2009. május 6., szerda

Diós tönkölykenyér


Kenyérsütőgép keverőedényébe raktam a hozzávalókat ebben a sorrendben:
  • 3 dl víz
  • 2 evőkanál olaj
  • 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 10 dkg darált dió
  • 2 evőkanál barnacukor
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 dkg élesztő
  • 5 dkg vágott dió – ezt csak a csipogáskor kell hozzáadni
Ezúttal csak a dagasztást bíztam a gépre, és közben figyeltem a tésztát: ezúttal egy kis víz (apránként hozzáadva kb. 0,5 dl) kellett még hozzá, hogy lágy, de nem ragadós tésztagombócot kapjak. Lisztezett munkalapon hurkát formáztam belőle, és vékonyan kiolajozott püspökkenyérformába (60 cm-es) fektettem. 50 fokra felmelegített, majd elzárt sütőbe téve 1 órát kelesztettem (a végére kicsit kiemelkedett a formából). Ezután 200 fokra kapcsoltam, így sült 30 percet, majd visszavettem a hőmérsékletet 180 fokra, és így is kapott még 20 percet. Végül további 15 percig az elzárt sütőben hagytam. (Bizonyára meg lehetett volna sütni is a géppel, de ha van rá lehetőségem, akkor ehhez a villanysütőt részesítem előnyben. Így szebb formájú lesz a kenyér, és tapasztalatom szerint lassabban szárad meg.) Rácsra borítottam, és nemsokára meg is vágtam a végét.

Illatos, ízletes, laza belszerkezetű kenyér lett, amit langyosan is elég jól lehetett szeletelni. Különösen a héjában érezni a megpirult diót, de az egész szelet nagyon finom magában is. A szokásosnál barnább színt leginkább a több cukornak és az őrölt fahéjnak köszönheti (a barna lisztet akár le is lehet tagadni :) Ünnepi alkalmakra is el bírom képzelni.

A kiinduló receptet a Házikenyér.hu oldalon olvastam. Könnyedén vegánná tudtam alakítani, és praktikussági okból átméreteztem fél kiló lisztre.

2 megjegyzés:

Orsi írta...

Szia, kedves Dulmina!

Ez nagyon finom lehet, már megyek is kipróbálni! Köszönöm a sok jó receptet, azt hiszem ezt még nem tettem meg egyszer sem, pedig igazán sokat időzöm az oldaladon és készítem a receptjeidet! Most például a kekszeidtől vagyok elájulva, mert írtam róla egy posztot és itt találtam rá nálad a megoldásra!
A fiúk üzenik, hogy a müzliszeletet is imádják! :)
Jó hétvégét! Sok pihenést kívánok!

Orsi

Dulmina írta...

Örülök, hogy találsz nálam kedvetekre való recepteket. Remélem, ez a kenyér is beváltja a hozzá fűzött reményeket.
Szép hétvégét!
Dulmina

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails