2009. augusztus 10., hétfő

Kelkáposztás egytál vagy leves

Nem volt különösebb elképzelésem, hogy mit készítek majd belőle, de úgy megtetszett a hétvégi piacoláskor egy kis fej kelkáposzta, hogy nem hagytam ott. Nem is bántam meg :)

Meghámoztam és felkockáztam 2 répát és 5 nagyobbacska krumplit (egy igen púpozott lapostányérnyi lett), majd egy kanálnyi olajjal és kb. 1 dl vízzel feltettem párolódni (fedő alatt; eleinte mehet nagy lángon, aztán ha átmelegedett, akkor veszem le kicsire). Közben összeaprítottam a kelkáposztát is (a külső levelek vastag erét kivágtam, és egymásra rakva őket kis négyzetekre daraboltam), és ezt is a készülő ételhez tettem. Egyelőre nem kevertem össze, mert ennek elég a gőzben párolódni, miközben a krumpli és a répa fő alatta. A vizet időnként pótoltam, valamint sóval, őrölt köménymaggal, friss majorannával és bazsalikommal ízesítettem. Belekockáztam egy vastag húsú paprikát is. Mikor már érezhetően puhult a krumpli, összekevertem az egészet, és így pároltam készre, továbbra is fedő alatt. A főtt krumpli sűrített annyit a levén, hogy ne kelljen ilyesmivel külön foglalkoznom. 2 adag.

Az alapötletet Hamikus Zsuzsanna: Tündérkonyha című szakácskönyvéből vettem, ott "Röfitoros" leves néven szerepel. Amit kihagytam belőle: 2 petrezselyemgyökér (épp nem volt itthon, de legközelebb beletenném), hagymák (nem, nem és nem megy), koriander (nem kedvencem ez se), vízzel felöntés, hogy leves legyen (gondoltam, úgyis kiszedném a sűrejét, akkor meg egyszerűbb, ha eleve nincs sok leve). Így egy könnyed, ízletes egytálétel lett, aminek a maradéka hidegen (nem hűtő-hidegen, hanem "konyhahőmérsékleten") is finom volt. Igazán feldobta az alap kelkáposzta-krumpli kiegészítése a répával és a paprikával, és a szokásos só-köménymag fűszerezés bővítése a majorannával és a bazsalikommal.

Idő: kb. 30 perc a tálalásig
Pénz: kb. 100 Ft a 2 adag egytálétel vagy 4 adag tartalmas leves
Hazai alapanyagokból.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az én zöldséglevesemre igen hasonlít (télen ez fő legtöbbet). Egy ideje rájöttem, hogy mennyire jó bele az őrölt szerecsendió.
Puszi: Edina

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails