk vele.

Tippek
- Gazdagíthatjuk egy marék mogyoróval is - ezt csak az utolsó 10 percre tegyük hozzá.
- Gasztroajándéknak is kiváló. Töltsük szép üvegbe és írjunk hozzá felhasználási javaslatot is.

(Kókuszpelyhet a Rossmannban szoktam venni, mikor félárú kiárusításban van. Sokkal intenzívebb ízű, mint a kókuszreszelék, és a ropogósra pirult darabok nagyon feldobják ezt az összeállítást. Reszelékkel emiatt még nem próbáltam, de ha valaki ezt tenné, nagyon ügyeljen, hogy a pici darabkák nehogy megégjenek.)

2011. július 27., szerda

Ebben a hónapban a Tanyán

Méghogy csak szétnézni meg szüretelni kell kimennünk, dolgozni most nem! Munka mindig akad egy kertben! Meg a betakarított terméssel is, ha nem győzzük frissen elfogyasztani mindet.

Előszöris felszedtük a különféle hagymákat: a lilát, a vöröset és a fokhagymát is. Utóbbit tisztítani és felfonni is segítettünk. Kiderült, hogy én tudom a legcsinosabb fonatokat készíteni a társaságból - pedig már évek óta nem csináltam, és tartottam tőle, hogy kiestem a gyakorlatból és így szégyenben maradok. Elajándékozni 20-25 fejeseket készítettem, az Öregnek meg jó métereseket, ahogy kérte. Egy külön, megjelölt fonatban félretettük a jövő évi vetőmagot is. A mák betakarítása is megvolt, a beérett gubók otthon várják a tisztítást.

Három felvonásban elraktunk 24 üveg ecetes uborkát (ebből majd télen adunk vissza az Öregnek, mikor a disznóvágás után lesz mihez enni), meg hullott almából 35 kis üveg ivólevet (jó lesz müzlihez). Isti segített az üvegmosással meg az almatisztítással, és most nem "nyakkitekerést", hanem "nyakbetekerést" kellett végeznie sokat (magyarul fedőráhúzás). Voltunk kint az Öreggel felszedni a többi almát is, hadd örüljenek a malackák. Ők a romlottakat is örömmel falják, és akkora mennyiség van, hogy képtelenség mindet megenni vagy feldolgozni.

Elkezdett érni a paradicsom, meg elutazás előtt a paprikából és a kukoricából is jutott már kóstoló. Volt sok zöldbab, még több főzőtök, répa, némi karalábé (igaz, sajnos elég fásak, mert vízhiányuk volt a nagy melegben), és egy kései vetés zöldborsó is. Meg krumpli, egyenesen a földből. A céklák is hatalmasak, de azt egyelőre kihagytuk.

Palántáltunk még egy sorozat uborkát, vetettünk még kaprot és salátát. A paradicsomokat több menetben is kötözni kellett még, hogy elbírják a rengeteg termést. Kiszabadítottuk a paréjok fogságából a dinnyéket. A sárgadinnye ígéretesen néz ki, a görög viszont sajnos csak az a savanyítani való méret és minőség lesz várhatóan. Szép a fejtősbab, jövő hónapban már abból megy a zakuszkába. Kezd színesedni a fűszerpaprika.

A kardvirágok is csodálatosak, és már az első őszirózsák is bontogatják szirmaikat.

Sajnos az eső nagyon elkerülte ezt a részt, úgyhogy locsolás volt, amennyi csak belefért.

A rengeteg egyéb teendőnk mellett nekem kész kikapcsolódás volt kimenni és csinálni ezt-azt. Általában délután kerekeztünk ki, és a sötétedés hajtott haza bennünket.
 

2011. július 26., kedd

Almás "edd meg" pite (vegán)

Kellemes kihívás számomra, hogy megfelelő recepteket rakjak össze a különféle Natura lisztkeverékekhez. Miután tapasztalatom szerint a zacskón szereplő felhasználási javaslat túl általános és nem is mindig nyerő, az összetétel alapján igyekszem kigondolni, hogy mi az a tésztaféle, amiben ízre és állagra is jó eredményt ad. Túl sokat persze nem érdemes elmélkedni rajta, a kipróbálás a biztos.

Most például a zabkenyérlisztből egy pitetésztát készítettem. Én nem kedvelem a túlságosan zsíros tésztákat, így jórészt vízzel állítottam össze; a keverékben található zabpehelyliszt úgyis ad neki egy omlós jelleget. Jó alap bármilyen édes pitéhez. Én most bőséges mennyiségű almás tölteléket tettem a vékony tésztára, de tetszőleges más gyümölccsel is készíthetünk hasonlót. Mivel a vízzel főzött "puding" áttetsző, szépen látszanak benne a gyümölcsdarabok.


Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű formába
Tészta: 25 dkg zabkenyérliszt, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 1 evőkanál barna cukor, 3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolaj, kb. 1,5 dl víz
Töltelék: 4 közepes alma, 0,5 liter víz, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 1 evőkanál citromlé, 1 evőkanál barna cukor (illetve tetszőleges édesítő ízlés szerint), 2 púpozott evőkanál keményítő, 1 marék mazsola (elhagyható)
Továbbá: 1-2 evőkanál olaj a forma kikenéséhez és 1 evőkanál teljes kiőrlésű tönkölydara a töltelék alá

Elkészítése
Az almákat megtisztítjuk, majd a nyolcad cikkeket keresztben vékony szeletekre vágjuk, bele a citromos vízbe. Hozzáadjuk a fahéjat és a cukrot is, és felforraljuk. Közben a keményítőt simára keverjük pár kanálnyi hideg vízzel, majd kevergetve hozzáöntjük az almához, és megvárjuk, míg besűrűsödik a leve. Ha használunk, akkor hozzákeverjük a mazsolát is.
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
Egy tálban összekeverjük a tészta poralakú összetevőit, majd a folyadékokkal összeállítjuk. A vizet úgy adagoljuk, hogy puha, de nem ragacsos gombóccá álljon össze - eleinte tűnhet lágynak, mert utána pár perc alatt érezhetően keményedik.
Vékonyan kiolajozunk egy 24 cm-es kerámia piteformát, és kézzel beleegyengetjük a tésztát, jó magas peremet kialakítva a szélén. Vékonyan megszórjuk tönkölydarával, majd ráöntjük az almás tölteléket.
Betesszük a sütőbe, és 25-30 percig sütjük, míg a tészta láthatóan barnul és körben elválik a formától.
Langyosan csak a formából lehet kikanalazni, de ha meg bírjuk várni, hogy kihűljön, akkor torta módjára szeletelhetjük is (hidegen egy jó puding állagú lesz a teteje).

2011. július 24., vasárnap

Krumpli és zöldbab paradicsomosan (vegán)

Ha külön-külön jók a paradicsommal, akkor hátha együtt is... Ízletes, laktató ebédünk volt a minap a következő:

Enyhén sós vízben roppanós-puhára főztem kb. egyforma mennyiségű felkockázott krumplit és 2-3 centis darabokra vágott zöldbabot. Leszűrtem, 1-2 kanálnyi felmelegített olajra borítottam egy mély serpenyőbe, és összemelegítettem pár szem feldarabolt paradicsommal. Pici sóval és bőséges mennyiségű friss zöld fűszerekkel ízesítettem. (Nem kell főzni, különben a paradicsom héja menthetetlenül leválik és összesodródik, ami nem szép és nem finom. A keveréssel is csínján, inkább csak rázogassuk, hogy ne törjön nagyon össze a krumpli.) Amikor ehetőre hűlt, megcsorgattam a tetejét egy kis extra szűz olívaolajjal. (60-70 dekányi nyers zöldséget számítsunk 1 bőséges adaghoz.)
 

2011. július 23., szombat

Zöldbabos tészta (laktovega vagy vegán)

Már beígértem Istinek, hogy tészta lesz ebédre, mikor eszembe jutott, hogy tegnap a nagy ivólékészítésben elmaradt a zöldbab feldolgozása, amire pedig jó lenne minél hamarabb sort keríteni, ha már van. Ahhoz meg úgyis az volt a kérése, hogy bármit főzhetek belőle, csak lehetőleg ne megint levest. Oké, akkor egy zöldbabos tésztával minden kívánalom teljesül, a bab eltüntetését és a kiadós ebédet is beleértve!

2 bőséges adaghoz: Fél kilónyi zöldbabot kb. 3 centis darabkákra vagdostam, és vastag aljú, mély serpenyőben 1-2 deka megolvasztott vajon elkezdtem párolni (finom plusz ízt ad neki a vaj, de ha tejmenteset akarunk, használjunk olajat). Amikor jobban sülni kezdett, kb. 1 dl vizet öntöttem alá, és megvártam, míg kis lángon, fedő alatt haraphatóra puhult (a bab fajtájától függ, hogy pontosan mennyi idő, úgy 10 perc körül). A végén ízesítettem 2 teáskanál mustárral,  és besűrítettem egy kis vízben simára kevert 1 teáskanál keményítővel. Közben megfőztem 25 dkg durum orsótésztát a szokásos módon, és leszűrés után összekevertem a mustáros babbal. Kóstolás után ízesítettem az egészet 1 kávéskanál sóval, valamint a tálaláskor megcsorgattam egy kanál extra szűz olívaolajjal. Én így ettem, Isti pár gerezd fokhagymával egészítette még ki az adagját, és igazán nem bánta ezt a "több legyet egy csapásra" módon összerakott ebédet.
 

2011. július 22., péntek

Amarantkaviár (vegán)


Amikor először főztem ebből az alapanyagból, és megláttam a kis golyócskákat a kész ételben, egyből eszembe jutott a lehetőség, hogy kaviár kinézetű kenyérrevalót is lehetne belőle készíteni. Jó sok idő eltelt azóta, de most végre meg is valósítottam az ötletet. Tényleg úgy néz ki, az meg már csak rajtunk múlik, hogy valóban annyira sósra készítjük-e, mint amilyen az igazi. Én nem, mert számomra az úgy ehetetlen. Így meg még finomnak is mondható, Isti szerint a paradicsomos halkonzerv ízét sikerült leutánozni vele. Valóban, paradicsomlében főztem meg az amarantot. S mivel nem akarok kitolni a kezdő konyhatündérekkel sem, ideírom a mennyiségeket is: 1 Kubus üveg (330 ml) házi, rostos, de a magokat nem tartalmazó paradicsomlébe tettem 25 dkg amarantmagot, és forrás után kis lángon főztem 15-20 percig, majd amikor már alig volt alatta folyadék és érezhetően puhultak a magok, elzártam alatta a lángot, és lefedve állni hagytam. Mikor langyosra hűlt, kevertem bele egy kávéskanál sót, egy teáskanál pirospaprikát és egy evőkanálnyi hidegen sajtolt olajat. Friss, házi kenyérrel ettük, de biztos nem lett volna rossz pirítóssal sem (csak nálunk mindig hamarabb elfogy a kenyér, minthogy pirítani lehessen).
 

2011. július 18., hétfő

Paradicsom!

Kezdettől fogva nagy várakozással nézegettük és gondoztuk a paradicsomtöveket a Tanyán. Futó, bőtermő fajta, most van először ilyen az Öregnek, bár akitől beszerezte őket, ott korábbi évben látta is a termő ültetvényt. Így hát lelkesen mesélte, hogy milyen, jókora adag vágyakozással a hangjában, hogy hátha majd ez is, itt, épp úgy meghálálja a gondoskodást. Isti már hónapok óta alig győz lépést tartani velük kötözésben, annyira nőnek; lassan le is hagyják a kerítést. És egyre csak nőnek és szaporodnak rajtuk a kisebb-nagyobb zöld paradicsomok is. Meg egy ideje a narancssárgába hajlók, meg... ezt vártuk: a pirosak is!

Tegnap este - idén először - próbaképp megkóstoltam a legérettebbnek tűnőt. Illatos, édes, ízletes, igazi paradicsom ám, úgyhogy hamar követte a második, meg a harmadik, meg az akárhányadik. A napsugaraktól langyos, kicsit talán földes is a locsoláskor felverődött cseppek miatt, folyik a leve, ha nem vigyázok, a pólómra is, de nem zavar, mert finom! Érett, zamatos paradicsom, olyan igazi, egyenesen a tőről szakajtva. Most egyelőre még csak evésnyi mennyiségben, de nemsokára annyi lesz naponta, hogy jöhet a lé, meg a befőtt, meg a szósz, meg a zakuszka, meg amit csak akarunk.

Hmm... Talán azért tudok így örülni az idei elsőnek, mert tavaly ősszel, a fagyok beálltakor ettem utoljára friss paradicsomot? Persze, saját eltevésű lé meg befőtt került az ételeinkbe szezonon kívül is, de a téli, tavaszi és kora nyári vízízű látványparadicsomokat már évek óta hanyagolom. Olyankor azt élvezem inkább, aminek épp akkor van a szezonja.
 

2011. július 17., vasárnap

Instant gyümölcsleves (laktovega vagy vegán)

Az üveg tartalmát egy tálba öntjük, majd felöntjük tetszés szerinti mennyiségű hideg tejjel (vagy vegánok natúr gyümölcslével), és csipet őrölt fahéjjal ízesítjük. Már tálalhatjuk is!

Na és mi van az üvegben?
Azt se nehéz megcsinálni: Körülbelül egyforma mennyiségű nyári almát és őszibarackot kimagozunk, meghámozunk és negyedekbe, vagy ha nagyobbak, nyolcadokba vágunk. Vastag aljú edényben kevergetve jól összeforraljuk ízlés szerinti édesítővel és kevés citromlével (5-10 perc, a gyümölcs mennyiségétől függ a szükséges idő - a hőkezelés tartósítja, de nem kell agyonfőzni). Legyen valamivel édesebb, mintha dzsemet főznénk, mert felhasználáskor majd hígítjuk. Dzsemhez hasonló, de attól jóval darabosabb gyümölcsmasszát kapunk, melyet kiforrázott üvegekbe kanalazunk, a betöltött üvegeket a fedő rácsavarása után pár percre fejreállítjuk, majd egy plédbe bugyolálva hagyjuk kihűlni. Ha bármikor kedvünk szottyan egy szupergyors gyümölcslevesre, kibontunk egyet, tejjel vagy gyümölcslével elkeverjük, s ha akarjuk, ízlés szerint fűszerezzük. Alma és barack helyett más gyümölcsökből is készíthetünk ily módon levesalapot.
 

2011. július 16., szombat

Tökkrém (vegán)

Nem emlékszem már, hol olvastam, hogy szegény vegetáriánusok, folyton trükközniük kell, hogy májkrém helyett mit kenjenek a kenyérre. Vegánoknál meg ráadásul még a vaj is kiesik. Ehhez képest én szinte bármiből összeütök valami vegán kencét, amikor felmerül rá az igény. Most például beindult a tökszezon, ezért ebből.

Meghámoztam és vékony szeletekre vágtam 4 közepes krumplit, és annyi enyhén sós vízben, ami épp ellepte, puhára főztem. Közben a megfelelő célszerszámmal julienne-re vágtam egy kb. másfél arasznyi hosszúságú, zsenge főzőtököt (héjastul, magostul, mert egyik sem volt kemény; csak a szárát dobtam el). (Apróra reszelni is lehet, ha nincs julienne-vágónk.) A krumpliról leöntöttem a főzővizet, majd magát a krumplit villával összetörtem. Hozzáadtam a tököt, és összefőztem. 1 teáskanál mustárral ízesítettem. Mikor ehetőre hűlt, még beletéptem 1 kis csokor friss kaporlevelet és hozzákevertem 1 evőkanálnyi hidegen sajtolt olajat (picit zni is lehet még, ha igényeljük). Gyönyörű halványzöld, könnyű kenyérrevaló lett belőle.
Tipp: Hűlve sűrűsödik valamennyit, de ha túl hígnak érezzük, akkor 1-2 evőkanál keményítőt keverjünk simára pár kanálnyi vízzel, és ezzel összefőzve sűrítsük be a végén. Főzeléket is készíthetünk hasonló módon, csak abba nagyobbra reszeljük a tököt és arányában többet használjunk belőle.

Ui.: Szegény húsevők, hogy leragadnak a májkrémnél... :)))
 

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails