2010. február 5., péntek

Almás-gesztenyés teakenyér (vegán)


Egy tálban összekevertem 35 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet, 2 evőkanál őrölt lenmagot, 1 csomag sütőport, 1 kiskanál őrölt fahéjat. Hozzámorzsoltam 1 csomag (250 g) natúr gesztenyemasszát, amit előzőleg hagytam felengedni, valamint hozzáreszeltem a tökreszelőn 3 kisebb almát (kb. 30 dkg). Került még bele 2 evőkanál méz, 1 dl olaj, és annyi víz (nagyságrendileg 1-1,5 dl), hogy fakanállal éppen össze lehessen keverni, de ne legyen folyós (a szokásos kevert tésztáknál mindenképpen sűrűbb legyen, a pontos mennyiség nyilván erősen függ az almától). Kikent püspökkenyérformába (60 cm hosszú) öntöttem, és a fakanállal elsimítottam a tetejét. 180 fokon 45 percet sütöttem, meg utána még 10 percet az elzárt sütőben hagytam (egy beleszúrt fogpiszkálóval ellenőriztem, hogy átsült-e a belseje: amikor tisztán jön ki, akkor jó). Melegen és kihűlve egyaránt finom, morzsálódás nélkül szeletelhető, egyáltalán nem száraz még másnap sem.

A kiinduló receptet Ági cikkében találtam, saját ízlésemhez alakítva ez lett belőle.

Idő: egy jó óra elteltével lehet enni, de csak 10-15 percnyi munka az összeállítás az elején (plusz a fagyasztott gesztenyepürét ne felejtsük el idejében kivenni, hogy felengedhessen)
Pénz: kb. 600 Forint az egész
Alapvetően hazaiból, a lenmag és a fahéj kivételével.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails