2009. május 15., péntek

Kakukkfüves sült gombafejek barna rizzsel


Először a köretet készítettem el: 1 bögre barna rizst szűrőben átmostam, majd kevés felforrósított olívaolajon gyakori kevergetés mellett átpirítottam. Felöntöttem 1 és 1/2 bögre vízzel, kevés sóval ízesítettem, felforraltam, majd kis lángon, lefedve pároltam tovább. Közben 1/2 kg csiperkegomba tönkjeit késsel levágtam úgy, hogy a gombafejekből ne legyen kiálló rész (ez most barna csiperke volt, de korábban többször készítettem már fehérből is). A levágott tönköket összeaprítottam és a rizshez öntöttem, de nem kevertem össze, hanem hagytam, hogy a tetején ússzanak a gombadarabok. Aztán szedtem egy kis csokor friss kakukkfüvet, és letépkedtem a leveleket a szárakról. A gombafejek sütéséhez csak akkor fogtam hozzá, mikor a rizs már szinte kész volt. Egy vastag aljú, mély serpenyőben kevés olívaolajat forrósítottam, majd rádobtam a gombafejeket, és időnként rázogatással átkeverve megsütöttem őket. Pár tekerésnyi tarkaborsot daráltam rá, és hozzáadtam az előkészített kakukkfűleveleket is. Csak addig sütöttem, hogy a gomba még ne dobja ki a levét (pár perc mindössze). Tálaláskor a tányér közepére szedtem az átkevert rizst, körbe mellé a gombát, és egy kis kakukkfűvirágot tettem a közepére díszítésnek. 2 adag.

2 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Nagyon szeretem a sült gombát - bárhogy!

Blogger írta...

Ez kutya jól néz ki! Meg fogom csinálni. Kösz a tippet!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails