2009. március 1., vasárnap

Februári gondolatok

Újabb hónap telt el, itt egy újabb csokor az észrevételeimből:

Ritka érdekes témák kerültek elő a blogos eseményeken: az aktuális BBD fordulóban krumplival készült kenyerek, az aktuális VKF fordulóban pedig olajos magvak "játszanak". Mindkettő alaposan megmozgatta a fantáziámat. A krumplis kenyereket magyarul fel is tettem a maguk idejében, a VKF-es bejegyzést meg kerülgettem pár hétig a Piszkozatok között (de persze csináltam több olyat is, ami illett volna ugyan a témába, de nem azt választottam az eseményre).

A krumplis kísérletek közül a tejszínes-krumplis kenyér olyannyira bejött, hogy több ismétlés is volt belőle. És végre vajjal is jólesett, ami a "nem kívánom a zsiradékot" című nyűglődés után mindenképpen említésre méltó.

A vajas kenyéren túl az olajos magvak (főleg a dió) is mentek még, az ételekhez hozzáadott zsiradékhegyeket továbbra se kívánom. A bő olajban sütés is felejtő, úgyhogy szégyenszemre idén nem volt fánksütés sem. Bemértem előre, hogy nem esne jól. Ahogy a tejszínes szószos zöldségek sem. Továbbra is erősen lefelé csalok mindenhol az olaj mennyiségével.

Az olajos magvak, meg az ilyenkor elérhető kevéske friss zöldség-gyümölcs felhasználásánál fő szempont volt, hogy amit lehet, nyersen, hőkezelés nélkül fogyasszak. Ez zömmel "vegyes" ételeket eredményezett, ahol a főtt rész legalább langyosra hűlése után adtam hozzá a nyerset. Amiben úgyis megfőztem/sütöttem, abba meg inkább befőttet használtam.

Megfigyeltem, hogy enyhébb napokon jobban ment a nyersevés, hideg napokon viszont kifejezetten jólestek a főtt gabonák, hüvelyesek.

A januári fekete tea ivás után most megint a zöld tea fogyott, meg néha a gyümölcsteákból is egy-egy bögrényi.

Hihetetlen, de sikerült "megunnom" a csicsókát. Persze gondolom, nem örökre, csak a korábbiakhoz képest alig fogyott, és nem készlethiány miatt.

A csíraevés is visszafogottabban ment a kezdeti lelkesedés lecsengésével. Időnként egy-egy kicsi ízlik, rendszeresen viszont egyelőre nem megy.

Még nem sóvárgok a tavasz után, de majd ennek is eljön az ideje. A hónap elején még úgy éreztem, hogy nem is volt igazi tél.

4 megjegyzés:

írta...

Nézz be hozzám, és fogadd szeretettel :)

erős ildikó írta...

Hát én bizony már várom a tavaszt. Minden évben alig tudom elhinni, hogy a novemberben kezdődő hideg és sötét időszak után ez is elkezdődik.
A teaiváshoz: örömmel látom, hogy Te sem nélkülözöd a fekete teákat, mert mi is nagyon szeretjük, télen inkább ez fogy, noha van mindenféle más is.
Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a teázás témájában a blogomon pár napja indult közvélemény-kutatás alapján a fekete tea az utolsó helyen áll.

Dulmina írta...

Nálam sokáig a fekete tea volt A Tea, később ismertem meg a többit. Meg persze előbb-utóbb kipróbáltam a filteres helyett a szálas/darabos formátumot is (sőt, mára már teljesen rászoktam, és nem is tartok filterest), és lassan a plusz ízesítőkről is leszoktam (ebben egyébként épp a fekete tea tartotta magát legtovább, főleg az erős fajták). Hangulatfüggő, hogy mikor melyikhez van kedvem, de egyikről sem érzem úgy, hogy nem kell belőle utánpótlás, mikor már fogytán van.

erős ildikó írta...

Nálunk is vegyesen van mindenféle itthon, akad filteres is a rohanós reggelekre, de máskor mi is inkább szálasat iszunk.
Cukor vagy méz egyátalán nem kerül bele (más édesítő sem), viszont párom a citromot gyakran igényli. Én inkább csak a fekete teába, a többibe nem. Illetve az még előfordul, hogy télen a teatojásba teszek valamilyen egész fűszert: darabka fahéjat vagy szegfűszeget.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails