2010. április 22., csütörtök

Töltött karalábé (vegán)

Az idei első friss, zsenge karalábékból készítettem ezt az ételt. Különlegessége, hogy a karalábét nyersen tartalmazza, csak a töltelék főtt.


Szűrőben megmostam 1/2 dl kölest és 1/2 dl vörös lencsét, majd egy kis lábasban feltettem főni 2 és 1/2 dl vízben (a kölesre háromszoros, a lencsére pedig kétszeres mennyiségű vizet számítottam). Miután felforrt, kicsire vettem alatta a lángot, majd amikor már majdnem elfőtte a levét (kb. 10-15 perc), el is zártam, és fedő alatt hagytam puhulni.

3 zsenge (!) karalábét vékonyan meghámoztam, majd vízszintesen kettévágtam. Egyenesre vágtam a felek alját, hogy ne billegjenek, a belsejüket pedig karalábévájóval kifaragtam úgy, hogy csak vékony faluk maradjon. A kiszedett darabokat deszkán, késsel összeaprítottam, majd az időközben langyosra hűlt köles-lencse keverékhez adtam. Kevés sóval ízesítettem, egyéb fűszerezéstől viszont eltekintettem, mert a vörös lencsének köszönhetően igen ízletes volt így is.

Teáskanállal a kivájt karalábékba halmoztam a tölteléket; jó bőven jutott mindegyikbe. Végül egy-egy darabka friss kakukkfűhajtást tettem a tetejükre.

Könnyű, de azért laktató, igazi tavaszi fogás. Adagonként 3-4 fél karalábét érdemes számítani, tehát nálam most 2 mérsékelt adag készült. A töltelék természetesen ízlés szerint variálható, bár a kivájt karalábédarabokat mindenképpen célszerű beleépíteni.

Ráadás tipp: Ilyenkor még a karalábénak a leveleit is fel lehet használni, akár ízesítőként más ételekbe, akár valami komolyabb szerepet adva neki. Én például rizzsel megtöltve szeretem.

Idő: kb. 3/4 óra elteltével lehet enni, és ennek kb. a fele telik munkával
Pénz: 400 Forintból kitelt a fenti mennyiség
Hazai alapanyagokból, a vörös lencse kivételével.

3 megjegyzés:

Bianka írta...

Még csak hússal töltöttet ettem, de ez sem lehet rossz. Ki kéne próbálnom :)

Névtelen írta...

szia, én vagyok tudatlan bizonyára, de nem derül ki számomra receptből, hogy előfőzöd-e a karalábét?

Dulmina írta...

Ha elég zsenge a karalábé, akkor eltekintek az előfőzéstől, ha már keményebb, akkor jót tesz neki pár perc.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails