Reszelt rebarbarás süti

A mai „piacfia” a rengeteg gyümölcs mellett hat szál rebarbara volt. Korábban olvastam már róla, csak azt nem tudtam, hogy hol is lehet szerezni olyat. Mi tagadás, nem gondoltam, hogy a dorozsmai piacon... Némi internetes kutatómunka után pedig már meg is volt a recept, amit többé-kevésbé próbáltam aztán betartani :-) Végül ez lett belőle:

Recept: Reszelt rebarbarás süti

Hozzávalók: a rebarbarás alaphoz: 60 dkg rebarbara, 5 teáskanál gyümölcscukor, őrölt fahéj; a tésztához: 3 evőkanál Graham liszt, 3 evőkanál darált dió, 5 dkg vaj, 3 teáskanál gyümölcscukor.

Elkészítés:

1. A rebarbarát megmosom, megtisztítom, és 2 cm-es darabokra vágom, majd elegyengetem egy kerek tortaforma alján. Ezután rászórom a gyümölcscukrot és a fahéjat.
2. Begyújtom a sütőt, és ezt berakom.
3. A tészta hozzávalóit összemorzsolom egy tálban, és berakom a hűtőbe.
4. Mikor a rebarbara már engedett egy kis levet (5-10 perc), akkor kiveszem a sütőből, kanállal megkeverem, hogy minden oldalról bevonja a cukros-fahéjas lé, majd újra elegyengetem a formában.
5. Reszelő nagy lyukán ráreszelem a tésztát, és egyenletesen eloszlatom rajta.
6. Visszateszem a sütőbe, és addig sütöm, amíg a tetején a tészta szépen megpirul (20-25 perc). Ekkorra a rebarbara is megpuhul az alján.

Amiért szimpatikus volt a recept: Egyszerű, gyors elkészítés, kevés mosatlan, sütő előmelegítésének ötletes kihasználása.

Amit módosítottam rajta: a liszt nálam Graham liszt, a cukor kevesebb és gyümölcscukor (ami egyébként édesebb a répacukornál, tehát hatásra ugyanannyi), a citromot pedig kihagytam, mert a rebarbara önmagában is elég savas (ezt még a kész sütin is érezni!).

Ami nem jött össze: A tésztának morzsásnak kellett volna lennie, nekem meg szépen összeállt – ezért morzsolás helyett reszelnem kellett. Legközelebb vagy módosítani kell egy kicsit az arányokon, vagy elfogadni ilyennek (ízre kiváló!). A morzsás műfajban pedig marad a jó öreg Almás-mangós csemege, amit mindjárt le is írok egy külön posztban.

Ami viszont összejött: Finom ebéd utáni csemege, bár érezhető savassága miatt nem lehet sokat enni belőle egyszerre. Nem vagyok édesszájú, de talán egy kicsit lehetne édesebb. A fahéj viszont most sem okozott csalódást, és a rebarbara is visszatérő szereplő lesz ezután a konyhámban. Legközelebb nem önmagában, hanem valamilyen édes gyümölcs társaságában szeretném kipróbálni, mérsékelt mennyiségű hozzáadott cukorral.

Túrós zabpehely

Volt itthon a hűtőben fél kiló túró, amit pár napja töltött patiszonhoz vettem. Végül aztán nem az lett belőle, mert eszembe jutott, hogy van még a fagyasztóban egy kis igazi, aromás kapor, és hogy milyen jól esne egy kis kapros túrós lepény (vagy ilyesmi)... Így lett végül túrós zabpehely – Norbi után szabadon (avagy nem volt sok kedvem kitalálni, hogy mi legyen a fél tojásokkal, ezúttal a sárgájával; na meg én szeretem, ha a tészta-töltelék arány a töltelék javára tolódik el :-)

Recept: Túrós zabpehely

Hozzávalók: 20 dkg zabpehely, víz, 50 dkg túró, 2 tojás, kapor, só, olívaolaj.

Elkészítés:

1. A zabpelyhet egy lábasba rakom, és annyi vizet öntök rá, amennyi éppen ellepi. Gyakran megkeverve addig főzöm, míg egy sűrű, ragadós massza lesz belőle.
2. Olívaolajjal vékonyan kikenek egy tortaformát, majd belesimítom a főtt zabpelyhet.
3. Összekeverem a túrót a tojással, hozzáadom az apróra tépett kaprot és egy kis sót, majd ezt az egészet elegyengetem a zabpehely tetején. (Igen, ez nem az édes, mazsolás változat a túrósból – szerintem a sós is legalább annyira jó :-)
4. Forró sütőben addig sütöm, míg a széle pirulni kezd (kb. 30 perc).
5. Melegen és hidegen egyaránt finom. Jó étvágyat hozzá!

Sajtos szezámos keksz

Szezámos tallérnak indult, ez lett belőle – a kreativitás jegyében. Szóval az úgy volt, hogy a nemrég vett ház sufnijában találtam egy régi, eredeti szovjet (minden kétséget kizáróan az, bele van írva az ára, 4 rubel 70 kopejkát kóstált akkoriban – azt sajnos nem írják, mikoriban) tallérsütőt. Képet most nem tudok mellékelni róla (kalandjaim folytatásából mindjárt ki is derül, hogy miért), de valami olyasmit kell elképzelni, mint egy manuál, fapados gofrisütő. Nincs teflonbevonat, nincs konnektorba dugható kábel, és persze nincsenek rajta kis lámpácskák sem. Ja, és persze echte szovjet kidolgozás :-)

Ki is néztem már régebben egy ígéretesnek tűnő receptet, ma pedig a tettek mezejére léptem az ügyben. Kísérleti mennyiségként fél adagot akartam csinálni, aztán közben rájöttem, hogy nagy lelkesedésemben nem minden hozzávalót feleztem meg, úgyhogy végül megnöveltem mindennek a mennyiségét az egész adag paramétereinek megfelelően. Tejföl még több is kellett bele, hogy összeálljon a tészta.

No mindegy, ez nem szegte kedvem. S akkor színre lépett az első bekezdésben ismertetett szerkezet, tészta bele, gázláng begyújt, türelmesen fölétart, mindkét oldalát megsüt, kinyit… És itt volt a gond. Az illat alapján várható szép pirosra sült tallér ahelyett, hogy szépen kiesett volna a sütőből (amit előtte még ki is kentem), szépen szétjött lapjában, s gőzölt és illatozott rendületlenül a forma két felében. Próbáltam egy késel jobb belátásra téríteni, de csak ragaszkodott a „vashoz”.

Így jár az, aki újítani akar – gondoltam, és már pakoltam is le az aszalás alatt álló gyümölcsöket a tepsikről, hogy akkor megsüssem a tallért úgy, ahogy az eredeti recept szerint kell. Ki is lapogattam vagy hármat, amikor eszembe jutott, hogy erre van egy kevésbé pepecselős megoldás is: a keksznyomó. Ez is egy békebeli technológia, de maga az eszköz még egy éve sincs a birtokomban. Vagy húsz éve volt nagy divat, aztán – hitványabb, kínai kivitelben ugyan – tavaly karácsony előtt sikerült venni egyet, és azóta is nagy kedvenc. Ehhez ugyan kicsit puhábbra kellett gyúrni a tésztát, de szerencsére délelőtt vásároltam be tejfölből, úgyhogy ez könnyedén ment.

Tehát a keksznyomóval elkezdtem szépen megtölteni a biztonság kedvéért jól kikent tepsiket, beizzítottam a sütőt, és hadd szóljon! Három tepsit jó folyamatosan cirkuláltatni, akkor nincs üresjárat sehol. Máskor többféle tésztából szoktam kevesebbet, most egyféléből volt itt a sok, de így legalább nem kellett még mosogatást is közbeiktatni, hogy az édes meg a sós ne keveredjen még véletlenül se.

S minden jó, ha a vége jó: lett két púpozott tányér finom, illatos sajtos szezámos kekszem!

(A szovjet sütőalkalmatosságból késsel sikerült kivakarni az anyagot morzsa formájában (valamire biztos jó lesz még, mert ízileg semmi baja), a szerkezet pedig éppen beáztatva várja a sorsát – amiről még nem döntöttem…)

----------

A tészta hozzávalói - a megfelezett mennyiség, keksznyomóhoz:

10 dkg vaj

10 dkg reszelt sajt

25 dkg Graham liszt

5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt

1 teáskanál sütőpor

2 evőkanál pirított szezámmag

150 g tejföl (vagy több, ha az állag úgy kívánja)

1 teáskanál só

ízlés szerint őrölt köménymag és bors

Cukkini puffancs

Egyértelműen kijelenthetem, hogy az idei nyár nagy felfedezése a cukkini volt számomra. Az elsőt még úgy vettem, hogy „jaj de jól néz ki, aztán majd lesz vele valami”. Kerestem is néhány cukkinis receptet, és egyszerűsége miatt végül ezt a puffancsot próbáltam ki először. Tetszési indexéről mindent elmond, hogy azóta az állandó repertoár része lett.

Recept: Cukkini puffancs

Hozzávalók: 0,5 kg cukkini, fél citrom leve, 2 tojás, 4 evőkanál Graham liszt, só, bors (legjobb a frissen őrölt, illetve a cayenne bors, ami csípősebb).

Elkészítés:

1. A cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszelem. Csak akkor szükséges meghámozni, ha vastag a héja, és kimagozni is csak akkor, ha már kemények a magjai. Egyébként a magok síkjával párhuzamosan reszelve a nagyobb magok nem mennek át a reszelőn, ami meg átmegy, azt evéskor észre sem lehet venni.
2. Hozzákeverem a többi hozzávalót is; egy folyós massza lesz.
3. Serpenyőben olajat forrósítok, és evőkanállal belerakosgatom a keveréket, ami szép kis körökké terül ki.
4. Mindkét oldalukat pirosra sütöm. Akkor jó, ha barnás, ropogós „kéreg” lett rajtuk.
5. Konyhai papírtörlőre szedem ki őket, és esetleg némi hűlés után azonnal fogyaszthatók.

Az eredeti receptben még joghurtszósz is volt hozzá, de én sosem jutok el odáig, mert sütés közben, azon melegében elfogy a puffancs, míg a következő adag sül. Egyébként sem érdemes állni hagyni, kihűlve vagy újramelegítve messze nincs olyan finom, mint frissen.

No, ezt fogom most mindjárt olaj helyett ghíben sütve kipróbálni.

Kelkáposzta-főzelék

A hétvégi piacolás eredményeképp egy kis fej kelkáposzta is került a sufniba az egyre bővülő tökgyűjtemény mellé. S mivel tegnap már úgy láttam, hogy ő sokkal kevésbé bírja a várakozást, mára beütemeztem ezt az egyszerű, de egyébként igen ízletes főzeléket. Nem túl meglepő módon ez a receptem is eltér egy kicsit a „hagyományostól”.

Recept: Kelkáposzta-főzelék

Hozzávalók: 1 kis fej kelkáposzta, 3-4 szem krumpli, 2-3 dl natúr joghurt, víz, köménymag, só.

Elkészítés:

1. A kelkáposzta leveleit lefejtem, közepükről a vastag levéleret kivágom, a levelek többi részét pedig 2-3 cm-es négyzetekre vágom. A krumplit megtisztítom, és 1-2 cm-es kockákra aprítom.
2. A krumplikockákat egy lefedhető edény aljára rakom, megszórom köménymaggal, és annyi vizet öntök rá, hogy majdnem ellepje. Ezután rárakom a feldarabolt kelkáposztát is.
3. Fedő alatt megpárolom őket. Ha kell, öntök még alá egy kis vizet, de úgy jó, ha a zöldségek megpuhulásáig elfőtte a levét. A párolás közben nem szabad kavarni, fontos, hogy a krumpli legyen alul.
4. Hozzákeverem a joghurtot, megsózom, egyet fő, és már kész is.
5. Ízlés szerinti feltéttel lehet tálalni, de akár magában is finom. Jó étvágyat hozzá!

Halava

Tegnap délután ghít készítettem Govinda útmutatásai alapján. Ma pedig már hozzá is láttam a felhasználásához. Pontosabban a ghí még érintetlenül ott van a tálban, szépen megszilárdulva, még csak az illatát élvezem lépten-nyomon, mikor elmegyek mellette. Hanem a készítés közben leszedett hab került az imént a halavába (Govinda javaslata szerint, a nála olvasott recept alapján).

Ez az a kaja, amiről nem tudom, hogy sikerül-e valaha is jó képet készítenem, merthogy nem olyan látványos: leginkább egy sűrű, barna tejbegrízhez tudnám hasonlítani. Annál finomabb viszont! A múltkor egy túlérett banánnal dobtam fel, most pedig pirított dióval. Nem lehet rossz aszalt gyümölccsel sem...

Azt hiszem, a ghí a kedvenc cukkini puffancsom sütésével fog debütálni a konyhámban, hamarosan (és természetesen majd beszámolok róla).

Utólagos kiegészítés: Itt a továbbfejlesztett halava-változat.

Zabkorpás zöldbableves

Nem vagyok leveses, de ez ízlik. Ráadásul nem is nehéz elkészíteni. Volt itthon egy kis zöldbab, és mivel nem vágytam nagyon fűszeresre (ki volt nézve a Tárkonyos zöldbab ragu a veg.hu receptjei közül), ezért végül ez lett belőle (Norbinak A karcsúság receptjei című könyve után szabadon).

Recept: Zabkorpás zöldbableves

Hozzávalók: zöldbab, 2 cm-es darabokra vágva, répa és gyökér, kb. 5 cm-es hasábokra vágva, víz, zabkorpa, tejföl, só, paprika.

Elkészítés:

1. Az előkészített zöldségeket enyhén sós vízben felteszem főni. Én úgy szeretem, ha nem nagyon puha, hanem éppen roppanós marad.
2. Kiszedem a tányérba, majd hozzáadok 1 evőkanál zabkorpát és 1-2 evőkanál tejfölt, és összekeverem. Sóval és pirospaprikával ízesítem, és már eszem is.

A zabkorpával összekeverve nem érdemes állni hagyni, ezért készítek el csak annyit, amennyi rögtön el is fogy.

Birsalmasajt

Már elkezdtek hullani az érett termések a kertemben a birsalmafáról. Sajnos majdnem mind kukacos, de azért akadnak ehető részek is. Nyersen fanyar, megfőzve viszont annál jobb. Az itt következő receptnek pedig az a különlegessége, hogy a „hagyományosnál” lényegesen kímélőbb – de csak a cukor kevesebb, az íz nem!

Recept: Birsalmasajt

Hozzávalók: birsalma, citrom, víz, gyümölcscukor, dzsem kocsonyásító (előírás szerinti mennyiségben, a leturmixolt püréhez mérve).

Elkészítés:

1. Előveszem a fazekat, amiben majd megfőzöm a gyümölcsdarabokat. Beleöntöm a vizet, belekarikázom a meghámozott, szükség esetén kimagozott citromot.
2. Felvágom a megmosott birsalmákat (deszkán, éles késsel, mert igen kemények), kivágom a magházukat és a foltos részeket (ez most nálam amolyan „kreatív faragásba” ment át a végére :-). Meghámozni viszont nem kell. A kis darabokat belerakom a citromos vízbe, hogy ne barnuljanak meg. Csak annyi víz kell rá, hogy éppen ellepje.
3. Alágyújtok a fazéknak, és lefedve jó puhára főzöm a birsalmát, majd hűlni hagyom.
4. Szűrőkanállal kiszedem a birsalmadarabokat, és alaposan összeturmixolom őket. Csak annyit öntök hozzá a levéből, hogy a turmixgép forogjon, egyébként minél sűrűbb a massza, annál jobb.
5. Az így kapott masszához hozzákeverem a gyümölcscukrot, és gyakori kevergetés mellett addig főzöm, míg kellemes barna lesz. Ez kb. 2 óra. Vigyázat! Nem lehet leállni a kavarással, mert akkor egyrészt csapkod, másrészt jól odakozmál az alja.
6. A dzsem kocsonyásítót feloldom kevés lében, majd a tűzről levett masszához keverem (mert most épp olyan volt itthon, amit nem szabad főzni, csak utólag kell hozzákeverni - a főzőst persze az elején hozzátettem volna).
7. Fóliával kibélelt tepsikbe kanalazom, és kb. 2 cm vastagságúra simítom. Kihűlés után szellős helyen hagyom száradni. A fóliát lehúzva róla a másik oldalát is megszárítom. (Néhány nap.)
8. Felkockázom vagy tetszőleges alakú szaggatóval kivágom.

Nekem most 4 kg massza lett, ahhoz raktam 0,5 kg gyümölcscukrot meg 2 tasak dzsem kocsonyásítót (a rajta lévő leírás szerint – mert valamitől csak meg kell kötnie). Kevésbé édes, mint a boltban kapható vagy a hagyományos 1 kiló gyümölcsre 1 kiló cukor koreográfia alapján készített, de a gyümölcs íze kárpótol érte. A kimaradt lé pedig kicsit édesítve kiváló üdítőital.

El lehet csemegézni „csak úgy”, gyümölcskenyérbe aprítani, pirított dióval megbolondítani – sőt, valami szép alakra kivágva és celofánba becsomagolva ajándéknak is el tudom képzelni... (Ez látható a képen. A kivágást süteményszaggatóval csináltam, a formák között kimaradt részeket pedig késsel felkockáztam, és dióbéllel összekeverve Tündércsemege lett belőle.)

Utólagos kiegészítés: egy továbbfejlesztett, egyszerűbb készítési módról itt írtam.

Aszalt gyümölcsök

Érdemes kihasználni a búcsúzó nyár napsugarait, és készíteni egy kis finom csemegét télire. Nálam most éppen szilva és alma aszalása van folyamatban. Az éjszakára behozott tepsik kellemesen illatoznak... Nem vagyok híve az egyszerű dolgok felesleges bonyolításának és gépesítésének, így nem a sütőben vagy aszalógépben, hanem kinn a ház előtt, szúnyoghálóval letakart tepsiken csinálom, mint régen a dédnagymamám. Kétségtelen, hogy így több napba is beletelik, mire szép lassan kiszáradnak a darabok, de úgy érzem, ráérek kivárni...

Recept: Aszalt gyümölcsök

Hozzávalók: Tetszés szerinti, nem nagyon lédús, közepesen érett gyümölcs (és jó adag türelem :-)

Elkészítés:

1. A gyümölcsöket megtörölgetem, kimagozom, és nem túl nagy darabokra vágom. Fontos, hogy csak alaposan kiválogatott, egészséges gyümölcs használható erre a célra. A darabokat vágott felületükkel felfelé egy rétegben elrendezem egy fém tepsin vagy tálcán (fontos, hogy fém legyen, mert ez jól felmelegszik a napon, elősegítve a végső cél elérését).
2. Szúnyoghálóval letakarva napos, szellős helyre teszem. Éjszakára érdemes bevinni, mert a lehűlés és az esetleges reggeli köd nem tesz jót neki. Sok mindentől függ, hogy pontosan mennyi idő alatt készül el: nekem volt, hogy forró időben az almaszeletek egyetlen nap alatt kiszáradtak, meg olyan is, hogy majdnem két hétig rakosgattam a tepsit a ház elé. Az első egy-két napon érdemes különösen odafigyelni, és az esetleg romlásnak indult darabokat eltávolítani. Utána már kisebb a romlásveszély, és az első pár napot „túlélve” ha rosszabbra fordul az időjárás, az sem tragédia – egyszerűen csak több idő kell neki a kiszáradáshoz.
3. Akkor van kész, amikor láthatóan „összehúzódott”, már nem nedves tapintású egyik oldala sem, de még nem túl kemény, rágós. Nem kell meglepődni, 1 kg friss gyümölcsből csak kb. 20-25 deka aszalmány lesz.
4. A kész aszalmányt fogyasztásig vászonzsákokban tárolom szellős helyen.

Mire jó?

Csak úgy elrágcsálni, süteménybe, édességekbe. Beáztatva vagy szárazon, egészben vagy darabolva – ez már ízlés dolga. Amikor gyerekkoromban dédi mama csinálta, pár percre vízbe raktuk, úgy ettük. Olyan is van, aki kompótot főz belőle. Egyszóval, sokoldalú.

+ 1 ötlet: Tündércsemege

Egyenlő arányban összekeverek valamilyen aszalt gyümölcsöt és valamilyen olajos magot (dió, mandula, barackmag, kesudió, stb.). Szükség esetén összevágom a gyümölcsöt, hogy nagyjából akkora darabok legyenek, mint a választott mag. A változatos párosítások miatt sosem unalmas. Nálam kis tálkákban mindig van ilyen a ház különböző pontjain. (Az ötletet a Vegetáriánus.hu weboldalon olvastam, Hamikus Zsuzsanna Tündérkonyha című szakácskönyvéből szemezve.)

Utólagos kiegészítés: A nyár elmúltával sem kell lemondani az aszalásról: Ugyanígy előkészítve a cserépkályha tetején is szépen megaszalodnak a gyümölcsök, ráadásul gyorsabban is, mint az őszi napon. Bizonyára radiátoron is működik ugyanez. Külön élvezem az illatukat, no meg hogy a levegő szárazságán is enyhítenek egy kicsit.

Körtelé

A hétvégi piaci körút során sikerült beszerezni úgy négy kiló szép körtét. Az íze kicsit elmaradt a várakozásaimtól, így nem „natúr befőtt” lett belőle, hanem ivólé, mert ahhoz lehet fűszerezni. Ez alatt persze nem kell nagy dolgokra gondolni, mindössze egy citrom, némi édesítő és egy kis egész fahéj került még mellé. Nem nehéz elkészíteni, és a mai kóstoló (utolsó üveg, ami már nem lett teli) elfogyasztása után bizton állítom, hogy FINOM.

Recept: Körtelé

Hozzávalók: 4 kg közepesen érett körte, 1 nagy citrom, kb. 2 liter víz, édesítő ízlés szerint, néhány darabka egész fahéj.

Elkészítés:

1. Előveszem azt a fazekat, amiben majd az egészet készíteni fogom. Beleöntöm a vizet, belekarikázom a meghámozott citromot. (Ha szép a héja, akkor a sárga részét lereszelem és megszárítom, majd jól záródó üvegben elteszem – később jó lesz süteménybe.)
2. A körtéket felvágom, megtisztítom. Gondosan ügyelek rá, hogy a „gyanús” részeket is kivágjam – a puha vagy már barnuló gyümölcs tönkreteheti az egészet. Mivel nem kompótot, hanem ivólét szeretnék a végén, kis darabokra vágom a gyümölcsöt, úgy teszem bele a citromos vízbe. Ha szükséges, akkor még öntök rá vizet – úgy jó, ha nem csak éppen lepi el a körtedarabokat.
3. Alágyújtok a fazéknak, hozzáadom az édesítőt és a fahéjdarabokat, felfőzöm az egészet, majd kis lángon még addig főzöm tovább, amíg jó puha lesz a gyümölcs.
4. Hagyom egy kicsit hűlni, majd eltávolítom belőle a fahéjat és valamennyit leöntök a levéből. Amíg hűl, előkészítem az üvegeket.
5. Így turmixolom össze, majd amikor már nem darabos, hozzáadom az előbb leöntött levet is.
6. Kancsóba szűröm, majd az előkészített üvegekbe öntöm, és jól lezárom.
7. Kidunsztolom: Fazékba sorakoztatom az üvegeket, vizet öntök rájuk, hogy úgy háromnegyedig ellepje őket, majd felforralom. Pár perc forrás után elzárom alatta a tüzet, és így hagyom kihűlni. Ha jó a zárás, akkor kihűlve ráhúzódik a kupak az üvegre, és homorú lesz a közepe. Amelyiknek „be lehet nyomni” a kupakját, azt érdemes rövid időn belül elfogyasztani.
8. Másnap kiszedem és letörölgetem az üvegeket, felcímkézem őket, és mehetnek is a polcra. Ebből a mennyiségből nekem bő 4 liter lé lett.

Természetesen nem csak körtéből, hanem tetszőleges más gyümölcsből is el lehet készíteni ezt a tartósítómentes, csupa gyümölcs italt. Egészségére mindenkinek!

Utólagos kiegészítés: Kép és egy másik ivólérecept itt.

Utólagos kiegészítés 2: Kicsit finomítottam a módszeren, megspórolva a dunsztolást - és itt írtam erről.