2011. április 3., vasárnap

Paszternákos zöldborsóleves nokedlivel (vegán)

Tél és tavasz találkozása ez a leves, igaz, nálam most készletleépítés jegyében: a sufniban még némi paszternák, a fagyasztóban pedig tavalyi zöldborsó lapult, amit igencsak ideje már felhasználni. Az igazi újdonság pedig a vegán nokedli: korábban csak barnalisztből próbáltam, de még tojással, most viszont végképp eljött az idő, hogy tojás nélkül tegyek egy próbát. Én mindig tányérból, kanállal szaggatom a nokedlit, némi gyakorlattal így is megy gyorsan, és szerintem szebb alakú és jobb állagú így, mintha a külön erre szolgáló célszerszámmal csinálnám.


Paszternákos zöldborsóleves nokedlivel
(vegán recept)


Hozzávalók (4-5 tartalmas adaghoz):

A leveshez:
  • 1 nagy paszternák
  • 50 dkg fejtett zöldborsó (fagyasztott)
  • 1-2 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolaj
  • 1,5 liter víz
  • 1 teáskanál só
  • 1 mokkáskanál kurkuma
A vegán nokedlihez:

Elkészítése:

A paszternákot meghámozzuk, és apró (kb. borsószemnyi méretű) kockákra vágjuk. Egy nagy, vastag aljú edényben felmelegítjük az olajat, és kevergetve addig pirítjuk rajta a paszternákot, amíg kezd egy kis színt kapni. Felöntjük vízzel, majd hozzáadjuk a borsót is, és felforraljuk. Ízesítjük a sóval és a kurkumával.

Közben egy mélytányérba rakjuk a nokedli poralakú összetevőit, elkeverjük, mélyedést csinálunk a közepébe, ide öntjük 2-3 kisebb részletben a vizet, és egy fakanállal simára keverjük. Egy lágy, de nem folyós, alig ragadós tészta a cél. Fém evőkanalat a forró levesbe mártunk, majd a tányér széléről kis tésztadarabokat csipegetünk vele a levesbe. Fontos, hogy forrjon a leves és mindegyik nokedlivel mártsuk bele a kanalat, így nem ragad hozzá a tészta. Az utolsó nokedli belerakása után még 4-5 percig főzzük, szükség esetén utánaízesítjük, és már tálalhatjuk is.

Tipp: Nem csak levesbetétnek, hanem köretnek is készíthetünk ily módon nokedlit, például zöldségpaprikás mellé. Ebben az esetben bő vizet forraljunk neki, enyhén sózzuk meg, főzés után a kész nokedlit pedig szűrjük le és forgassuk össze pici hidegen sajtolt napraforgóolajjal.


Idő: kb. fél óra elteltével lehet enni, és ez majdnem végig munka
Pénz: kb. 300 Forint a fenti mennyiség
Alapvetően hazaiból.

3 megjegyzés:

Bridge írta...

Azt hiszem még életemben nem ettem paszternákot. Ideje lenne kipróbálni, jól néz ki ez a leves. :)

Dulmina írta...

Nálunk már gyerekkoromban is volt paszternák (egy nagy kertbaráttól kaptuk a magot), csak anyukám nem igazán tudott mit kezdeni vele a konyhában, így igen rövid volt szegény növény pályafutása... De legalább mikor pár éve megláttam itt a piacon, tudtam, hogy miről van szó :) Meg persze Horváth Ilona örökbecsűje helyett máshonnan tájékozódva nekem ötlethiányom sem volt a felhasználását illetően. Örülök, hogy tetszik ez a leves, a Főkóstoló is tanúsítja, hogy finom is volt :)

Életünk és ételeink írta...

Kipróbálom, finom lehet!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails