2009. augusztus 6., csütörtök

Zöldséges paradicsomszósz

Ennek a szósznak az ötlete meglehetősen régre nyúlik vissza: egyetemista koromban igen sok tésztaételt fogyasztottam - lévén könnyen, gyorsan elkészíthető, laktató, és nem utolsósorban olcsó. Ezek egyike a spagetti volt, akkor még bolti szósszal. Az összetevőket olvasgatva azonban egyből elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy nyári szünetben házilag készítsek valami hasonlót. Hiszen szezonban sokkal olcsóbban kijön, még úgy is, hogy nem saját termésből készül, hanem meg kell venni a hozzávalókat a piacon. No meg így el lehet tolni az arányt a zöldségek javára, és az sem baj, ha a hagyma kimarad (már akkor sem rajongtam érte). Ki is találtam, hogy mindössze annyit kell tenni, hogy készítek egy jó sűrű paradicsomos alapot, amiben megfőzöm a felkockázott zöldségeket, majd az egészet beüvegelem (stílszerűen ugyanazokba az üvegekbe, amikből a tél folyamán kiettem a gyári szószt).

Idén a sokadik házi utántöltést is megérték az üvegek:

3,5 kg kemény húsú, rostos fajta paradicsom héját lehúztam (olyan érett volt már, hogy forró vízbe mártás nélkül is lejött - amellett, hogy kényelmesebb tisztítani, az íze is jobb), majd a belsejét felkockáztam, és a darabokat a legnagyobb fazekam aljába raktam át kézzel (így a tál alján összegyűlt vékony lé nem került bele - ezt megittam így frissen). Aztán összevágtam a belevaló zöldségeket is: ez vastag húsú paprika, sárgarépa, petrezselyemgyökér és zeller szokott lenni, változó arányban (ahogy épp van). Mivel én zöldséges szószként fogom ezt fogyasztani (legegyszerűbben így), ezért jól felzöldségelem: az összevágott zöldségek térfogata legyen valamivel több, mint a paradicsomkockáké volt (most például kb. 1 kg répa, 4 csomó gyökér, 2 zeller és kb. 1 kg paprika került bele). Ezután feltettem a paradicsomot főni, majd mikor engedett valamennyi levet, hozzátettem a zöldségeket is. Időnként megkeverve addig főztem, amíg haraphatóra puhult benne minden (a gyökérzöldségeket érdemes ellenőrizni, addigra a paprika is jó). Nem szoktam ilyenkor fűszerezni, hanem majd felhasználáskor, kedvem szerint (némi só és valamilyen friss zöldfűszer szokott még utólag kerülni bele - így sosem "egyen-ízű"; a rengeteg zöldségtől egyébként nagyon gazdag íze van). Mártásos üvegekbe kanalaztam (400 ml-es üvegeket használok, mert ennyi szósz szerintem pont elég 2 adag tésztára), celofánnal bélelt fedővel lezártam, pár percre fejreállítottam, majd szárazdunsztban hagytam kihűlni. Ebből a mennyiségből 9 üveggel lett.

(Húsos változatban is felhasználható, összefőzve némi lepirított darált hússal vagy virslivel. Ez esetben kevesebb, legfeljebb fele ennyi zöldséget tennék ugyanennyi paradicsomhoz.)

Idő: kb. 3 óra volt előkészítéssel együtt, de mindent kézzel aprítottam
Pénz: kb. 100 Ft / üveg (ami 2 adag tésztára elegendő majd)
Csupa hazai alapanyagból.

7 megjegyzés:

nagymagdi írta...

Szia Dulmina!
Hát ez tuti jókor jött, épp ma este gondolkodtam azon, hogy holnap mit is kezdjek egy jó vödör paradicsommal. A recept remek, köszönöm az ötletet.

Dulmina írta...

Örülök, hogy tetszik az ötlet, jó munkát a megvalósításhoz!

erős ildikó írta...

És milyen jó üvegeid vannak!:)

Névtelen írta...

Kedves Dulmina! Szeretném elkészíteni, de nekem nem egyértelmű, hogy a paradicsom magját ki kell-e szedni? Segítenél? Köszönöm, Piroska

Dulmina írta...

Kedves Piroska!
Én nem szoktam kimagozni a paradicsomot (nem csak ehhez, máshoz se), csak a kiengedett vékony levét nem teszem hozzá a tál aljából, hogy ne hígítsa a szószt. De természetesen akit zavarnak a magok, nyugodtan kikanalazhatja a paradicsomok közepét - ez nyilván veszteség, akkor úgy 5 kilónyi paradicsomból indulva lesz ennyi szósz. Szóval ízlés szerint :)
Jó munkát az elkészítéséhez!
Dulmina

Névtelen írta...

Kedves Dulmina!
Tegnap este szedtem ki a dunsztból őket!! Nagyon jól néz ki, már alig várom, hogy bevethessem télen : )
Köszönöm a segítséget és a receptet! Üdv: Piroska

Dulmina írta...

Ennek igazán örülök, és remélem, felhasználáskor sem okoz csalódást!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails