2010. március 27., szombat

Almás-zelleres rakott krumpli

Tegnap felavattam a nemrég ajándékba kapott új cseréptálamat, ezzel a nem egészen szokványos, de igazán harmonikus ízű rakott krumplival.


Előkészítettem a hozzávalókat: 3/4 kilónyi krumplit, 1/2 kilónyi zöldalmát (kemény húsú, Granny Smith fajtát), 1 közepes zellert, kb. 2 dl sűrű tejfölt (ízlés szerint lehet több, én nem szeretem túl szószosan), és fűszereket: tengeri sót és Kotányi Malom 'Francia' fűszerkeveréket (igen ritkán használok gyári, kész fűszerkeveréket, de ennek teljesen rendben van az összetétele és ízlik is). Előkerült egy guriga füstölt parenyica is, aminek csak a külső részét használtam fel ehhez (a belseje megmaradt más ételhez reszelni).

Vékony héjú krumplit használtam, így hámozás helyett csak jó alaposan megmostam őket, majd fél centi vastag karikákra vágtam. A zöldalmát meghámoztam, majd vékony cikkekre vágtam. A zellert is meghámoztam, négybe vágtam, majd ezt is fél centi vastag szeletekre.

A tálat vékonyan kivajaztam, majd elkezdtem belerétegezni a hozzávalókat. Az aljára került egy dupla sor krumpli, amit enyhén sóztam és daráltam rá a francia fűszerkeverékből. Ezután lefedtem egy réteg almával, majd raktam rá a zellerből. Erre tettem néhány kanál tejfölt. Krumplival folytattam, de már csak egy rétegben, majd ismételtem a többit, még kétszer. A tetejére még egy réteg krumpli és fűszer került, majd a sajt héja (két nagy és két kis csiga, plusz az oldalából tépett csíkok). Így épp teli lett a kétliteres tál.

Ráhelyeztem a tál fedelét, majd az egészet be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsolva 1 órát sütöttem, majd még 15 percet az elzárt sütőben hagytam. A sütés vége felé már igen finom illata volt, és az íze sem okozott csalódást.


A kiinduló receptet Nana blogjában találtam, saját ízlésemhez alakítva ez lett belőle.

Idő: kb. másfél óra elteltével lehet enni, de csak 15 percnyi munka az összeállítás az elején
Pénz: 500 Forint a fenti mennyiség, ami 3 bőséges adag főétel vagy 4-5 adagnyi köret
Hazai alapanyagokból, a fűszerek kivételével.

A tállal együtt ezt a három előnevelt jácintot is kaptam, amiből a fehér most nyílt ki, és nem csak szép, hanem illatos is. Remélem, hamarosan követi a másik kettő is - és ha minden igaz, az meg egy rózsaszín és egy lila.


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Még a kollégiumban készítettünk sokszor "almás-hagymás-krumplit". A tepsibe krumpli, hagyma, alma, hagyma és krumpli rétegek kerültek, kis olaj és sütés után a tányéron tejföl (fanatikus vegánoknak persze nem). Asszem holnap készítek is, bár lehet, hogy kipróbálom ezt a zelleres változatot. Hmmm
E

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails